Galaxis útikalauz stopposoknak (Hitchhiker’s Guide to the Galaxy)

  • Írta: pipi
  • 2005. július 4.
Link másolása
Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban, ott ahol a madár se jár, és a kurta farkú malac túr élt egy földlakó, akit Arthur Dent-nek hívtak. Nagyjából így indul a történet, és most lássuk, hogyan folytatódik.

Douglas Adams 1978-ban először rádiójáték formájában villantotta fel ezen történet részleteit, majd rá egy évre már regény formájában is kapható volt a mű, amit úgy gondolom már sokan ismernek (kivéve engem). A BBC már a 80-as évek elején a Tv-k képcsőire varázsolta a Galaxis útikalauz stopposoknak eseményeit filmsorozat formában, ami most 2005-ben kicsit átalakítva széles vászonra is felkerült. Ennek a hírnek talán sokan örülnek, de lehet, hogy még többen nem, ugyanis ez a fajta humor, amit nevezzünk angol humornak, nem sok ember számára nyerő. Nekem tulajdonképpen semmi bajom vele, hiszen nagyon sokat kacagtam annó Galla Miki poénjain, és a Gyalog Galopp, vagy a Brian Élete is hasonló stílusban készült, azonban a Galaxis útikalauz stopposoknak valahogy nem nyerte el tetszésemet.

   

Lehet bennem van a hiba, de úgy gondolom ez a film csak a történetet ismerő fanatikusok számára feledhetetlen élmény, mások számára pedig felejthető. Nem mondom, hogy nem mosolyodtam el egyszer-kétszer a film kissé furcsa poénjain, de ez édes kevés egy vérbeli vígjátékhoz, amin egyfolytában nevet az ember, és szinte összevizeli magát a jobbnál-jobb poénoktól. Egyedül a kis töklámpafejű állandóan depressziós robot tetszett, aki mindig csak panaszkodik mindenkinek, mert senki sem használja ki a hatalmas fejében levő tudást. A történet egy Föld nevű bolygón kezdődik (amit gondolom már sokan ismernek), ahol is Arthur Dent (Martin Freeman) tengeti kissé unalmas életét. Ám egy napon hatalmas űrhajók hada lepi el az ég kékjét, és rövid időn belül porrá rombolja az egész Földet, annak minden lakójával együtt.

 

 A titokzatos űrlények, a Vogonok azért pusztították el a Földet, mert a Galaxis külső kerületeinek fejlesztéséhez elengedhetetlen hiperűr-bekötőutat szerettek volna építeni, aminek sajnos útjában volt szeretett bolygónk. Azonban Arthur Dent egy csoda folytán megmenekül, ugyanis kiderül, hogy barátja Ford Prefect (Mos Def) szintén űrlény, és egy ügyes újjmozdulattal (amit a Földlakók stoppolásnak neveznek) felteleportálja magát, és Dent-et a Vogolok űrhajójára. A Vogolok persze nagyon gonoszok és aljasak, ezért percek alatt kihajítják a két potyautast a kietlen, és hideg világűrbe, akiknek így nem sok esélyük maradt a túlélésre (időben meghatározva pontosan 30 másodperc). De szerencsére éppen arra jár egy űrhajó, aki felveszi az űrben lebegő két stoppost, ezzel megmentve őket a biztos haláltól. A Galaxis útikalauz stopposoknak tulajdonképpen egy könyv, amely segítséget nyújt a főhősöknek a kalandjuk során felmerülő problémák megoldására. A könyv legfontosabb támpillérei, és egyben alapjelszavai a következők: 1. Ne ess pánikba! 2. Ne lepődj meg semmin! 3. Légy készen mindenre! 4. Mindig legyen nálad egy törölköző!

  

A kalandok sora persze itt nem ér véget, de talán kedvcsinálónak ennyi elég. Akinek megtetszett az alaptörténet, és vagy fanatikus rajongó az úgyis megnézi, akinek pedig nem az úgyis inkább strandolni megy. Ha élhetek Pély Barna szavaival, akkor zárszóként azt mondanám: Ez most nem jött át!

Műfaj: amerikai-angol sci-fi vígjáték

Játékidő: 110 perc

Rendező: Garth Jennings Író: Douglas Adams Forgatókönyvíró: Douglas Adams, Karey Kirkpatrick Operatőr: Igor Jadue-Lillo Zene: Joby Talbot Producer: Gary Barber, Roger Birnbaum, Jonathan Glickman, Nick Goldsmith, Jay Roach Executive producer: Douglas Adams, Derek Evans, Robbie Stamp Vágó: Niven Howie

Szereplők: Martin Freeman (Arthur Dent), Mos Def (Ford Prefect), Sam Rockwell (Zaphod Beeblebrox), John Malkovich (Humma Kavula), Zooey Deschanel (Tricia McMillan), Warwick Davis (Marvin), Bill Nighy (Szlartibartfaszt), Anna Chancellor (Questular Rontok), Richard Griffiths (Vogon Jeltz hangja), Stephen Fry (a narrátor)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...