007 Spectre: A Fantom visszatér filmkritika

A 007 - Skyfall egyértelműen a Daniel Craig-féle Bond-éra egyik legjobb alkotása. Egyszerre tiszteleg a régmúlt legjobb Bond-filmjei előtt, de közben nem feledkezik meg a gyökereiről, képes előre tekinteni és egy letűnt kor hősét modernizálni. Újra szexivé, vonzóvá tette minden idők legismertebb titkosügynökét, ráadásul annak köszönhetően, hogy Bond múltja is terítékre kerül ebben a részben, a plusz rétegnek köszönhetően mélységet is kapott a karakter. Persze megvoltak a szokásos elemek, amelyek nélkülözhetetlenek egy Bond-filmből, de a hangsúly nem ezeken volt. A siker ellenére azonban Sam Mendes nem akart újabb részt rendezni és Daniel Craig is úton-útfélen azt hangoztatta, hogy már nagyon unja magára ölteni a méregdrága, mindig tökéletesre vasalt öltönyt. Ehhez képest nem csak ők, de lényegében a Skyfall teljes stábja visszatért, csak amíg a Skyfall esetében makacsul végigvitt koncepció, erős forgatókönyv és hátborzongató főgonosz nyújtott segítő kezet az alkotóknak, addig a 007 Spectre: A Fantom visszatérben mindez elveszett.

Pedig minden adott volt ahhoz, hogy a Spectre ne csak továbbvigye, de tovább is gondolja mindazt, amit a 23. Bond-filmmel megalapoztak, a rendező azonban már jó előre szólt, hogy sokkal lazább, könnyedebb hangvételű lesz az új rész, ami lényegében teljesült is, csak mindezt nem tudják egységes, az elejétől a végéig szórakoztató képpé varázsolni az egyes összetevők. Kezdve a forgatókönyv sutaságával és illogikus mozzanataival, a Daniel Craig arcára kiülő totális érdektelenséggel, a súlytalan, már-már debilnek tűnő főgonosszal, a mindössze kellékként szolgáló, megdöntésre váró Bond-csajokkal.

A történet Mexikóvárosban, a mexikói Halottak Napja alkalmából tartott fesztiválon indul. A biztató felütésben Bond egy múltbéli üzenet miatt kezdeményezett magánakciót, ami természetesen nem lesz zökkenőmentes. Kiszemelt célpontját ugyan sikerül fülön csípnie, de a korábbi rejtélyt egy újabb követi, így a titkosügynök kénytelen az egész világot bejárva nyomozásba kezdeni. Később ellátogatunk Rómába, hogy aztán egy kisebb kitérővel, az osztrák Alpokon és tüzes Afrikán keresztül végül oda jussunk vissza, ahonnan gyakorlatilag minden kezdődött, Londonba. Eközben nem csak felfedi magát minden idők egyik legnagyobb, legkiterjedtebb bűnszervezete, a Spectre, de a korábbi rejtélyek és rég elfeledett szálak is felszínre bukkannak.

Azonban hiába érnek össze ezek a szálak, hiába igyekszik pontot tenni az előző három Craig-féle Bond-film végére a Spectre, valójában az események láncolata nem más, mint a klasszikusok előtti - legalább nem bennfentes - tisztelgés. A film hányaveti módon, mindenféle fantáziát nélkülözve vázolja fel Őfelsége titkosügynökének motivációit, ami mögött egyébként ott rejtőzik Vesper Lynd visszatérő, keserédes emléke és M sejtelmes hívószava is. És bár kezdetben azt hinnéd, katalizátorai a történetnek, valójában ezek a szálak nem tartanak semerre. Bond csak utazik ide-oda, könnyűszerrel lever mindenkit, megigazítja a mindig tökéletes zakóját, kikér egy martinit, majd minden útjába kerülő nőt ágynak dönt. Ez a játékos, csibészes báj azonban humorral fűszerezett arroganciába csap át, így nem csak a csavaroktól mentes, a film utolsó harmadára teljesen kifulladt forgatókönyv, de James Bond olykor már természetfelettinek hitt képességei miatt se igazán tudunk azonosulni a Skyfallban még esendőnek ábrázolt ügynökkel.

Ennek a filmnek azonban mégis a főgonosz legnagyobb problémája. Oberhauser, a Spectre irányítója és Bond hiába kaptak közös múltbéli kapcsot, kettejük kapcsolatának ez egyetlen percre se nyújt mélységet. Ráadásul a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz képtelen elhitetni velünk, hogy ő ennek a globális bűnszervezetnek a tejhatalmú ura, hogy ő volt az a gonosztevő, aki egészen idáig keverte a kártyákat. Mads Mikkelsen Le Chiffre-je vagy Javier Bardem Raoul Silvája után egészen egyszerűen nevetségesen fest. Nincs benne semmi rémisztő, hiányzik belőle mindaz, ami velőig ható hidegrázást okozott, mikor megláttuk Silvát. Nem is meglepő, hogy Waltz takaréklángon, manírosan és unottan hozza a figurát.

De nem jártak túl jól a többiek se. Ugyan egy másik szálon futó cselekmény miatt M (Ralph Fienne) és Moneypenny (Naomie Harris) ezúttal kicsit előtérbe kerül, ahogy showt szinte mindig ellopó Q (Ben Whishaw) is hangsúlyosabb, mint korábban, mindenki más azonban csak üres kellék a csilivili díszletek között. A nagy csinnadrattával beharangozott Dave Bautista a klasszikus verőember szerepében lényegében pár sort morog el, nevét pedig csak akkor tudhatod meg, ha hajlandó vagy a keserű élmény végén végignézni a stáblistát - segítünk, ő Mr. Hinx. És ezúttal se jutott hálás szerep a Bond-lányoknak. Egyrészt a mexikói kaland után megözvegyült Lucia Sciarra (Monica Bellucci) nettó öt percet látható a vásznon, aminek jelentős részét kisírt szemekkel vagy Bond utáni vágytól könnyes tekintettel tölti. A történet szempontjából fontos szerepet betöltő Madeleine Swann (Léa Seydoux) látszólag az erős női karakter megtestesítője, de Bond mellett esélye sincs, és tulajdonképpen amint Bond ágyában köt ki, el is veszíti a kezdeti varázsát.

Viszont hibái ellenére még így is szórakoztató, látványos alkotás a 007 Spectre: A Fantom visszatér. Magabiztosan és hiba nélkül hozza a kötelezőt, csak a Skyfall árnyékában ennél sokkal mélyebb, összetettebb alkotást várt volna az ember. Már csak azért is, mert a cikk elején említett szálak összeérésével lényegében lezárult a Casino Royale-lal elindított, a Bond személyére irányuló modernizálás. Ez a történetszál a végéhez ért és sajnos nem a legjobb lezárást kapta. Hogy mit hoz a jövő? Valószínűleg egy Sam Mendes és Daniel Craig nélküli új Bond-filmet.

Gamekapocs értékelés: 5
Metascore: 60/100
Rotten Tomatoes: 64% 

007 Spectre: A Fantom visszatér
Eredeti cím: Spectre
Rendezte: Sam Mendes
Írta: Ian Fleming, John Logan, Neal Purvis, Robert Wade
Szereplők: Daniel Craig, Monica Bellucci, Christoph Waltz, Ralph Fiennes, Andrew Scott, Naomie Harris, Ben Whishaw, Léa Seydoux, Jesper Christensen, Dave Bautista
Zene: Thomas Newman
Játékidő: 148 perc
Magyarországi premier: 2015. november 5.