Bakelit sorozatkritika

  • Írta: zoenn
  • 2016. május 8.
A hetvenes évek elején kilószámra fogyott a kokain a neves zenekiadónál, a féktelen tivornyázás hozzátartozott a mindennapokhoz, és mindent áthatott a lüktető, szívhez szóló zene. Aranykor ez, kisebb-nagyobb sumákságokkal.

Legújabb saját gyártású sorozatához a HBO nem kisebb neveket nyert meg, mint Martin Scorsese és Terence Winter, akik már a Gengszterkorzóval és A Wall Street farkasával bebizonyították, hogy nyerő párost alkotnak. Aztán ott van még Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere, aki talán a legtöbbet tud elmondani a rock and rollról, hiszen nyakig benne volt a mélyvízben, és még a halála után is benne fog maradni. Ők hárman New York és úgy egész Amerika zenei életét kisujjból vágják, hiszen akkor élték fiatal éveiket, nem kevés ingert és kulisszatitkot szippantottak magukba. Az egész sorozaton látszik, hogy bennfentesek rakták össze, hiszen ennyi hiteles sztorit és utalást egyetlen laikus író sem tudna összeszedni egy emberöltő alatt sem. Habár esetemben csak a szüleimnek mond valamit ez a kor, és ők is a vasfüggöny rosszabbik oldalán éltek, Scorsese munkásságát viszont imádom, és ugye hiánypótló az egész, elvégre 1973 zeneiparáról még egyetlen sorozat sem született korábban.

Richie Finestra egy felfuvalkodott hólyag, zsíros bankszámlával, de egy haldokló lemezkiadóval és súlyos családi gondokkal. Épp kapóra jön a cég számára egy német kiadó felvásárlási szándéka, csakhogy Richie nehezen adja be a derekát. Ha önálló akar maradni, ahhoz újszerű zenekarok kellenek, olyanok, akikben van erő és egyediség, de ilyet nehéz találni. Ebben az időszakban maga a zene is nagy változáson ment át: a Led Zeppelin-féle rigolyás rockzenekarokra szépen lassan ráunt mindenki, megjelent a punk egy egészen újfajta, pimasz hangzással, és a diszkózene is kezdett teret nyerni. A hetvenes évekre tehát igazi forradalom jellemző, nem véletlen hát, hogy a Bakelit készítői ezt a közeget szerették volna bemutatni sokkolóan és hihetően.


Antihősünk ennek a közegnek az áldozata: míg társai szenvtelenül drogoznak és kurváznak egy-egy tárgyalás előtt, után vagy közben, addig Richie próbál tiszta maradni, hisz' várja otthon egykori modell felesége és két gyereke. De ott, ahol a farkastörvények uralkodnak, és a kiadók vérre mennek egy-egy slágerlistás előadóért, nem könnyű tisztességesnek maradni. Minden ügynökét arra buzdítja, hogy keressenek újszerű bandákat, s ha ez nagy nehezen sikerül is, el kell juttatni a dalokat az emberekhez, játszaniuk kell a rádióban. De mi van, ha egy olyan rádióállomás-tulajt kell megkennie, akivel napokig kell kokóznia, mire a hajlandó aláírni a szerződést? Akkor már Richie is gátlástalanná válik, ráadásul egy csúnya gyilkossági ügybe is belekeveredik, a kopók ott szaglásznak a nyomában, és a maffia is beleszól az üzletbe. Kész téboly! És egy kicsit blőd is.

Amivel nincs gond, az a hiteles és polgárpukkasztó korrajz, ami az egész sorozatra jellemző. Szinte hihetetlen, de minden részlet a helyén van, a frizurák, a ruhák és tökéletes a fényképezés. Egyfajta bűnös trip az egész, de minden elemében pofátlanul szórakoztató. Itt még egészen máshogy álltak a drogokhoz az emberek, a feketék elnyomása nyilvánvaló, ráadásul olyan szerződéseket írattak alá a bandákkal, hogy abból csak a kiadók jöttek ki győztesen. Olyan ismertebb előadókkal is találkoznak szereplőink, mint Alice Cooper, David Bowie, vagy épp a hízásnak indult Elvis. Sajna ők egyfajta díszletként szolgálnak, csak pár jelenetet kaptak, és még véletlenül se tudunk meg róluk pár szaftos titkot. Nem úgy, mint a fiktív főkarakterekről - garantálom, hogy valóságban legalább ilyen gerinctelen alakok irányították az ipart. Csak néhány előadónak adatott meg a lehetőség, hogy bevétel 30 százalékát zsebre tegyék, és ne nekik kelljen finanszírozni a stúdiót, a lemezek gyártását és csomagolását, amit a szerződés apró betűs részében találnak.


Ami a tíz epizód tempóját illeti. A Scorsese rendezte pilot ütött, ahogy a nagykönyvben megvan írva, a rendező flashbackekkel teletömött kétórás részt tett le az asztalra, sütöttek róla a jellegzetességek. Később már érezhetően leült a tempó, az American Century Music szekere nem nagyon akart meglódulni, ellenben több személyes drámát élt át Finestra úr. Alig van otthon, visszaszokott a piára és a drogokra, ezért elhidegül mellőle szépséges felesége, akivel eddig jobbára csak az üzleti vacsorákon villogott. Oké, volt itt sok sárdobálás és megcsalási szándék, de végül is totál kiszámítható volt az egész – pont az igazi dráma hiányzik belőle. Az erőltetett gyilkossági szál csak sokára vett fordulatot, nem nagyon szólt bele az évad történéseibe, csupán helykitöltésként szolgált. Az viszont tetszett, hogy egy Las Vegas-i kiruccanás során sokkal több szerepet kapott Richie kollégája, Zak, aki szinte már menekül a bankszámláját folyamatosan apasztó családjától. A kaszinós fordulat is jól sült el.

Nem kertelek: az évad szép lassan teljesen kifulladt (talán ezért rúgta ki a Wintert az HBO, így a már berendelt második etapot más dirigálja le), és csak az utolsó két epizódban talált magára. Persze Richie sorsán kívül a lemezkiadó más dolgaival is megismerkedhetünk, melyek érdekesek ugyan, de felszínességüknél fogva nem nagyon szóltak bele a fő történetbe. Elsőként itt volt Jamie (Juno Temple), a szűke göndörhajú kifutólány, aki ugyan kávéfőzéssel kezdte a cégnél, ám kiderült, neki is van füle a zenéhez. Ő fedezte fel a Nasty Bits bandát, amitől most a legtöbbet vár a kiadó. A másik figura pont ennek a punkzenekarnak az énekese, Kip egy tapló külvárosi drogfüggő gyerek, aki szinte felrobbantja a színpadot. Nem tetszenek neki a formalitások, nehezen fogadja el mások tanácsát, csak lógni szeretne, piálni és zenélni. Nem véletlen, hogy Mick Jagger fiára, Jamesre tökéletesen ráillik a lázadószerep, de az már az írók hibája, hogy nem tették bele igazán érdekes konfliktusba. Így pedig magasról teszünk rá, hogy mi történik a végén a Nasty Bitsszel.


Ugyan minden egyes képkocájában kifogástalanul megkomponált sorozatról van szó, de a későbbi epizódok rendezése, és főleg a forgatókönyve korántsem annyira lehengerlő, mint a piloté. Egy dologban viszont kikezdhetetlenül nagyszerű a Bakelit: mégpedig a zseniális aláfestő zenékben. Alapvetően a hetvenes évek iszonyú erővel ható rock, pop és diszkó slágerei szólnak, de a visszaemlékezésekben nem ritkák a hatvanas évek blues és funky darabjai sem. Bizonyára rengeteg pénzt beleöltek a jogdíjakba, de azt mondom, simán megérte, hiszen epizódonként más és más élmény éri a füleinket. Nem csak egymásra dobálták a számokat, dramaturgiai szempontból mindnek megvan helye és szerepe. Néhány dal ismerősen csenget, de a legtöbbjükről – tapasztalat híján – nem is hallottam, és áldottam a Bakelitet, amiért gazdagíthattam tudástáramat. Bizonyára sokan lesztek így ezzel ti is.

Ha egy kicsit pergősebbre vették volna a sztorit, és változtattak volna az arányokon, akkor a Bakelit egyike lett volna az idei év legjobb újoncsorozatainak. Több fordulatot vártam, elvégre erre a korszakra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy kiszámítható. Ehhez képest már rögtön a második résszel lejtmenetbe kezdett, és csak későn talált magára – csak a mellékszereplők és azok történetei miatt tartottam ki mellette, de azok a fősodort nemigen befolyásolják. Sajnos a nézettségre sem lehetnek büszkék a készítők, ez várható volt, ezért úgy hiszem, a második évadban csak egy átgondoltabb, stabilabb szerkezet jöhet számításba. A kilengéseket csak Richie-nek bocsájtom meg.

Gamekapocs értékelés: 7

Eredeti cím: Vinyl
Szereplők: Bobby Cannavale, Olivia Wilde, P.J. Byrne, Max Casella, Juno Temple,
James Jagger, Ato Essandoh, J.C. MacKenzie
Rendezte: Martin Scorsese, Allen Coulter és mások
Író: Rich Cohen, Mick Jagger, Terence Winter, Martin Scorsese és mások
Fényképezte: Reed Morano, David Franco, Rodrigo Pietro

1.
gel00
Személy szerint pont amásodik rész volt a kedvencem, és nem értem miért lett divat a bakelit fikagyár. A kommentelők zöme(már, ahol vannak), imádja az anyagot. Igazán akkor indul be majd ez a sorozat, ha már migismertünk minden szereplőt(lásd GoT).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...