Dínó tesó filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2015. december 8.
Idén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két Pixar-filmet is moziban nézhetünk meg. A lámpás stúdió az Agymanókkal visszatért arra az útra, amelyen több mint másfél évtizedig járt, de vajon a Dínó tesó is meg tudja ugrani a lécet?

Az Agymanókról írt kritikában azzal a felvezetéssel kezdtem a cikket, hogy a Pixar elmúlt éveit jellemző hullámzó teljesítmény valójában nem más, mint a mai trendek tudatos követése, kiszolgálása, miközben az igazán invenciózus alkotásoknak sajnos nem jut annyi tér és lehetőség, mint korábban. A mostani írásunk témája és az Agymanók közötti éles kontraszt láttán viszont jó eséllyel sokkal mélyebben gyökereznek a stúdió körüli problémák. Ugyan az évek során sokat veszített korábbi varázsából a cég, valójában még mindig nehezen sorolható be a tucatstúdiók közé. Pedig a Pixar és a többiek - nem megsértve ezzel senkit - között a korábbi éles határok egyre inkább elmosódni látszanak, aminek az eredménye, hogy új ötletek helyett Verdákkal és egyéb, jól bejáratott címek folytatásaival kell megelégednünk. Hogy az elmúlt években vett irány helyesnek bizonyul-e, kérdéses, de azért reméljük, hogy nem jutunk el arra a szintre, amit mondjuk egy Minyonok képvisel.

Mert amíg egy-egy rosszabb próbálkozásra mindig jut egy zseniális alkotás, a fanyalgók kritikus hangja is úgy fog elcsendesedni. Így volt ez az Agymanókkal is, ami alaposan rácáfolt mindenkire. A lámpás cég mesteri pontossággal hozta azt a minőséget, ami miatt a mai napig etalonként tekintenek rá a rajongók és a szakma. A Dínó tesó ezzel szemben már csak azért is hátrányos helyzetből indul, mert a helyes útra történő visszatérés után akarva-akaratlanul is lelkesebben várja az ember a stúdió következő filmjét, ami most a szokásos egy-két év helyett szinte azonnal, pár hónapos eltéréssel került a mozikba.

De a Dínó tesó azért sincs szerencsés helyzetben, mert egy közel hatévnyi, már-már kínszenvedés árán kierőszakolt produkcióról van szó, ahol a Pixar az évek során nem csak koncepciót, de lényegében teljes stábot is váltott. Persze láttunk már csodát, hiszen a Brad Bird irányításával gatyába rázott, végül sikert sikerre halmozott L'ecsó is hasonló cipőben járt, de Arlo, az apatoszaurusz és a hozzá véletlenül csapódó Pötty kalandjában sajnos semmi kraft nincs, és nem is kíván túlmutatni a már eddig is ismert buddy és road movie-k unalomig járatott toposzain.


Alapvetően már a történet alaphelyzete se kínál túlzott izgalmakat és a film első fél órájában felvázolt szituáció is inkább zavarba ejtő, mint székbe szögező. A Pixar ugyanis azzal az ötlettel játszott el, hogy mi lett volna, ha az a bizonyos meteor mégse csapódik be. A dinoszauruszok tehát 65 millió évvel ezelőtt mégsem haltak ki, sőt, a békében hagyott evolúciós fejlődésnek köszönhetően mára ők tekinthetőek egyeduralkodó fajnak, miközben az emberiség, mint olyan, leginkább egy házőrző, családbarát blöki szintjén ragadt. Szóval a dínók többek között földet művelnek, kukoricát termesztenek, esetleg saját bölénycsordát terelnek.


Ebbe az idilli állapotba rondít bele Pötty, az emberkutyagyerek, aki tragikus végkimenetelű kalamajkát okoz, és ami lényegében beindítja a cselekményt is. Arlo a történtek hatására nem csak családjától, de otthonától is elszakad, a bajban pedig egyvalakire, a problémákért okolt Pöttyre számíthat. Kapcsolatuk nem indul zökkenőmentesen, de a bátortalan dínó hamar rájön, hogyha épségben szeretne hazajutni, akkor érdemes minél előbb békét kötnie talpraesett társával. Kettőjük kalandokkal és veszélyekkel teli útja végül egy nagyon látványos, viszont komolyabb izgalmakat nélkülöző túrába torkollik.


A Disney klasszikusait idéző történetvezetésben meghúzódva kissé bátortalanul, de szerencsére megbújnak a Pixart jellemző, jelentéstartalommal szolgáló momentumok is. A keretet a Disney-re jellemző családi mesék motívumai szolgáltatják. A történet előrehaladtával az egyik ámulatból a másikba esünk a látványos kalandok láttán, a készítők azonban sosem veszítik szem elől a film központi témáját, Arlo felnőtté válását. Ebben óriási szerepe lesz Pöttynek, aki nem csak hű társként követi a dínót, de arra is rávezeti főhősünket, hogy a felnövés útjára lépés korántsem zökkenőmentes. Tetteinknek következményei vannak, azokért pedig felelősséget kell vállalnunk. Ennek tálalása viszont pixari mércével nézve nélkülözi a teljes kreativitást. Hiába vannak a filmben könnyfacsaró pillanatok, ha hiányoznak azok a momentumok, amelyek képesek a felnőttekből előcsalni a lelkes gyerkőcöt. Eközben viszont pont a gyerekek azok, akiknek kicsit túl sok lehet a mondandó tálalási módja, így befogadóként maximum az elképesztően izgalmas pillanatok jutnak nekik.

A film legnagyobb problémája az aránytalanság. Lehet, hogy szívmelengető, érzelmi hullámvasutazásra invitál, aminek a végén garantáltan könnyes szemmel hagyod el a mozitermet, de a szögegyenes történetvezetés és a Pötty által képviselt, olykor abszurdba hajló humor nem feltétlenül találja meg célközönségét. Viszont a film által közvetített mondandó jelentéstartalma még mindig van olyan hangsúlyos - csak rosszul tálalt -, hogy megfeledkezzünk az apró, de a Pixartól nem várt hibákról. Megfeledkezni pedig könnyen megfogunk, mert a Dínó tesó garantálja, hogy eddig soha nem látott látványban elmerülve kövessük a két hős kalandját. Elképesztően realisztikusan ábrázolt animációk, már-már természetfilmeket meghazudtoló látványvilág, élénk, játékos színekben pompázó környezet és bohókás mellékszereplők várnak ránk.

A Dínó tesó hibái ellenére tartalmas szórakozást kínál, szerethető, de sajnos gyorsan is felejthető vállalkozás, mert hiányzik belőle a Pixar-féle kreativitás. A látvány ismét ámulatba ejtő, a történet és annak tálalása viszont kissé keserű szájízt eredményez a felnőtteknél. A gyerekek viszont imádni fogják, és végső soron ez a film most kifejezetten nekik készült.

Gamekapocs értékelés: 7
Metascore: 66/100
Rotten Tomatoes: 76% 

Dínó tesó
Eredeti cím: The Good Dinosaur
Rendezte: Peter Sohn
Írta: Meg LeFauve
Szereplők: Raymond Ochoa, Jeffrey Wright, Steve Zahn, A.J. Buckley, Anna Paquin, Sam Elliott, Frances McDormand, Marcus Scribner
Játékidő: 100 perc
Magyarországi premier: 2015. december 3.

 

2.
drat576
Aranyosnak tűnik. Több ilyen kéne a gyerekeknek, rengeteg idióta rajzfilm van manapság.
Az én időmben mi volt: Micimackó, Aladdin, Oroszlánkirály. Mind remekművek, szépek, tanulságosak, adnak valamit. Ma kicsit sok az egykaptafára épülő összevisszaság, tök ugyanolyan sémákra épülő szereplőkkel és 0 tartalommal. A gyerekek világa teljesen más. Fölösleges arra törekedni, hogy a szülő és a gyerek is jól szórakozzon. Nem fog összejönni. Az kell hogy a gyereknek tetsszen és adjon neki valamit, valami értéket és felejthetetlent. És ENNEK örül a szülő, nem annak hogy beledobnak 1-2 vacak poént. Persze támogatom azokat az alkotásokat amelyek teljesen a humorra építkeznek (pl Shrek). De annak hogy egy mindent bele összevisszaságot kapjunk szerintem nem jó.
1.
_NMI_
"Szóval a dínók többek között földet művelnek, kukoricát termesztenek, esetleg saját bölénycsordát terelnek."

Ezután a mondat után tartanom kellett egy kis szünetet :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...