Spam, menyét, semprini, avagy Monty Python varázslatos világa (1.rész)

  • Írta: Isaac
  • 2005. február 28.
Akad olyan ember a Földön, aki ne hallott volna még sohasem a Monty Python csoportról? Azokról, akik újraformálták a komédia világát, az abszurd humor legendás mestereiről, a Szent Grál minden titkának tudóiról, a szederrel támadó elit alakulatról? Ismertségük megkérdőjelezhetetlen, ahogy népszerűségük is. Hogyan jutottak el a csúcsra, honnan indultak, hogyan váltak legendává…

Történetünk Angliában kezdődik, ahol a 60-as évek végén három fiatal televíziós elhatározta, hogy elkészíti a Brit Birodalom történetét, meglehetősen (hmmm…mondjuk így:) sajátos felfogásban. A végeredményt látta egy meglehetősen langaléta fiatalember is, aki elhatározta, megismerkedik az alkotókkal. A randevút a BBC egyik producere hozta össze, egy akkor jól menő rádióshow-ban, majd nem sokkal később (bizonyságképpen) egy másikban is. Az eredmény lehengerlő volt, a televíziós társaság azonnal felkérte az immár hatfősre duzzadt ( jöttek a haverok is:) társaságot egy 13 részes televízió-műsor elkészítésére. Így kezdődött John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam, Terry Jones, Graham Chapman, és Michael Palin sikerekben bővelkedő együttműködése.

1969 október ötödikén került képernyőre az első epizód a Monty Python Repülő Cirkusza című sorozatból. A bemutató késő éjjel volt, hiába helyet kellett hagyni az akkor még erősen konzervatív BBC „normális” műsorainak. A kedvezőtlen időpont ellenére a műsor rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, így nem volt kérdéses a további évadok szükségessége sem. Hamarosan Anglia első számú nevettetőivé váltak, aki megnézi akármelyik epizódot, azonnal rájön miért. Legendás a főcímdal is, amelyet a BBC archívumában találtak, valamilyen régi induló volt, és azért esett rá a választás, mert nem kellett utána jogdíjat fizetni. Szintén népszerű volt a minden műsorban feltűnő „It’s men”, aki mindig valami lehetetlen helyzetből megérkezve mondta a kamerába, hogy éppen mit látnak a nézők (gyengébbek, meg persze a poén kedvéért:). A negyedik évadban John Cleese úgy döntött, túl sokat repülő cirkuszozott, és elhatározta, elhagyja a csapatot. A nélküle készült epizódok a sorozat leggyengébb darabjai lettek, mivel John hiánya nagyon érződött a tartalmon. Szerencsére nem szakadt meg a kapcsolata csapattal , vissza-visszatért, főleg a nagyobb produkciókban vállalt szerepet.

Mindeközben a csoport a filmek világa felé fordult. Első próbálkozásuk, az „And Now For Something Completely Different” (akkoriban ez a mondat – magyarul :„…és most következzék valami egészen más…” rendkívül gyakran hangzott el az angol királyi televízióban, ezért szerepel minden epizódban) repítette volna be őket az amerikai piacra, azonban a film csalódást okozott, így a Pythonok visszatértek a televízióba. Ám nem sokáig bírtak magukkal, 1975-ben újra belevágtak a filmkészítésbe, ezúttal azonban semmit sem bíztak a véletlenre. Egy középkori paródiát képzeltek el, Arthur királlyal és a kerekasztal lovagjaival. Így született meg a „Monty Python and the Holy Grail' (Magyarországon „Gyalog Galopp”), amelyet egészen alacsony költségvetéssel forgattak, és egészen hamar óriási siker lett. Csupán véletlen egybeesés, hogy éppen ekkor kezdtek ismertek lenni Amerikában is, így a lovagok átúsztak az Atlanti-óceánon, természetesen meghódítva az ottani „őslakosokat” is. A New York-i premieren az első 3000 néző kókuszdiót kapott ajándékba, utalva a vele művelhető dolgok sokszínűségére, melynek egy felhasználási módja a filmben is feltűnik (lópatazörej címszó alatt).

Természetesen a moziban aratott siker újabb film megalkotására ösztökélte a csapatot, erre végül ’79-ben került sor. Az ötlet Eric-től származott, egy bibliai témájú történet pattant ki az agyából, végül a sztori többszöri átírása után nem maradt benne semmi ilyesmi, csupán egy rossz időben, rossz helyen lévő szerencsétlen flótás szenvedése. Persze itt a „csupán” nem szó szerint értendő, a fiúk ismételten sikert sikerre halmoztak a Brian Élete című remekkel, annak ellenére, hogy a katolikus egyház tiltakozása eredményeképpen a filmet több helyen is sikerült betiltatni. Érdekesség, hogy sokáig veszélyben volt a projekt, mivel az eredetileg garantált költségvetést visszavonták. Végül a produkciót a nagy rajongó (mellesleg egy Beatles nevű jelentéktelen zenekar tagja), bizonyos George Harrison mentette meg, létrehozva saját kiadóját, amit „Handmade Film”-re keresztelt el. A Brian Élete végleg a csúcsra repítette a Monty Python-t. Bátran kijelenthetjük, ez az időszak volt a csoport aranykora.

Az élő fellépések is hallatlanul népszerűek voltak. A leghíresebb ezek közül az 1980-as Hollywood Bowl-beli fellépésük, ahol a legkedveltebb jeleneteiket adták elő. Ekkora már a nézők soraiban is sokan ültek Python jelmezben, és az est nagy részében a színészekkel együtt skandálták a jelenetek szövegét.

Pikáns részlet elszántabb olvasóinknak:
Ha meztelenkedésről volt szó soha nem mentek a szomszédba egy kis kurázsiért. Akkoriban azért ez még nem igazán volt elfogadott, főleg Angliában, főleg az állami BBC-ben. A notórius nudista elsősorban Terry Jones volt, de még a reménytelenül szenvedélymentes John Cleese is sokszor feltűnt alsónadrágban a képernyőn. Mindenesetre túlzás lenne azt állítani, hogy ők hozták be a televízióba a meztelenséget, de kétségkívül sokat tettek érte:).

Terry Gilliam mondta egy interjúban, hogy a legszebb visszajelzés, amit hallott a műsorról, egy általános iskolás tanítónőtől érkezett, aki elmondta, hogy manapság a tanítványai nem verekedéssel akarnak kitűnni, hanem hogy ki a „leghülyébb”, ki tud a legabszurdabban viselkedni. A tanárnő jelenlegi idegállapotáról azonban nem tudott semmi bíztatót elmondani.

Pythonék utolsó közös filmje az Élet Értelme címet viselte, 1983-ban került a nyilvánosság elé, és „hatalmas” meglepetésre megint bejött mindenkinek. Ez az alkotásuk egyébként díjat is nyert a Cannes-i filmfesztiválon. Az alapötlet az volt, hogy egy összefüggő film helyett kirukkolnak egy élet történetével, a születéstől a halálig, különböző helyszíneken játszódó, egymástól különálló jelenetek sorával.

A csoport hihetetlen termékenységét jelzi, hogy foglalkoztak könyvek és hanglemezek készítésével is., habár ebben a műfajban sem hazudtolták meg önmagukat. Az egyik (Monty Python's Brand New Book című) könyvük kisebb megrökönyödést váltott ki a könyvesboltok körében, hiszen a borítóját meglepően élethű koszos ujjlenyomatok tarkították, nagy fejtőrést okozva ezzel az eladóknak. Későbbi könyveik is érdekesek voltak, az egyikből töröltek is hatóságilag fejezeteket, és a Monty Python's Contractual Obligation Album „Sit On My Face” (Ülj az arcomra) című fejezete is sokáig veszélyben forgott. Nemhiába, ilyenek ezek a prűd angolok.
Mindezek ellenére (vagy talán éppen ezért), a Repülő Cirkusz és a filmek klasszikus mondatai teljesen beépültek az angol nyelvbe, még saját bejegyzésük is van az angol értelmező szótárban a Pythonesque címszó alatt. Ugyanígy érezhetjük hatásukat az informatika világában is. A „spam” netes kifejezés pl. egy legendás Python szkeccs alapján kapta a nevét, de említhetnénk a Python programozási nyelvet is. ’85-ben nagyon okos emberek felfedeztek egy új kígyófajt, és mit gondoltok milyen nevet adtak neki? Montypythonoides riversleighensis!

---TORES---


Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, az Élet Értelme után nem született több közös műsor, pedig a nyolcvanas éveket végigkísérte a kétségbeesett rajongók folyamatosan híresztelése, pletykálva az újrakezdésről, azonban a tagok olyannyira elfoglaltak voltak, hogy nem tudtak időt szánni szeretett csapatukra, a Monty Pythonra. 1988-ban aztán minden remény szertefoszlott, a banda bohémjánál, Graham Chapman-nél rákot diagnosztizáltak, és – milyen kegyetlen a sors – 1989 október negyedikén elhunyt, éppen egy nappal a Repülő Cirkusz huszadik évfordulója előtt.

Ezután a Python-nak csak egyetlen fellépéséről tudunk, 1998-ban, az amerikai síparadicsom, Aspen színpadán léptek fel, jellemző a morbid humorukra, hogy a műsorban feltűnt Chapman is, illetve egy urna, amit persze „véletlenül” az első adandó alkalommal fel is borítottak. Később újra szárnyra kaptak a pletykák egy esetleges filmről, de azt a rajongók is belátták, hogy Chapman nélkül nem lenne az igazi újra együtt látni őket.


Eric Idle


Állítólag a csoport a nézők által a legkevésbé értékelt tagja volt, nem tett szert olyan népszerűségre, mint John Cleese és Michael Palin. Ez azért érthetetlen, mivel számos klasszikus történetet neki köszönhetünk, és ő volt a tagok közül a legmuzikálisabb, többek között ő írta a Brian Élete fináléjában felcsendülő (azóta természetesen széles körben ismertté vált) „Always Look On The Bright Side Of Life” című keresztrefeszülős dalt. Fiatalemberként a cambridge-i egyetemen tengette napjait, ahol is belépett az intézmény színjátszó körébe, a Cambridge Footlights nevű komikus társaságba. Itt akkora népszerűségre tett szert, hogy 1965-ben elnökké választották. Első intézkedéseként eltörölte a tradicionális szabályt, miszerint a klub zárt a női tagok előtt.

Az egyetem után igazi polihisztorként működött, stand-up komikusként, íróként, színészként dolgozott televíziónak, rádiónak vegyesen. Itt figyelt fel rá Barry Took, akinek az „egyesítést”, és ezzel a Monty Python létrejöttét köszönhetjük. Idle volt az egyetlen, aki saját maga, partner nélkül írt jeleneteket a Cirkusznak, ezért sokszor keményen kellett harcolnia a többiekkel egy-egy műve adásba kerüléséért. Leghíresebb szkeccse a „Nudge, Nudge” volt, melyet először egy másik humorista-párosnak ajánlott fel megvalósításra, ám Corbett és Barker visszautasította azt, mondván nem elég vicces. Szerencsére Pythonék – ahogy mostanában divatos mondani – bevállalták, megteremtve ezzel a mára halhatatlanná vált konzervatív angol úr, a mindent félreértő idióta, na meg a „mindenben benne lévő” feleség alakját is.:) Rajongói között felbukkant John Lennon is (aki egy már említett jelentéktelen zenekarban csinált valami izét).

Eric volt az egyetlen tag, aki nem ment el a BBC nagyszabású ünnepségére a harmincadik évforduló alkalmából. Ennek oka valószínűleg a többi taggal megromlott viszonya, ugyanis az újrakezdésről rendszeres viták voltak közöttük. A Pythonságon kívül híres még a Rutlets nevű sorozata, melyben a zenei világot vette górcső alá olyan, olyan vendégművészekkel feldobva, mint George Harrison, Paul Simon, vagy Mick Jagger. Mozifilmekben is rendszeresen szerepelt, főleg epizódszereplőként, sőt a South Park filmben is vállalt szinkronszerepet. Még pop-sztár is lett ’91-ben, mikor a Blájen-dal egy reklámnak köszönhetően a toplisták élére tört. Meghívták a Top of the Pops nevű műsorba is, ahol egy öreg esőkabátban lépett fel, majd be sem fejezve a dalt, kivonult a stúdió elé, beszállt egy taxiba(amelyből rejtélyes hangulat-füst áramlott) és elhúzott a bánatba. Manapság saját maga által válogatott színészekkel turnézik az Egyesült Államokban, régi Monty Python jeleneket előadva. Eredetileg a régi barátaival akart fellépni, ám képtelen volt megszervezni, hogy egyszerre legyenek egy helyen mind.


Ő mesélte el nem is olyan régen, hogy a Gyalog Galopp forgatásán egy alkalommal alig bírta ki nevetés nélkül, ami végül benne is maradt a filmben. Mindenki meggyőződhet róla, mikor a boszorkányégetésnél felteszi a kérdést a főokos, hogy „Miért égnek a boszorkányok?”, láthatjuk hogy Eric nem bírja tovább, és kínjában inkább ráharap a kaszájára:)

A fentebb leírtakból kitűnik, hogy Eric a legnagyobb támogatója a visszatérésnek, de ő maga is szkeptikusan nyilatkozott a dologról. – Immáron tizenhat év telt el. Mindnyájan megváltoztunk. Semmi sem lesz újra a régi – mondta 2000-ben némileg melankolikusan, mikor az „ Eric Idle hasznot húz a Monty Pythonból” című műsorával járta Amerikát.

’97 környékén Eric felhívta a többi tagot egy film ötletével. Találkoztak is egy cliftoni szállodában, mindenkinek tetszett az ötlet, elkezdték írni a forgatókönyvet. Ekkor váratlan dolog történt. Mintegy húsz perc elteltével John kiment, és miután visszajött, már nem tartotta olyan jó ötletnek az új film elkészítését. Ennyi történt, egy pillanat alatt kútba esett az ígéretes terv. Ez a jellemző egyébként a csoport többi tagjára is. Igazából senki sem akarja a nagy visszatérést, főleg az elfoglaltságok, de inkább a veszélyek miatt, hogy talán ma már nem lenne olyan sikeres a csoport, mint anno…

Monty Python klasszikusok 1. : A favágó dal

Vágom a fát a fejszémmel,
De csak nappal, soha nem éjjel.
Vágja a fát a baltával,
És nem kel föl soha bal lábbal.
Fákat vág a favágó,
A favágónak jó.
A fejszenyél bár vastag,
De megmarkolható.
Fákat vág a favágó,
A favágónak jó.
A fejszenyél bár vastag,
De megmarkolható.
Vágom a fát a fejszémmel,
De csak nappal, soha nem éjjel.
A tölgyfa dôl,
A forgács hull,
De alig várom már,
Hogy a melltartómat felvegyem,
Mert vár a buzi-bár.
A tölgyfa dôl,
A forgács hull,
De alig várja már,
Hogy a melltartóját felvegye,
Mert várja a buzi-bár?!
Vágom a fát a fejszémmel,
De csak nappal, soha nem éjjel.
Melltartó, bébidoll
És tűsarkú cipô.
Oh, míly kedves viselet,
Oly szivesen lennék nô.
Melltartó, bébidoll
És tűsarkú cipô??
Miféle istenverte perverz maga?
Nem szégyelli magát? Tetves görény!
Hánynom kell ettôl a buzi féregtôl!
Vágom a fát a fejszémmel,
De csak nappal, soha nem éjjel.
Vágom a fát a fejszémmel,
De csak nap-pal, soha nem éj-jel.


FOLYT. KÖV…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...
Advertisement