Ehome, Online Kingdom, Na’Vi, Scythe, LGC, Invictus, Nirvana. Csak néhány név a GamesCom eSport világbajnokságának indulói közül, a ringben Kína, Dánia, Thaiföld, Oroszország, Malajzia, Ukrajna, Szingapúr, Csehország és Franciaország méri össze tudását. Két hangszigetelt szoba, tizenhat csapat, nyolcvan játékos, másfélmillió néző, és az eSport történelmének legnagyobb összdíjazása, ez előtt tiszteleg a Free to Play, a Valve saját készítésű DOTA filmje. Melyet minden igaz gamernek látnia kell.
„Szegény családból származunk. Első számítógépünket 1997-ben kaptuk meg, az egyetlen PC volt a környéken, mindenki hozzánk járt játszani.” - kezdi mesélni Dendi történetét a legendás játékos bátyja. Az ukrajnai Lviv városában járunk, az első DOTA2 világbajnokság előtt, a fiú szobájában egy öreg CRT monitor pislákol csak, horgolt terítő, megsárgult falak, a kelet-európai élet még sosem volt ennyire szürke és nyomasztó. „Meg fogok bukni. Kihagyom a vizsgáimat és szemesztert kell, hogy ismételjek. De ha nyerek, egyszer az életben végre lesz mire büszkének lennem.” - folytatja az interjút a tőle 12000 kilométerre, Szingapúrban élő Hyhy.
„Apám kikötői menedzser. Több tízezer konténer mozgását figyeli 14-16 órában naponta. Én másra vágyom.” - vallja a távol-keleti fiú, majd családja következik. „Ha nem tanul, nem lesz belőle senki. Egész nap a képernyőt nézi. Felkel, játszik és lefekszik. Nem értjük, hogy mit csinál.” - mondják az öregek, majd bemutatkozik Fear, aki az oregoni Medfordban, Egyesült Államokban kezdett nemrég új életet. „Édesanyám keményen dolgozik. És bármibe kezdjek bele, én is keményen dolgozok. Ő inspirál engem.”
A Free to Play dokumentumfilmes elemekkel mutatja be a három legenda, Danil Ishutin, Benedict Lim Han Yong és Clinton Loomis életét, miközben kirajzolódik az is, mit jelent az eSport kifejezés a világ eltérő tájain. A régi LAN-partik bajnokai ma professzionális keretek között játszanak, gazdag támogatói szerződéseket élveznek, és főállásban, fizetésért gyakorolnak. Ázsiában úgy néznek rájuk, mint a rock sztárokra, tele van velük a televízió, gamer házakban élnek, főznek rájuk, a stratégiájukat pedig külön erre a célra alakult, több fős csapat dolgozza ki, folyamatosan tökéletesítve minden mozdulatukat. Tizenöt év. Állítólag ennyi kell, hogy az eSport híresebb legyen, mint Európában a foci, vagy Amerikában a baseball. Ez a három fiú pedig az első sztárja a modern sporttörténelemnek.
A 2011-es világbajnokság történetét és azok főszereplőit időrendi sorrendben ismerhetjük meg. Kiírják a sosem látott 1 millió dolláros fődíjat, jönnek az első döbbent kommentek, majd bemutatkoznak a legnagyobb játékosok. Interjúkon, visszaemlékezéseken és családi fotókon keresztül kitárul előttünk a fiúk gyerekkora, bemutatkoznak a rokonaik és a barátaik, végül pedig jön a megmérettetések ideje, vonatra, repülőkre ülnek, s csapatukkal belevetik magukat a játékba. A film gameplay felvételekkel és CGI bevágásokkal mutatja be a legnagyobb csatákat, sorra esnek ki az ellenfelek, míg be nem köszönt a döntő napja, s ki nem derül, melyik csapat viheti haza a sosem látott összeget.
A Free to Play fantasztikus film lett. Gyönyörű felvételeket láthatunk benne a fiúk otthonáról és családjáról, a bajnokság hangulata pedig olyan elképesztően lebilincselő és drámai, hogy sokszor majdnem elsírtam magam. Az eSport a jövő sportja, ami pedig egy ilyen bajnokság ketrecein belül zajlik, az tényleg semmihez sem fogható, itt helye csak professzionális játékosoknak van, olyan gondolkodással, stratégiával és APM-mel, amit talán még elképzelni se tudunk.
Sokan nem értik a gamereket. Fogalmuk sincs, hogy miért játszunk hosszú hónapokon, vagy éveken át, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazon a pályán, miért szeretünk jobban egy légkondicionált szobában ülni, mint kimenni a friss levegőre, hasznos, vagy hasznosnak mondott dolgokat csinálni. A Free to Play viszont egy olyan gyönyörű történetet mutat be, ami még a leghidegebb szívű ötvenpluszos apukákákat is elgondolkodtatja egy fontos dolgon. A játék számunkra többet jelent annál, minthogy bámuljuk a képernyőt, és tologatjuk az egeret. A játék számunkra a világot jelenti. Kikapcsolódást. Kihívást. Sikert. Boldogságot. És erről nem mondunk le soha.
Főszereplők: Benedict Lim, Danil Ishutin, Clinton Loomis
Rendezte: Phil Co, Nick Maggiore, Jeff Unay
Szerkesztő: Scott Balcerek, Phil Co, Lars Jensvold, Jeff Unay
Animáció: Andrew Burke, James Cunliffe, Cameron Fielding, Matt Logue
Zene: Mark Adler
Bemutató dátuma: 2014. március 19.
IMDB értékelés: 9,4
Gamekapocs értékelés: 9.0
És a teljes film:
De ezeknek a srácoknak mondta bárki hogy jó vagy, aki nem a haverja? Gyakorlatilag csak úgy megpróbálták... nekik összejött mert volt tehetségük hozzá... 1000 másiknak akik ugyanennyi időt öltek bele, nem vitték semmire.
Szóval ahhoz hogy a szülők bármilyen sportban támogassák a teljesen elhivatott gyerekeiket, kell valaki aki megmondja hogy van rá esélye hogy legyen valaki. Addig viszont a szülő szeme előtt csak a "tanulás, egyetem, jó állás" Szentháromság lebeg.
A kocsma helyett bármilyen más hely megfelel ahol a barátaival szórakozhat. A kocsmát csak példának hoztam.
azt csak ő döntheti el mit kezd az életével
másrészt szerintem még mindig nincs különbség a kocsma meg a játék között, csak annyi hogy az egyik a társadalom által elfogadott a másik meg nem.
Én jártam apámmal kocsmába ahova biliárdozni jártunk amit rohadtul élveztem és még mindig emlékszem rá + az egyetlen nyertes versenyekről elhozhattam a fekete 8ast...
Az egész mondqnivaló a szórakozásról a baráti társaságról, a szocializáslódásról szólt.
Talán az egyetlen ember kinek ajánlani tudnám, azok a pro-Dota 2 játékosok. Mások pedig kerüljék el jó messzire.
Másrészt felőlem mehet e-sportolni ha igazán, nagyon fasza játékos de csak akkor ha utána vmit tud is kezdeni az életével. Pl. a tanulmányait folytatja, v nyelvizsgákat tesz és elmehet tolmácsnak v aminek akar. Nekem mind1 mit fog csinálni amíg élvezi, meg tud élni belőle és el tudja tartani a családját...
És én ha szülő leszek így fogok hozzáállni a gyerekeimhez nem pedig úgy hogy, "hadd döntse el maga hogy mit akar" mert jelen pillanatban én aludni, tanulniuk fogok de inkább loloznék.
Persze, én is inkább szakmát tanulok, mert nincs bennem annyi akaraterő meg nem kergetek olyan nagy álmokat.
Haladunk a korral ezt el kell fogadni , ha tetszik ha nem.
Ez a jövő.
lényegesen több értelme van (a lelkinyugalom és a sikeres karrier szempontjából) egy nyugalmas, tisztességes szakmát kitanulni vagy megfelelő diplomát szerezni. nincs benne akkora izgalom, de legalább nem egy majdnem lehetetlen álmot kerget az ember.
#15: kocsmában randalírozni sokkal menőbb, mint barátokkal online eltölteni az estét, hisz akkor tök antiszoc vagy
nem lehet hogy inkább ő döntse el mit akar csinálni?
másrészt mi különbség van a kettő közt?
Ezt értem úgy hogy mire nekem gyerekem lesz a világ totál más lesz mint ahogy én eredetileg megismertem. Manapság már meg lehet élni abból ha valaki nagyon jól játszik és szerintem 20 év múlva ez egy igazi munka lesz amit az én korosztályomnak is el kell tudnia majd fogadni.
Ettől függetlenül én a játékot csak hobbinak tudom elképzelni. Az tuti hogy ha nekem fiam/ lányom lesz akkor 20éves korába nem napi 15 órában fog lolozni hanem barátjával/barátnőjével lesz valahol egy kocsmában.
Én kicsit kevésnek tartottam a gameplay jeleneteket, ha nem is arra koncentrál a film... bár még nem néztem teljesen végig a filmet.
Ja és egy ilyen fődíjérét menő harcot jó hogy felhájpolnak, azért ez tényleg nem kis tét.
AnFionn: Hát igen, a játékosok nagy része kikapcsolódni akar, de focizni sem azért megy le az ember, mert VB-t akar nyerni. xd
Hetes számú kommentelőnek csak és kizárólag gratulálni tudok.
Ajánlom még a Minecraftról szóló dokumentumfilmet.
https://www.youtube.com/watch?v=ySRgVo1X_18
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.