Outcast sorozatkritika

  • Írta: zoenn
  • 2016. szeptember 4.
Ördögűzős, megszállós történetből rengeteg van, így az Outcastnek nehéz dolga volt, hogy új színt vigyen a műfajba. Robert Kirkman viszont érti a dolgát, és falakon mászkáló, hányós gyerekek helyett inkább a karakterdrámát erőlteti.

Mert mi a baj mostanság a vallási horrorokkal? Pont az, hogy sablonosságuknál fogva érdektelenségbe fulladnak. Az 1973-as Ördögűző óta mind ugyanarról szól: adva van egy megszállt gyermek (vagy fiatal lány), a szülei és az orvosok tehetetlenek, majd jön egy sokat látott pap, aki megmenti. A karakterek ugyan felcserélhetőek, de a lényeg nem változik. Robert Kirkman a The Walking Deaddel már bebizonyította, hogy a zombis zsáner is képes megújulni, most ugyanezt teszi a megszállós filmekkel. A formátum teret enged egy nagyobb ívű történet elmesélésének, melyben a sötétség egy borús kisvárosban üti fel a fejét. Ennél szürkébb, lehangolóbb kezdést el sem lehet képzelni, de esetünkben működik.


Kirkmannek ezúttal könnyű dolga volt, amikor a TV képernyőjére vitte képregényét. Neve már ismert volt, ráadásul a tervezési munkálatok már azelőtt elkezdődtek, mikor az első füzet a boltokba került. Az úriember így a forgatókönyvet és a grafikus novellát gyakorlatilag egyszerre írta meg, így a Cinemax sorozata sokkal közelebb áll az alapanyaghoz, mint a The Walking Dead. A tendencia később sem változott túlzottan, a történet gyakorlatilag – olykor képkockáról képkocára – ugyanaz minkét médium esetében, ám azért vannak olyan leágazások, és exkluzív szálak, amiért érdemes nyomon követni mindkettőt. Főleg, hogy a sorozatot és most már a képregényt is forgalmazzák kishazánkban.

Kyle Barnes (Patrick Fugit) élete romokban hever. A fiatal férfit egész életében gonosz entitások kísértették, és gyakorlatilag több családtagját is megszállták. Még gyerekkorában szembesült azzal, hogy anyjába költözik valami és folyamatosan terrorizálja őt. Saját felesége távoltartási végzést kért ellene, mert állítólag Kyle bántalmazta a kislányukat, így a férfi inkább úgy dönt, visszaköltözik szülei elhagyatott házába, és nem nagyon tartja a kapcsolatot senkivel. Húga azonban nem így látja, szerinte Kyle-nak ideje rendeznie az életét, keresnie kell valami munkát, és újra fel kell vennie a kapcsolatot a szeretteivel. Hősünk viszont nem kerülheti el sorsát, hiába próbál rendes életet élni, muszáj lesz küzdenie, mivel régi barátja, Anderson tiszteletes (Philip Glenister) arra kéri, hogy segítsen egy megszállt kisfiú ügyében.


Ne arra gondoljatok, hogy itt minden részre jut egy ilyen eset. Tíz epizód alatt egy kezemen meg tudtam volna számolni a konkrét ördögűzések számát, a pilot ebből a szempontból bizony eléggé szenzációhajhásznak tűnt. Oké, tudom, hogy ezzel meg lehet fogni a nézőket, ám azt sokan nemigen tudták lenyelni, hogy a folytatásban megakadt a tempó, és három-négy részen át inkább egyfajta alapozás ment. Itt nem az ismeretlen nyelveken hadováló, kicsavarodó szerencsétlenek látványa borzaszt el, hanem a zseniális aprólékossággal felvértezett nyomasztó atmoszféra. Egy csekély fénnyel megvilágított, közeli emberi arc sokkal fenyegetőbb tud lenni mindennél. Ahogy a Rome nevű kisváros is, amely látszólag unalmasabb és elmaradottabb nem is lehetne. Az ember azt hinné, hogy itt nem történik semmi, de van néhány olyan lakos, aki romlottabb és képmutatóbb, mint bárki.

Az Outcast tehát sokkal inkább a szereplők életére és a természetfelettivel való viszonyára koncentrál. Lassan világossá válik, hogy mit akarnak a démonok Kyle-tól, milyen képességei vannak, és milyen nagyszabású esemény készül Rome-ban. Persze nem feltétlenül a sötétség szolgái a legveszélyesebbek. Nagyon is elképzelhető, ha egy ember a saját természeténél fogva gonosz, akkor a megszállottság már nemigen ront a helyzetén. Olyan kérdéseket feszeget a sorozat, amit még soha nem tettek fel korábban más filmekben. Mi van akkor, ha egy frissen kipurgált ember arra panaszkodik, hogy egy démonnal a testében sokkal jobban érezte magát, kellemes bizsergés volt a testében? Elképzelhető, hogy a feleség sokkal tüzesebb, mióta az ördög bújt bele, és a férj is sokkal jobban érzi magát ilyen társsal. Ilyen helyzetben nem könnyű döntéseket hozni hőseinknek.


Anderson bigottan hisz abban, hogy a gonosszal vívott harca kiválasztottá tette, és minden eszközzel mások megtisztításán ügyködik. Ezzel szemben Kyle inkább a józanság híve, szerinte nem is mindig van szükség ördögűzésre, pláne, ha a megtisztított személy utána kómába esik és nem szól többet. A kettejük közti ellentét határozottan jót tett a cselekménynek, csak kár, hogy akció közben keveset voltak együtt. Hiszen mindkettőnek megvan a saját élete és kálváriája. Kyle ugyebár a családjáért küzd, és testvére élete sem fenékig tejfel, hiszen egy rég nem látott ismerős tűnik fel a színen. Ez az alak korábban sok szomorúságot okozott neki és nem érzi magát biztonságban. Anderson pedig lassan a polgárok kereszttűzébe kerül, hiszen módszerei nem mindenkinek tetszenek, és elpártolnak tőle a hívek.

Noha úgy tűnik, hogy a szereplők privát élete inkább elvonja a figyelmet a fő történetről, számos esetben a szálak összefutnak, és a végére rendeződnek. Nem úgy a gerincet adó konfliktus, amiből még nem sokat láttunk az első évadban. Feltűnik ugyan egy roppant furcsa figura az idejétmúlt kalapjában és mézes-mázos stílusában, de főgonosznak nemigen jó, valahogy nem tudtam átérezni, hogy ő most majd Kyle-ék orrára koppint. Vészjósló alak, tudja, mit kell tennie, csapdát is állít párszor, de távol áll az igazi nemezis szerepétől. Persze, ha ő egy sokkal grandiózusabb gonosz hírnöke, akkor minden meg van bocsájtja. Sydneyt tekintve az összes karakter a helyén volt, nem lógott ki a lóláb, a hátterek és a motivációk nyilvánvalóak voltak. Egyik sem egy egysíkú szereplő - mondjuk a rájuk szánt játékidő alatt volt idő kibontani mindent a készítőknek. A rendőrfőnök és a tűzoltó külön háborúja kimondottan tetszett.


Csak úgy tobzódunk az egyedi dolgokban. Jó érzés volt megtapasztalni, ahogy a sötétség a modern világban is beeszi magát a bőrünk alá. A mai démonok sem ugyanazok már, mint korábban. Évekig megbújnak a háttérben, még a plébániáktól sem ódzkodnak, ha a megszállottak nem figyelnek a jelekre, észre sem veszik, hogy mivel élnek egy fedél alatt. Az Outcastet nem csupán a képi megoldások teszik hátborzongatóvá, hanem az a rengeteg apró pszichológiai hatás, amit úgy élünk át, hogy szinte észre sem vesszük. Egy-egy epizód végére pedig úgy érezzük, hogy valami láthatatlan depresszív erő nyomja a mellkasunkat. E tekintetben páratlan alkotás a széria.

Szerencsére a színészi játék sem ront bele az összképbe, Fugit úr ugyan mélabús tekintettel játssza végig az évadot, összességében remekül teljesít, átérezni külső és belső szenvedését. Az atyát alakító Philip Glenister viszont igazi telitalálat, elszántsága már-már félelmetes, igazi tűz ég a szemében, arcának minden rezdülésével uralja a képernyőt, ugyanakkor az ő karaktere is esendő, hibázik, és olykor bohócot csinál magából. A többiekre sem lehet panasz, egyetlen egyszer sem billent ki a lóláb. A fényképezés és a keserédes zenei aláfestés még tovább erősíti ezt a világvége előtti atmoszférát, előbbi egyáltalán nem tolakodó, az operatőr a stílusnak megfelelően profin bánik a fényekkel és az árnyékokkal.


Az Outcast az idei nyár egyik nagy meglepetése lehetett volna, de sajnos a többség mást várt tőle – erre a csekély nézőszám tökéletesen rámutatott. Pedig, ha a dolgok mögé látsz, és számodra a személyes drámák fontosabbak a horrornál, akkor Kirkman új dobása a kedvenceid közé kerül – én az utóbbi csoporthoz tartozom. Minden epizódot semmihez sem hasonlítható feszültség jár át, ráadásul olyan kérdéseket feszegetnek, amire korábban nem volt példa, így az egész ördögűzősdi is egészen más megvilágításba kerül. Remélem, a már berendelt második évadra a tempón is sikerül javítani, illetve a már kilátásba került epikus ütközet sem marad el. Ha ez megvalósul, a kultstátusz borítékolható.

Gamekapocs értékelés: 7/10

Outcast
Rendezte: Howard Deutch, Loni Peristere, Tricia Brook, Leigh Janiak és mások
Írók: Robert Kirkman, Paul Azaceta, Nathaniel Halpern
Szereplők: Patrick Fugit, Philip Glenister, Wrenn Schmidt, David Denman, Reg E. Cathey,
Brent Spiner, Pete Burris, Melinda McGraw
Zene: Atticus Ross, Leopold Ross, Claudia Sarne
Fényképezte: David Tattersall, Evans Brown
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 10

12.
RangerFox
Hát megnéztem egy hétvége alatt.. A nyolcadik rész végéig nagyon jó volt, de az utolsó kettőben rengeteg a nyitott kérdés, a megmagyarázatlan dolog, és ez inkább zavaró, mintsem érdekfeszítő. Végül is lekötött, nyilván pár karakter nem nőtt a szívemhez, így nem is hatott meg a sorsuk, de összességében nem kimondottan szar sorozat, aki vevő a műfajra, mindenképp nézzen rá.
11.
godach
#10: Én nagy rajongója vagyok a TWD-nek, már bőven a sorozat előtti időkből, de azért mostmár nagyon átesnek néha a ló túlsó oldalára. Tehát ez a mindenhol megállsz két percre, mindenhol jönnek a zombik majomság, már az idegeimre megy. És ez csak egy hiba, a nagyon sokból.
10.
Yanez
#8: Pedig jó sorozat a TWD, nagyon jó! Csak ugye nem felelhet meg mindenki ízlésének. Ez az Outcast pedig felkeltette az érdeklődésem, akárcsak egy tucat másik sorozat. Időm rá max nyúgdíjas koromban lesz...
9.
BrockSamson
Itt is igaz, ami a Walking Dead és a Preacher eseteben is megjegyeztem mar, hogy amig a kepregenyben nagyon feszesnek kell lennie a tortenetnek, mert kb 32 oldalba kell beleferni minden alkalommal, es ra kell venni az olvasot, hogy vegye meg am kovetkezo szamot is, addig a sorozatoknal neha kicsit sok a mellekszal, sok ez elrevedes, es a folosleges kitolto jelenet. Ettol fuggetlenul tetszett az Outcast, varom a folytatast.
Kirkman a kepregenyeit azert kepes eleg feszesen tartani.
8.
gel00
"A Walking Dead atyja visszatért." Mintha a walking dead valami jó sorozat lenne!
Eddig úgy éreztem próba-cseresznye, de Isten ment még egy sorozat ettől a kutyaütőtől.
6.
RangerFox
Határozottan felírva a megnézendő listára, a trailer nagyon meghozta a hangulatom hozzá.
5.
#4: Sajnálom, hogy így látod, nélkülük szerintem szürke lett volna az egész.
4.
hadzsime
#3: Az, hogy azt várná az ember, hogy miután ez eszébe jutott megbeszéli a férjével a dolgot, esetleg próbál többet kideríteni, de ehelyett beül egy diliházba és szarik a gyerekére és az ártatlan féjrére. A féltestvérével pedig nem az a bajom, hogy dramatizál, hanem az hogy egy érdektelen, unalmas karakter a hülye idegesítő férjével együtt. Ez a három karakter egy sötét felhőt képez a sorozatban, ami eltakarja az érdekes dolgokat és fölöslegesen foglalja a műsoridőt.
Elismerem, lehet hogy itt én várok túl sokat, de ha már egy sorozatot ördögűzéssel, egy "elátkozott" sráccal és egy pappal reklámoznak, akkor ne kelljen már Frédit és Vilmát néznem negyed órán át minden epizódban, olyat dolgokat elkövetni, amire egy normális ember "bazmeg ez hülye" felkiáltással reagálna. Tehát még egyszer, nem az a bajom, hogy drámai, hanem az, hogy unalmas és érdektelen.
3.
#2: Spoiler
Neked mi volt abban túldramatizálás, hogy a felesége majdnem megfojtotta a saját lányát?
A féltestvérét megerőszakolták, szerintem ezen sem lehet könnyű átlépni, vagy egyáltalán nem is lehet.
2.
hadzsime
Nekem nem jött be. Úgy éreztem, hogy a sorozat készítői csak el akarják húzni az egész évadot, a végén pedig valami nagy csavarral meggyőzni a nézőt, hogy a következő évad milyen kurvajó lesz. Az első néhány epizódból nekem az jött le, hogy ördögűzés és nyomozás lesz a fő témája a sorozatnak. Gondoltam, ha már az embert egész élete alatt megszállások és "démonok" kínozzák, akkor az lesz az első dolga, hogy kiderítse miért történik a dolog, mondjuk kivallatnak egy megszállottat vagy nyomoznak vagy valami hasonló. Erre néhány epizód alatt már valami fos drámát akartak lenyomni a torkomon.
Kyle feleségének a depressziós túldramatizált hisztizése pont annyira volt érdekes mint a mostohanővére és a dagadt rendőr férje... semennyire. Az utolsó előtti epizódnál hagytam abba, mert már annyira untam az egészet, hogy a 9. epizód végén történtek sem tudtak meggyőzni, hogy ebből még lehet valamire érdekes.
1.
Kb. a Preacherrel egy időben indult a sorozat, de míg azt nagyon hamar elkaszáltuk, addig ez az év meglepetése lett itthon. Az elején lassú, azaz lehet hogy csak másra számítottam, mint ahogy a cikk szerzője is írja a végén. Itt nem fog két perc alatt kiderülni, mivel is állnak szemben. Azért az utolsó két rész mekkora csavar volt, rendesen arcon vágott a dolog.
Külön tetszenek a hétköznapi karakterek, ezért is sokkal jobban bele tudtam élni magam.
Igaz, idén még indul az Exorcist (amit nagyon várok), de ettől függetlenül ez nálam felkerült a top sorozatok közé.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...