Assassin’s Creed: Last Descendants könyvkritika

Lassan tízéves lesz az Assassin’s Creed-sorozat, így akik már ott voltak a kezdet kezdetén is, nagyrészt felnőttek. De mi a helyzet a fiatalokkal, akik a későbbi videojátékokkal kapcsolódtak be a templomosok és orgyilkosok véget nem erő háborújába? Az érett és olykor brutális történet nem feltétlenül nekik szól, a 15-16 évesek sokkal jobban tudnának azonosulni egy velük egykorú főhőssel egy olyan világban, ahol a tétek ugyanolyan nagyok, mint a korábbi játékokban és regényekben. A young adult műfaj manapság virágzik, Az éhezők viadala, a Divergent és Az útvesztő hatására az Assassin’s Creed univerzuma is kitermelt magának egy hasonszőrű könyvsorozatot.


Az új trilógiát nem Oliver Bowden úr jegyzi, hanem a nálunk még ismeretlen Matthew J. Kirby, akinek azért van némi rutinja a young adult műfajban. Kicsit tartottam tőle, hogy a fiatalos hangvétel komolytalanná teszi a szériát, de félelmeim alaptalannak bizonyultak, annak ellenére, hogy nem nagyon kedvelem az ilyen típusú műveket. Megpróbáltam a széria rajongójaként tekinteni a Last Descendants-trilógia nyitókötetére, és meglepődtem, hogy hozzá tudott adni egy szerethető új szálat a kánonhoz. Hozzátenném, a regény elejét olvasva még erősen fel-felhúztam a szemöldökömet.

Owen meggyőződése, hogy apja ártatlanul került börtönbe, és most, hogy örege meghalt, mindenáron tisztázni akarja a nevét. A fiú iskolájának informatikusa, Monroe felajánlja neki, hogy vegyen részt egy kísérleti projektben, melynek során az Animus használatával feltárhatja a saját DNS-ében rejlő emlékeket. Innen már kikövetkeztethető a dolog: a szimuláció során felfedez egy nagy hatalmú relikviát, az Édenszigonyt, amit az orgyilkosok és a templomosok is meg akarnak szerezni maguknak. Owen nem egyedül megy vissza az 1863-as New York-i felkelés idejébe, néhány társa is elmerül a közös emlékekben.


Annak ellenére, hogy Owen a főszereplő, öt másik haverjával is megismertet minket a szerző, akiknek persze megvan a saját őse is. Ez testvérek között is egy tucat karakter, Kirby ráadásul mindegyik kibontására szakít ugyan időt, de korántsem annyit, mint Owenre. Ennek ellenére mindenki remekük illeszkedik a cselekménybe, és a szerző szerencsére kerüli a sztereotípiákat. Lehet, hogy nem fog tetszeni, amiért szinte fejezetenként változik a nézőpont, de nekem bejött. Kirby nyilván három kötetben gondolkodik, nem sieti el a dolgokat, csak a legfontosabb dolgokra koncentrál, idővel mindenkinek fontos szerep jut. Az sem baj, ha csak felületesen ismered a Ubisoft sorozatát, az alapokkal hamar megismerkedhetsz - az igazi csemegéknek és utalásoknak viszont a veterán rajongók fognak leginkább örülni.

A sztori főként a jelenben játszódik, ám a múltbeli szekvenciák is kellően élvezetesek, pár soros leírásokkal is sikerül átadni a korabeli New York arcát és hangulatát - kiderül, hogy pontosan miért törtek ki a zavargások. Nyilván az akkori karakterek máshogy látják a világot, mint a jelen fiataljai, utóbbiak elméje ráadásul sokkal jobban befolyásolható, máshogy reagálnak az átélt veszélyekre. Egy dologban mégis kiemelkedik a Last Descendants: ilyen részletesen még egyetlen könyv vagy játék sem adta át, hogy milyen érzés az Animusban lenni. Ha a legutóbbi művekből hiányoltad a modern részeket, akkor itt most kárpótlást kapsz.


Sajnos a műfaj egy-két nem kívánt jellegzetessége itt is megfigyelhető. A srácok helyenként túl sokat ripacskodnak, és túl önfejűek, habár a motivációjuk érthető. Az író talán túlságosan is nagyra becsüli a tiniket, nem biztos, hogy a valóságban ilyen szépen és okosan teljesítenének nyomás alatt. Másodsorban a könyv önmagában nem állja meg a helyét, csak néhány kérdést válaszol meg az író, tisztességes lezárásról ne is álmodj.

Már messziről látszik, hogy ki az igazi főgonosz a könyvben, ez azonban egyáltalán nem zavart. A sztori persze elmarad a kánon főbb darabjaitól, de mindenképp érdekes mellékággal gazdagodtunk. Hovatovább itt a jelent erőltetik leginkább, amire korábban nem nagyon volt példa. Kicsivel logikusabb tagoltsággal (a fejezetek elején jól jött volna, hogy kit látunk pontosan és mikor) könnyebb lett volna olvasni, de gyorsan hozzászoktam Kirby módszeréhez így is.

Nem olyan nagyszabású a Last Descendants, mint a többi történet, de pont visszafogottsága és fiatalos hangvétele miatt tudott új ízt csempészni az évszázados játszmába.

A regénybe itt tudsz beleolvasni!