Stone Sour

  • Írta: InGen
  • 2005. július 28.
Talán sokatok számára nem cseng túl ismerősen a Stone Sour név, pedig két tag nagyon is ismerős lehet egy másik, nagyobb és jóval híresebb bandából…
Talán jobban felfigyeltek, ha azt a nevet említem: Slipknot. A kilenc tagú, általában a „modern metál” kategóriába sorolt banda számomra az igényesség és az egyediség példaképe a műfajban, így egy ideje már kiemelt figyelemmel kísérem pályafutásukat.



Akik hozzám hasonlóan ezt teszik, azok valószínűleg tisztában vannak vele, hogy az együttes Iowa államból indult, ahol azonban volt egy másik kiemelkedő metál banda is, a jóval melodikusabb zenét játszó Stone Sour, melynek énekesi posztján Corey Taylor nyomta az ipart. A legenda szerint aztán a Slipknot három tagja, énekest keresve meglátogatta az akkori munkahelyén (megy egy pornóbolt volt egyébként) és finom módszerekkel („gyere át vagy szétrúgjuk a segged) rávették, hogy legyen az éppen feltörekvőben lévő extrém együttes vezető vokalistája.



Később, mikor a világhírnév felé indulva az együttest otthagyta a ritmusgitáros, a Stone Sour gitárosa James Root is átjött véglegesen, hogy ezzel a Slipknot elérje a mai napig tartó fix felállást. Ezzel a történet érdekes fordulatokat vesz, hiszen a Stone Sour gyakorlatilag így ki lett végezve, és talán nem is éledt volna újra, ha a Slipknot tagoknak az IOWA című albumuk turnéi után nem lesz elegük egymásból, és nem megy vissza legtöbbjük a saját kis korábbi zenekarához. Így történt hát, hogy Corey és Jim visszatért a Stone Sour berkein belülre, hogy felvegyük az azonos című nyitóalbumot; természetesen közben a Slipknot is rendbe jött, némi pihenés és a saját zenekarokkal zenélgetés után a tagok természetesen újra összeálltak, kiadták a fantasztikus Vol 3. albumot és azóta is róják a világkörüli koncerteket.



Ezzel tehát lezártuk az előzmények tárgyalását, tisztában vagyunk a Stone Sour album keletkezésének körülményeivel. Az első kérdés, ami talán sokatokban felmerülhet, hogy ha két tag is játszik a másik bandában a világ egyik legdurvább zenéjét játszó maszkos őrültek közül, akkor mennyiben különbözhet az SS zenéje a Slipknot zenéjétől? A válasz: amennyire csak lehet. Természetesen egy pillanatig nem lehet elfelejteni, hogy Corey Taylor az énekes, habár itt a Slipknotban kevesebbszer használt tiszta énekhangját teszi előtérbe, és jóval kevesebb az ordítás; tehát az együttes megmaradt jóval dallamosabbnak, jó értelemben vett slágeresebbnek. Ha nagyon akarnám akkor talán a Get Inside refrénjére mondanám azt, hogy érződik a Slipknot utóhatás, de már ez is olyan egyedi, hogy a többi számmal együttvéve egy teljes mértékben saját élményt ér el, saját feelinget alakít ki.



Corey zseniális szövegíró, ezt eddig is tudtuk, s ez a tehetsége most sem hagyja cserben: nagyszerű témákhoz nyúl, alapvetően megtartja az egyéniség-centrikus szövegeket, sorai sokféleképpen értelmezhetőek, gondolkodtatóak, egyszerűen kiváló mindegyik. A Bother című, akusztikus szám egyébként (amellett hogy csodálatos) ismerős lehet a Pókember című filmből, mondanivalójával és szomorkás, melodikus muzsikájával nagyszerű aláfestés a filmhez. Az albumból ezen felül megjelent egy DVD verzió is, melyen további három nagyszerű szám kapott helyet.



S amit mindez megteremt: a nagyszerű hangulat, mely valóban olyan, ahogy azt Corey az egyik interjújában megfogalmazta: mintha csak átugrottak volna a haverokhoz a garázsba; s valóban ez is történt! A Stone Sour album már 2003-ban megjelent, így jogos a kérdés: miért írok róla most? Válasz: csak úgy! Valamint azért, hogy többen megismerjétek ezt a remek kis bandát, akik olyan hangulatos, nagyobb tömegek számára is befogadható metált játszanak, mely nem süllyed a Linkin Park és más hasonló együttesek kommersz-divat szintjére: minden egyes percéről süt az egyediség, a hangulat, melyet mindenkinek hallania kell, aki kedveli a stílust!

InGen (Thx to Doubler)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...