Úti testvérek könyvkritika

  • Írta: zoenn
  • 2016. szeptember 30.
Miután átrágtam magamat a Széthullott Birodalom-trilógián, szívesen olvastam volna többet Jorgról és az ő szedett-vedett rablóbandájáról. Szerencsére Mark Lawrence fiókjában jó pár novella hevert parlagon a Testvérekről.

Ahogy azt az író az előszóban kifejti, nem csupán a féltéglányi regényeknek van létjogosultsága, hanem a novelláknak is. Ha egy trilógia véget ért, egy-egy rövidebb történet erejéig a szerző simán visszatérhet a világhoz, hogy más szemszögből, netán más idősíkban tovább bővítse azt. A novellák korábban már megjelentek ilyen-olyan antológiában és az interneten, ám most – a világon elsőként kishazánkban – nyomtatott formában is kiadták. Lawrence viszont az Úti testvérekkel nem hoz be új szereplőket, a Széthullott Birodalom-trilógiában megismert Jorg hercegre és annak rablóbandájára koncentrál.


Hét történet kapott helyet a kötetben, szóhoz jut Makin, Vörös Kent, a Núbai, Rike, Sim testvér, Gomst atya, Gorgoth és persze mindenki kedvence, Ancrath tékozló és vérszomjas trónörököse is. A novellák nem ott folytatódnak, ahol a trilógia abbahagyta, nagyobbrészt egy-egy karakter előzménytörténetével ismerkedhetünk meg az elolvasásukkal, mindegyik figura más módon csatlakozik ahhoz a regényfolyamhoz, amit már betéve ismerünk. Jó párszor előfordult, hogy elsőre fogalmam sem volt arról, hogy kiről szól az adott írás, hiszen a cselekmény elején még nem a megszokott becenéven illetik a szereplőket. Aztán egyszer csak beugrik - jellemzően az írások végén -, hogy voltaképpen kiről is van szó, és kronológiailag is helyükre kerülnek a dolgok.

Ezek az apró felismerések iszonyúan sokat adnak hozzá a könyv élvezeti értékéhez. Ráadásul további mélységeket adnak a szereplőnek, akiről eddig azt hittük, csupán egy falvak felégetésében és nők megerőszakolásában jártas útonálló. Igen, az, de végül miért is lett az alany ilyen érzéketlen gyilkológép? Sok esetben családi tragédiák állnak mögötte, vagy egyszerűen a képmutató nemesek szolgálatában eltöltött évek alatt unt rá a dolgokra, és végül a saját fejük után ment. Szinte mindegyik történet egyfajta személyes dráma is, Lawrence remek érzékkel ébreszt bennünk szimpátiát az antihősök felé. Sok esetben a bosszú jelenti a bonyodalmak katalizátorát, olyan dolgok, amelybe nincs beleszólása a szereplőnek, a legtöbbször ők a szenvedő alanyok, és mire a tettek mezejére lépnek, már megtörtté válnak, és a kártyavár összedől.


Könnyen lehet, hogy ezek után más szemmel nézünk a Testvérekre, akik olyan helyzetbe kerülnek, ahol a sorsuk már elrendeltetett. Ahány bandita, annyiféle összetett lélek. Néhányuk teljesen őrült, mások komoly tudással vannak felvértezve, mégis szemet hunynak a barbárság felett. Hangsúlyoznám, még véletlenül sem válnak kiismerhetővé a történetek, a szerző mindig képes újdonsággal előállni. Ami tehát nem sikerült az eredeti trilógiában, az ebben a gyűjteményben igen. Persze sok eseményre már nem emlékeztem korábbról, ám a legtöbbször mégis meglepett az a fajta ötletesség, ami a múltat és a jelent összekötötte. Ha még ezután is értetlenül pislogunk, akkor a novellák végén olvasható írói megegyezések tutira felnyitják a szemünket.

Persze ezek a lényegre törő, kompakt történetek inkább a karakterábrázolásra koncentráltak, így nem sok hely marad a világépítésre – azt az író már megtette korábban. Ennek ellenére pár okosan elejtett mondat után máris tudjuk, hogy hányadán állunk, az író apró jelzőkkel teremti meg a sokszor elég komor hangulatot.  Aki pedig az Építők hagyatékára kíváncsi, szintén jól jár: Jorg egyik sztorija szinte teljesen egy olyan titkos bunkerban játszódik, ahol az elfeledett technológia darabkái jelentik a legnagyobb veszélyt. Amit viszont nem láthatunk, hogy Lawrence Európájának van napfényes oldala is, az író mindvégig a kegyetlenséget és a komor valóságot ábrázolja, kellően tempósan, minden sallangot nélkülözve.


Ezek után bátran állíthatom, ha többet is meg akarsz tudni a Széthullott Birodalom züllött bajkeverőiről, az Úti testvérek kihagyhatatlan darab lesz. Már csak azért is, mert itt kapsz teljes képet arról, hogy ezek a vérszomjas kurafik valójában érző lények, és mennyire meg tud változtatni valakit, ha mély, gyógyíthatatlan sebet ejtenek az emberségén. Három vaskos regény elfogyasztása után ez az igazi desszert, amely megkoronázza a menüsort.

5.
anadrex
#1: Be van fejezve a " the weel of osheim"-el. Nekem a vörös királynő trilógia nem tetszett, Jalan-t kimondottan utáltam, unalmas figura. A széthullott birodalom, viszont nekem tetszett.
4.
Mortis
korunk egyik legtúlértékeltebb fantasy könyvtrilógiája ez a Széthullott Birodalom. a folytatást nem olvastam, nem is nagyon hiszem, hogy fogom.
az első kötet nevetségesen erőszakos, csak azért olvastam végig, mert megnevettetett. a második kötet kicsit jobb volt, picit érdekessé vált a világ. a harmadik kötet összecsapott lett s a világa megint unalomba fulladt.
Ha poszt-apokaliptikus fantasy-ra vágyom, még mindig A Tűz és Jég dala teóriákat választom. ;)
3.
RangerFox
Most szereztem be a Tövisek hercegét, ha megtetszik, akkor az egész sorozatot, plusz ezt a könyvet is megveszem, eddig csak jót hallottam róluk :)
2.
zoenn
#1: De, novemberben jelenik meg Az Osheimi kerék.
1.
Stack
És mi a helyzet a Vörös Királynő trilógiával?
Azt nem akarják befejezni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...