Sorsügynökség

  • Írta: Ca$h
  • 2011. április 11.
  • mozi, sorsügynökség
David Norris (Matt Damon) képviseli mindazt, amiről az amerikai álom csak szólhat. Fiatal politikusként igencsak magasra sikerült feltornásznia magát, annak ellenére, hogy több kényes botrányt is csinált a közelmúltban, az emberek mégis imádják őt, őszinte és tiszta személyisége varázslatos hatással van mindenkire.

Éppen ezért dönt úgy, hogy elindul New York szenátori pozíciójáért, de a választások napján azonban valami olyasmi történik vele, amiről a legtöbb ember álmodni sem képes: a férfimosdóban találkozik egy lánnyal, Elise-szel (Emily Blunt), aki pontosan olyan, mintha neki teremtették volna. Pár perc beszélgetés után mindketten megérzik, hogy ami velük történik, az maga a csoda, olyan dolog, ami nem szokott csak úgy véletlenül megesni. Hamarosan kiderül, hogy a véletlennek volt ehhez a legkevesebb köze…


A Sorsügynökség egy tipikusan 21. századi történet, megvan benne minden ahhoz, hogy belopja magát a nézők szívébe. Igaz, a bemutató alapján arra lehetett következtetni, hogy egy második „Eredetet” fogunk kapni a pénzünkért, ami valljuk be, igencsak csúnya dolog volt a készítők részéről, hiszen emiatt sokan lesznek, akik egy kicsit csalódottan jönnek majd ki a moziból. Mert ez valójában nem más, mint egy csodálatos romantikus történet, ami arról szól, hogy mi lehet annak a hátterében, amikor két ember az első pillanattól fogva úgy érzi, hogy egymásnak lettek teremtve.


Kétlem, hogy George Nolfi – a rendező – nevét sokan ismernék, pedig korábban olyan nagy címek forgatókönyv írója volt, mint az Ocean 12 vagy éppenséggel a Bourne Ultimátum. Nem kanyarodott el túlságosan a szakmájától, hiszen ennek a mozinak is ő írta a történetét, talán éppen ezért gondolták a producerek úgy, hogy ezúttal adnak neki egy esélyt a kamera mögött is. A választás szerintem remek volt, mindig érdemes ilyen fiatal tehetségeknek esélyt adni, főleg, ha ezzel az illető él is, és egy olyan remek filmet tud felmutatni mint a Sorsügynökség. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a sokak által csak a Szárnyas fejvadász után ismert Philip K. Dick írózseni van a történet mögött, mivel az eredeti novellát ő alkotta. Ennek megfelelően már sejteni lehetett, hogy olyan nagyon mellényúlni nem igazán lehet.


A színészi gárda, ahogyan azt manapság már megszokhattuk remekül teljesít, annak ellenére, hogy egy kicsit féltem Matt Damontól, aki valljuk be, nem éppen egy Robert De Niro, s akit a nézők valószínűleg örök életére a hányattatott sorsú szuperügynök Bourne-nal fognak azonosítani. Matt szerencsére remekül megoldotta a szerepet, igaz, nem volt olyan nehéz dolga, hiszen csak a hősszerelmest kellett elhitetnie velünk. Emily Blunt viszont már sokkal jobb választás volt, a lány, aki nem éppen egy vakító szépség, de pontosan annyira bájos, hogy minden férfi oda legyen érte. Főleg egy olyan személyiséget alakítva, aki szinte minden férfi szívébe rögtön belopja magát, hiszen vicces, kacér, őszinte, misztikus és mégis ott van a szemében minden üzenet, amire nekünk csak szükségünk lehet, mert ha szeret, akkor azt tiszta szívéből teszi, nem képes elrejteni előlünk…


A Sorsügynökség még csak távolról sem olyan, mint az Eredet és még csak nem is akar olyan lenni. Igazán látványos jelenetekkel se nagyon fogunk találkozni. Ami miatt egy kicsit más, mint a többi szerelmes történet, az maga az alapkoncepció, ami hihetetlenül ki van találva, és bevallom engem nagyon megfogott. Egy kicsit természetfeletti, egy kicsit misztikus, sok mindent bele lehet magyarázni, el lehet rajta gondolkozni, és ha van köztetek olyan ember aki már találkozott az igaz szerelemmel, akkor bizony nagyon megható tud lenni. Remekül bemutatja, hogy milyen is valójában a férfi és a női természet, ha szerelmes: a férfi képes bármit feladni, bármit megadni a kiválasztottnak, míg a nő minden esetben maximálisan támogatja, bíztatja és önbizalmat nyújt annak, akibe szerelmes. Jó érzés látni, hogy két fiatal ilyen szinten szereti, ennyire tökéletesen megérti egymást, és vakon bíznak a másikban…


Ahogyan azt mindig írni szoktam, azok az emberek járnak a legjobban, akik elolvasták a kritikámat mielőtt moziba ültek volna. Hiszen legyen szó csalódásról, be nem töltött reményekről, vagy éppenséggel félrevezetésről, ezt elolvasva legalább tudni fogjátok, mire számíthattok, aminek köszönhetően lehet, hogy jobban fog tetszeni a film. Mint írtam, ez egy modern köntösbe ültetett, mégis klasszikusan romantikus történet, s ha rám hallgattok, akkor magatokkal visztek egy nőnemű egyedet a moziba, és akkor a hatás nem fog elmaradni… Garantálom!


Rendezte: George Nolfi
Forgatókönyv: George Nolfi, Philip K. Dick (az eredeti novella)
Zene: Thomas Newman
Szereplők: Matt Damon, Emiliy Blunt, Michael Kelly, Harry Mitchell
Játékidő: 106perc
IMDB: 7.2
Metascore: 60/100

Saját vélemény: 8.0

7.
amadeusz gyermeke
jobb az átlagnál . De nemigen ér sokat sem
6.
udvary94
#1: Én is így vagyok ezzel. A film jó, szeretem Matt bácsi filmjeit, de ez valahogy olyan közepes lett.
Jó ez így.
Csak 7/10
4.
Mortis
Hát, igen. Ilyen amikor rosszul összevágott trailer-ekkel vágnak minket pofán. Leszokhatnának már erről. Szeretem Dick könyveit, vannak nagyon jó munkái, de ezt a novellát pont nem olvastam. Örülök, hogy megláttam és elolvastam ezt, mert ezzel biztosítottam, hogy nem fogom megnézni. Ki lehet jelenteni: Még ma is rózsát terem néha a türelem. :D
3.
Ca$h
Sejtettem, hogy így fogjátok gondolni... látjátok? Meg kellett volna várni a kritikánkat! ;)
2.
Macifasz
Kár, hogy a romantika kapta a központibb szerepet, és nem a thrilleri száll, ami néha már-már röhejesnek hatott. Nálam 6 pont, maximum 6,5.
1.
falselight
nálam ez 6,5-öt ér. tényleg jól szórakoztam rajta, de a végén kicsit becsapottnak éreztem magam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...