Az Északi filmkritika

Robert Eggers legújabb filmjének szinte horrorba átcsapó brutalitása, valamint kendőzetlen stílusa megteremtette minden idők talán leghitelesebb vikinges filmjét. Egyúttal az idei év egyik legvitatottabb moziját is.

Robert Eggers amerikai származású rendező enyhén szólva is nagy fába vágta a fejszéjét harmadik nagyjátékfilmjével, Az Északival. Az úriember eddig két kisköltségvetésű indie-horrorral (A boszorkány, A világítótorony) hívta fel magára a szakma és a közönség figyelmét: előbbi a New England-i boszorkányfolklórt dolgozta fel, utóbbi pedig egy H.P. Lovecraft-féle kozmikus borzalom volt, annak minden őrületével és szürrealizmusával együtt. Annyit elöljáróban érdemes tudni Eggers műveiről, hogy abszolút rétegfilmek, melyek inkább a komótos tempóval, jelentőségteljes képekkel, beállításokkal, valamint hosszan fejtegetett mélyelemzéseket megkívánó mögöttes mondanivalóval igyekeznek lekötni a néző figyelmét, mintsem izgalmas akciójelenetekkel, öncélú gore-ral, vagy a manapság divatos és ezért már abszolút túlhasznált, unalmas jump scare-ekkel. Így lett A boszorkányból egy, sokak szerint feminista kiáltvány, míg A világítótoronyba főleg a kendőzetlen kapitalizmuskritikát magyarázták bele, ami precíz karakterrajzokon keresztül bírálta a romlott, elmebajt előidéző hierarchikus kolonizációt – az interpretációk tehát végtelenek, és az úgynevezett rétegjelleg lényegét pont itt érdemes keresni.

Ennek köszönhetően Eggers filmjei a szélesebb közönségnek mit sem mondanak, azonban alkotásai legyenek bármennyire is vitatottak, azt el kell ismerni, hogy egyvalamit tényleg nagyon tud: atmoszférát teremteni. Képei nyersek, egyszerűek, ugyanakkor rendkívül hátborzongatóak, elgondolkodtatóak – nincs rá jobb kifejezés, ráülnek a lelkedre, lenyelik, megrágják, majd kiköpik, ráadásul még rá is taposnak. Rendezései nem valók mindenkinek, akár még azt is mondhatnánk, hogy elsősorban a türelmesebb, minden egyes képkockát részletesen kielemző, igazi műértő hardcore-geekek találják meg bennük a számításaikat. Épp ezért, a fentiek fényében abszolút meglepő, hogy egy nagynevű hollywoodi stúdió csak úgy hozzávágott Eggershez „csekély” 90 millió dollárt, hogy rendezzen meg egy kicsivel több mint kétórás, kíméletlen, kompromisszummentes vikingeposzt, amelyben egyébként társíróként is részt vett. Aki jól ismeri a munkásságát, azt nem érheti különösebb meglepetésként a végeredmény: Az Északi az álomgyári vonal ellenére (állítólag a producerek azért itt-ott beleszóltak a munkálatokba) ízig-vérig Eggers-film, ami ugyan magán viseli a stúdiói nyomást (akció-orientáltabb, szimplább sztori), mégis megtalálhatóak benne azok a tulajdonságok, amelyek már A boszorkányt és A világítótornyot is összetéveszthetetlenül meghatározták.

Mert oké, Az Északi le sem tagadhatná, hogy kik adták rá a pénzt: érezhető, hogy itt-ott kicsit megnyirbálták a játékidőt, ami már csak azért is baj, mert ami könnyedén sikerül egy 8-10 részes tévésorozatnak (univerzumépítés, precízen kidolgozott karakterek, a történetszálak finom összeszövése, stb.), az még egy háromórás filmnek is komoly kihívás lenne, nemhogy egy 130 percesnek. És ilyen szűkre szabott keretek között valószínűleg Eggersnek sem sikerült minden úgy, ahogyan azt elképzelte, ez leginkább a sűrű események és a rengeteg szimbólum közepette bukik ki. De ha serpenyőre helyezzük a stúdiófilmes elemeket (vérgőzős hentelés, darabolás, belezés, lüktető narratíva, gyors vágások, több száz statisztát megmozgató csatajelenetek) és a rendező egyedi kézjegyeit (a cselekményt, a figurákat és azok motivációját átható, a háttérben megbúvó túlvilági, természetfeletti vonalat, és az egy bizonyos motívum, jelen esetben a bosszú köré épülő tematikát, mely az esztétikai értékkel bíró párbeszédekkel együtt ügyesen oldja fel a komplex történetmesélést), akkor bizony erősen utóbbi felé billen a mérleg nyelve.

Egyszerre üdvözölendő és megdöbbentő, hogy Az Északi a jelenkori trendeket figyelmen kívül hagyva nem a múlton kéri számon a napjainkban aktuális problémákat, és így nem teremt nevetséges, hiteltelen történelmi tévképzeteket, hanem értelmes narratívájával, intelligensen megírt forgatókönyvével teret enged a realisztikus mesemondás oltárán, melyen keresztül bepillantást nyerhetünk egy letűnt kor nem kevésbé archaikus kultúrájának működésébe. Mert Az Északiban az ütős atmoszféra mellett az a legjobb, ahogyan a vikingek által vallott spiritualitáshoz és az északi mondavilághoz viszonyul. Gyakorlatilag minden benne van, aminek benne kell lennie egy autentikus vikingfilmben, és itt nem csak a szakadatlan vérpermetre, a levágott végtagokra, a kifröccsenő belekre és a reménytelenül fohászkodó halálsikolyokra gondolok (noha ezek is fontosak, hiszen egy ilyen témájú filmtől pontosan ezt várjuk). Túlvilági víziók, korhű dialógusok, jelmezek és fegyverek, vérfagyasztó, hideg képi világ, zseniális, a korhoz igazodó zenei aláfestés, skandináv istenségek, trollok, valkűrök, Valhalla, Helheim, és a többi – sokáig folytathatnám még a felsorolást, ember legyen a talpán, aki rögtön elsőre kiszúrja az összes utalást és motívumot.

A mágia és a spiritualitás útján haladva egy idegen kultúra rajzolódik ki előttünk. Egy olyan társadalom, amelynek világnézete elválaszthatatlanul összekapcsolódik a vallással, a mítoszokkal és a különböző hiedelmekkel – az elejétől a végéig jelen van, ez határoz meg mindent, az már teljesen lényegtelen, hogy ezek az elemek valóban a történések szerves részét képzik-e, vagy csupán a képzelet szülte őket (igen, könnyen lehet, hogy Az Északinak van egy ilyen értelmezése is), mindkét nézőpont megállja a helyét. Alapkonfliktusa nem a bosszú negatív hatásain rugózik, a végletekig mellőz mindennemű kritikát arról, hogy mennyire felőröli az ember lelkét a vendetta, ahogy az ehhez tartozó lózungokat („Ha bosszúra vállalkozol, áss két sírt!”) is elkerüli, nagyon helyesen. Helyette ezt is összefűzik a viking hitvilággal és attitűddel: ennek köszönhetően főhősünk, Amleth (akinek legendája egyébként William Shakespeare-t is megihlete, mikor a Hamletet írta) cselekedetei nem kínálnak sok kapaszkodót, a film kontextusában azonban tökéletesen hitelesek és maximálisan megállják a helyüket.

Mert ugyan miféle földhözragadtság lenne egy olyan vikingtörténetben, ahol a főszereplők mindenféle pozitív személyiségjegyekkel lennének felruházva, amelyben a megbosszulni kívánt családtag is csak egy jóságos öregúr, a megmenteni kívánt anya pedig egy kegyetlen, semmit sem tisztelő mészáros alatt senyved hosszú évekig? Így is lehetett volna filmet csinálni, szó se róla, de Eggersnek nincsenek illúziói, nagyon jól tudja, hogy semmi sem csak fekete és fehér, és maga a világ sem így működött/működik – főleg a vikingeknél. Hamar eloszlat mindenféle kételyt és cukormázat, Amleth útja ártatlan nők, férfiak és gyerekek lekaszabolásával, elevenen elégetett falubeliekkel és rabszolgasorba taszított emberekkel van kikövezve, és egyáltalán nem arról van szó, hogy Eggers állást foglalna az erőszak mellett vagy, hogy erre kérné a nézőt – egyszerűek csak akkoriban egy település leigázása, a lakosság legyilkolása olyan természetességgel zajlott le, mint manapság a reggeli munkába menetel. Így működtek a dolgok, ezt nem lehet elbagatellizálni/megmásítani, mert azzal a hitelesség csorbulna.

Mit tehet tehát egy ilyen világban egy Amleth-féle figura, akit, noha az elvakult bosszúszomj már az őrület határára sodort, azért néha még fel-felpislákol benne az együttérzés és a szeretet? A válasz egyszerű: semmit. Az egyén túl kicsi, túl jelentéktelen porszem ahhoz, hogy megszakítsa, vagy más irányba terelje a világ folyását, így maximum csak beletörődve szemlélheti az eseményeket. Ezt a folyamatot remekül bemutatja az a jelenet, amikor Amleth és egy komplett viking sereg megrohamoz egy falut, majd amikor a vad mészárlás után sorban elvágják a foglyok nyakát, a többieket pedig egy csűrbe zárják, amit végül felgyújtanak, hősünk csak elfordulva néz a semmibe, a kamera pedig lassan az arcára fókuszál – zseniális prezentálása ez a kegyetlen tárgyilagosság és az egyetlen egy ember lelkében lezajló viharos folyamatok kettősségének. És ezt az átütő karakterprezentálást Alexander Skarsgard színészi teljesítménye díjazza: az artikulátlan, mélyről jövő, elemi erejű üvöltések és kiáltások adják a figura sava-borsát, ő pedig hosszú monológok helyett mozgáskultúrájával, gesztikulálással és testbeszéddel játszik. Fejeket vág le, vadul tombol, foggal tépi szét az artériákat, ha kell – mindent összevetve hitelesen hozza a felbőszült, bosszúszomjas vadállatot.

Az Északiban sok minden becsülendő: az igyekezet, a korhűnek ható ábrázolás, az okkult hitvilág bemutatása, az erős képek, a csörtető hangzás, és persze nem utolsó sorban a megalkuvásmentesség. A szinte már horrorba átcsapó brutalitás, valamint a kendőzetlen stílus összessége minden idők talán leghitelesebb vikingfilmjét teremtette meg – egyúttal az idei év egyik legvitatottabb moziját is.

 

Gamekapocs értékelés: 7.5 

Rendezte: Robert Eggers
Szereplők: Alexander Skarsgard, Nicole Kidman, Claes Bang, Anya Taylor-Joy, Ethan Hawke, Björk, Willem Dafoe
Forgatókönyv: Sjón, Robert Eggers
Zene: Robin Carolan, Sebastian Gainsborough
Hazai premier: 2022. május 19.

16.
16.
Sz0ty1
#14: A film nem csupán "nem hiteles", hanem sajnos teljesen hiteltelen. És igen, valószínűleg jóval többet tudok a témáról, mint Neil Price.
15.
15.
norbi27
#14: Ha olvastad volna a filmmel kapcsolatos Neil Price-szal készült interjút (én az inverse.com-ost olvastam), akkor nem hoznád fel érvnek a hitelesség mellett ;).

Először is, hitelesség? Milyen téren?
Mitológiai? Viking harcmodor? Viking szokások, társadalom, viselet?
A korhű ruházat egy dolog, abban biztos voltak hiteles elemek, ahogy a mitológia terén is (már amennyire lehet) , de a főszereplő emberi cselekedetei, a harcok bemutatása, realitása egy rossz vicc. És hitelesség kapcsán nem ezekre gondol az ember elsőként egy viking filmben?

A Price-interjú választ ad jópár kérdésre.

A rendező átültette egy izlandi saga dárdaelkapásos és visszadobós jelenét a valóságba: "It was something Robert picked up on and thought, “We’ll have that because it looks cool.”"
Cool? Inkább röhejes. De biztos baromi hiteles.

A berserkeres helyőrség-bevétel hitelessége: "In terms of the berserkers, there’s a scholarly debate as to whether they’re just characters in medieval and premedieval fiction, whether they were real but only at a ritual level — getting your game-face on for battle — or whether they were people who truly believed they could transform into animals and go crazy."
De ha már berserker, csiga tempóban vicsorogva gyalogolni a csata kellős közepén, miközben rá se bagóznak, az biztos qrva hiteles.

A felnőtté avatásos szertartás kitaláció.
"That is almost entirely fictitious. If you could pick one scene in the film where Robert’s artistic vision led, where he just wanted to do something, that would be it. We know they had initiation rituals; we don’t really know what they did."

A Valkűr ruházata és díszített fogazata ferdítés. "The swan on her helmet is fantasy. It is invented because I don’t know what Valkyries’ helmets are like." "The teeth modifications are found on Viking Age burials, on human skeletons — actually, only on men. The idea was to give her a warlike aspect."

A Tree King lebegő hullái "we usually say that they’re hanging from the tree as a sacrificial offering; but there are no ropes, and people are floating in the branches. We don’t know what that is but Robert decided, for his film, to make that the Tree of Kings."

Egyébként az elején említett hiteles ruházat kapcsán sem voltak mindig toppon:
"Did they wear special clothes for ritual?” None of us in the academic community have ever thought about this, but it makes sense, so they do in the film.

És különben is, a hitelességgel kapcsolatos süket duma helyett ez a lényeg:
"There’s a banquet scene early on, and we don’t know what Viking tables looked like. Were they carved? Were they decorated? How many people sat around them?
There’s educated guesswork — and sometimes speculation, as well. Robert was very clear that there would be some places where he wanted creative license to do what he wanted to do. We are in the service of his vision for the film."

Hitelesség? Hát persze :D.
A Vikings sorozat ehhez képest egy dokumentumfilm.
De persze én csak egy proli vagyok, te pedig az értelmiségi felső tízezer tagja.

Bár olvasva a blogod a tavalyi év legjobb filmjeiről, inkább csak egy wannabe filmesztéta/kritikus.
A nézhetetlen Titan a legjobb, The Last Duel (rettenetesen volt fényképezve, vágva, a női főszereplő alakítása pedig, te jó ég...) a legjobb 5-ben. Értem én, hogy ízlések és pofonok, de vannak gondok.
Van olyan film a listán, ahol a díszlet se készült el, akkora hulladék (Without Remorse)... Az elején szemből háromszor felsőtesten lövik benne a főhőst, hason kúszik el a hálóba a feleségéhez, de nem vérezi össze a padlót, biztos drága volt a művér. Remélem nálad az a film is a hitelesség csúcsa.
Ritkán hagyok félbe filmet, de ezt a hármat muszáj volt, annyira rosszak.

Magyarország nemcsak a tízmillió szövetségi kapitány, virológus, hanem filmkritikus országa is egyben. Lol.
14.
14.
SLi
simán 8-as is kijár neki, Eggers nagyon nagy sorozatban van bár mondta hogy most jó darabig nem csinál ekkora költségvetésű filmet, az itteni kommenteket olvasva érthető is a dolog, nem a nagyközönség szájízéhez volt finomítva, pedig így is sok dolgot feladott
én mondjuk örülök hogy visszatér ahhoz ami nagyon megy neki

Az mondjuk szerintem nagyon vicces hogy a nyugati kultúrkör egyik legismertebb legendáját/mondáját dolgozza fel, erre a prolik bőgik hogy "há de nem hiteles", nyilván jobban tudják mint Neil Price például :)
13.
13.
Sz0ty1
Sajnos gyötrelmesen unalmas :( és rendkívül hiteltelen.
12.
12.
Robertóóó1998
11.
11.
hedzsooo
Szerintem muveszfilmnek, valamint vikinges akciofilmnek sem jott be sajnos igazabol, 1x nezheto par jo kepi megoldas miatt, nehany rovidke jelenete tetszetosre sikerult de ennyi. A java inkabb sajnos bosszanto, + kiabrandito lett. Megertem, ha volt aki a felenel abbahagyta, nem nezte a levegeig.
9.
9.
C0m1n65un
7,5? Minden idők talán leghitelesebb vikinges filmje? Több sületlenség van itt leírva, mint ami a filmben elhangzik, pedig az nem kevés. Mi a fene folyik itt a Gamekapocs háza táján mostanság? Nagyon alább adtátok. Megéri ilyen cikkekkel elveszíteni az olvasóitokat? Egyébként sem értem, hogy erről a filmről miért most, több hét után írattok kritikát. Aki akarta az már úgyis rég megnézte. Nem az első eset ez már. Nagy a fejetlenség arra felé.
8.
8.
Aanash
A boszorkány kifejezetten tetszett.
Nem is horror, nem is véres, mégis nyomasztó és durva.
Anya Taylort ott kedveltem meg.
Ráadásul lassú, amit kifejezetten kedvelek.
Ezt a filmet a brutalitása miatt inkább kihagynám.
6.
6.
Robertóóó1998
Az egész film egy rossz vicc, meg ez a "kritika" is.
Meddig süllyed még a GK színvonala, de most komolyan srácok...?? :'D
5.
5.
Animejetix
Szerintem nem olyan rossz film, a feléig én is megbírtam nézni. Amúgy semmi mondanivalója nincs, kb. 2 faluban vették fel az összes jelenetet, olyan low budget szaga van hogy szerintem ennél még egy Xena és Herkules epizód is látványosabb és "hitelesebb" volt! xD
4.
4.
zakkantlaci
Oké, oké. Tehát emberünk bosszut áll apjáért... Oké. És mégis miért jó harminc évvel később jut eszébe, hogy neki most aztán nagyon-nagyon, de nagyon-nagyon bosszút kell állnia? Ja, hogy a szellem megjelenik neki egy kis mészárlás utána. Aha. És az elmúlt harminc évében eszébe sem jutott drága, szeretett apja, anyja, a vérbosszú.

Más is asszociált a Skyrimre a Draugros résznél? Mintha a Skyrim egyik mellékküldetését láttam volna.
3.
3.
maros1977
Hatalmas Csalódás ami a filmet illeti!!!
2.
2.
JinjeR
Kb olyan 2-3 pontot adnék neki..Vérgagyi,főleg a harc
végig se bírtam nézni..
1.
1.
norbi27
"minden idők talán leghitelesebb vikinges filmje"
Eddig volt értelme olvasni ezt a kritikát. Kösz és csak így tovább. Legközelebb az lesz, hogy a legújabb Marveles Thor film a leghitelesebb viking mitológiai alapanyag?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...