Madarak a dobozban könyvkritika

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 2.
  • josh malerman, Könyv, kritika, madarak a dobozban
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás, és az emberek őrült gyilkossá válnak. A fiatal anya, Malorie gyerekeivel kénytelen útra kelni bekötött szemmel, és valami követi őket.

Nehéz feltörekvő írónak lenni, hiszen hiába a tehetség, sok remek ötlet eltűnik a süllyesztőben. Szerencsére Josh Malerman bemutatkozó regénye könnyen megszeretteti magát a horrorrajongó olvasókkal. Félreértés ne essék: a Madarak a dobozban nem vérrel (de ezzel sem spórolnak), nem is tucatszámra támadó hörgő zombikkal riogat, hanem szó szerint előhozza a legmélyebben gyökerező félelmeinket is. A regény lassan, megfontoltan tör utat a szívünkhöz, úgy, hogy szinte észre sem vesszük. Néhány okos félmondat sokkal nagyobb feszültséget teremt, mintha nyíltan néznénk a borzalmak szemébe. És higgyétek el, a szerző jól tudja, hogyan csavarjon az ujjai köré, hogy aztán erőnek erejével – a legváratlanabb pillanatban – lecsapjon, és onnan már nincs menekvés. Legfeljebb, ha a kötet végére érünk – sajnos.


Malerman egy egészen szokatlan világvégét képzelt el. Nem nukleáris csapás okozta az emberiség végét, de nem is egy fertőzés, hanem valami megfoghatatlan dolog. Ha valaki szembesül a borzalommal, már mindennek vége, őrült hévvel embertársai életére tör, és nyilván nem számol be arról, hogy mi okozta a vesztét. A társadalom persze összeomlik: a katasztrófa az egész világra kiterjed, a híradások megszűnnek, az internet leáll, még a kormányok sem védik meg a polgárokat. A maroknyi túlélő elbarikádozott házakban húzza meg magát, az ablakokra matracokat szögelnek, hiszen ha valaki kitekint rajtuk, bármikor megpillanthatja a földöntúli borzalmat. Ezek után már senkiben sem bízhatsz, az emberek félnek utcára menni, ha pedig muszáj, akkor bekötik a szemüket és csak a hallásukra hagyatkoznak.


Pont, mint Malorie, a regény főszereplője, aki két kisgyermekével csónakba száll, hogy egy harminc kilométeres útra vállalkozzon. Korábbi barátai menedéket kínáltak a családanyának, de még az is lehet, hogy nem talál ott senkit. Ha viszont csak minimális esély van arra, hogy gyerekeinek biztonságosabb körülményeket teremthet, egy anya nem habozik sokáig. A család felkészült, ahogy tudott, a szemüket elfedik, csakis a fülükre hagyatkozhatnak. Az út során minden apró nesz mögött ott rejtőzik a halál. Tudják, mi van kívül, de nem láthatják, olyanok ők, mint a dobozba zárt, kába madarak. A nő jellemfejlődése kiváló, a fiatal lány kőkemény túlélővé válik, a közelmúlt megannyi megrázkódtatása acélossá edzette, már vakon képes vizet és élelmet találni, de ez az útja minden eddiginél hosszabb és már-már elviselhetetlenebb. A gyerekeit is eszerint neveli: itt keménynek kell lenni, csakis úgy maradhatnak életben a porontyok, ha követik anyjuk ellentmondást nem tűrő parancsait.


Az író semmit sem magyaráz meg, mindvégig bizonytalanságban tartja az olvasót, ami a lehető legjobb eszköz a félelem elnyújtására. Malerman nem adja meg nekünk azt a luxust, hogy az egyébként katartikus fináléban minden szálat elvarrjon, és fény derüljön minden titokra. Ha egy könyv mindvégig kiszámíthatatlan, akkor véleményem szerint sokkal nagyobb értéket képvisel, mintha megfogható eszközökkel operálna. Ettől eltekintve, a szerző nem ír kicsapongóan, a könyv felépítése gondosan megszerkesztett, minden sallangot nélkülöz, és nem túloz el semmit – a félelem emberi oldalával ismertet meg bennünket. A karakterek sincsenek túlspilázva, itt is érvényesül „a kevesebb, néha több” elv.


Talán nem lövöm le a poént azzal, ha elárulom: nem lesz könnyű menet számodra a Madarak a dobozban elolvasása.  A történések súlya iszonyú erővel telepszik rá a lelkedre, beléd akaszkodik, elborzaszt, olykor öklendezésre késztet, és végtelen mélységbe taszít. Ám Malerman szívós anyagból szőtte azt a kötelet, amivel megbéklyóz, csak akkor vetheted le magadról, amikor a 260 oldal végére értél, de a nyomai akkor is megmaradnak. Talán nem véletlen, hogy Hollywood már le is csapott a megfilmesítés jogára, és csak remélni tudom, hogy mindazokat a megpróbáltatásokat, amit a szereplőkkel együtt közvetve átéltem, csak egy kicsit is sikerül visszaadni a filmeseknek. Mindenki mást vár a horrortól, én a hatásvadász gore és ijesztgetések helyett a nyomasztó, mindvégig sakkban tartó művek szerelmese vagyok. A könyvtől hiánytalanul megkaptam mindent.

A regénybe itt tudsz beleolvasni.

3.
carbon based
#2: A Marsi-t ne hagyd ki, sőt, azzal kezdj. Ha láttad a filmet, főleg olvasd el (a film a könyv fele se).
2.
Razielhu
Engem meggyőztetek! :D
Future, Marsi meg ez között vacillálok épp...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...