A Jurassic-sorozat tipikusan az a brand, amiben mindössze egy filmnyi kraft volt, aztán végül mégis franchise lett belőle. Steven Spielberg eredeti művének jelentőségét és nagyszerűségét felesleges magyarázni, mindenki tisztában van vele, mindenki látta, generációk nőttek fel rajta, és hiába telt el 32 év a premier óta, a mai napig simán megállja a helyét. A hihetetlen látvány és az akkoriban forradalminak számító CGI csak egy dolog, az értő rendezés, a frappáns direktori fogások és a spielbergi rácsodálkozás legalább annyira hozzájárult ahhoz, hogy a ‘93-as Jurassic Parkot a modern blockbusterek megreformálójaként emlegessük. Meg persze az őrületes mértékű rekordbevételekhez is, és ennek köszönhetően rögtön el is jutottunk a nyitómondatban felvázolt probléma gyökeréig. Szükség volt a folytatásokra, a pénzemberek fejével gondolkodva mindenképpen – hogy vajon a közönség szemszögéből nézve is, az már egy másik kérdés, de az tény, hogy az embereket egyáltalán nem hagyták hidegen a dinoszauruszok.
Így a széria csakhamar trilógiává bővült, majd 14 évvel később folytatódott, immáron Jurassic Worldre átkeresztelve, amelynek első felvonása, félgőzzel dübörgő nosztalgiavonat ide vagy oda, kicsit talán még át is húzta a cikk elején olvasható okfejtést (ugyanis végre a két szép szemünkkel láthattuk a John Hammond által megálmodott őslényparkot működés közben), a legutóbbi film viszont már olyan mocskosul rossz volt, hogy konkrétan visszasírtuk azokat az időket, amikor a franchise mélypontját még egy Jurassic Park III jelentette. Emellett a hat rész alatt a csodák, az ámuldozás, a nagy kaland is fokozatosan elpárolgott a szériából és ostoba szörnyfilmmé degradálódott az egész – összességében, még ha a dinók nem is pusztultak ki újra, az egyértelmű volt, hogy már csak a stúdió által működtetett lélegeztetőgépek tartják őket életben.
Óriási pech, hogy a Világuralom című hatodik fejezetet hiába gyalázta földbe szinte mindenki, az még így is több mint 1 milliárd dollárt hozott a konyhára, szóval ez meg is válaszolja a legújabb rész, az Újjászületés létjogosultságával kapcsolatos összes kérdést. Miért, minek, hogyan, mi a jó büdös francnak?! Hát… pénz, pénz, pénz és pénz! Még csak azt sem lehet mondani, hogy a stúdió nem cselekedik logikusan: a mozizás a COVID óta vívja lassú haláltusáját, a streamingszolgáltatókkal egyre nehezebb lépést tartani, sorra buknak el a nagy múltú franchise-ok, Hollywoodnak nagyobb szüksége van a kasszasikerekre, mint eddig bármikor. Ezért biztos forrásokhoz kell nyúlni: a dinókat mindenki szereti, a család úgyis beül rá, a kapcsolt termékeket, pólókat, játékfigurákat pedig megint meg fogják venni, a mennybemenetel szinte bizonyos (és tényleg az, a film elég szép bevételt termel).
És attól függetlenül, hogy az Újjászületés igazából megint nem más, mint egy egyszerű pénznyomda, némi szándék azért tetten érhető a készítőkben. Visszahívták az első két rész forgatókönyvíróját, David Koeppet, Spielberg is érintett lett a projektben, a rendezői (jobban mondva bérrendezői) feladatokat ezúttal Gareth Edwards (Monsters, Godzilla, Zsivány Egyes, Az Alkotó) végezte, és úgy en bloc a koncepció is a klasszikus filmekre szeretne hasonlítani. Azaz ismét egy trópusi szigeten vagyunk, a rivaldafény ismét a dinoszauruszokra irányul, nem holmi nézők idegeit borzoló szupersáskákra, és persze ismét kapunk egy jókora adagot az elnyűhetetlen fan service-ből. Nem véletlen tehát, hogy a stáb egy Spielbergnek szóló szerelmeslevélként aposztrofálta a hetedik fejezetet (szegény öreg, ha nem lenne házas, őt neveznék ki minden idők legkelendőbb agglegényének).
Igaz, ez a bizonyos szerelmeslevél ezúttal legalább egy fokkal különb minőséget képvisel a korábbi epizódok “Zsanett, legyél szombaton 5-kor a szökőkútnál” intelligenciaszinttel megfogalmazott borzalmai után. Az eredeti filmre tett utalások elkerülhetetlenek, van itt minden, fáklyás futás, bujkálós konyhajelenet, találkozás a Brachioszauruszokkal, menekülés a T-rex elől (a király végre visszakapta méltóságát, de a Raptorokra csak 10 másodperc jutott, az viszont a film tagadhatatlan csúcspontja), sőt, a cselekmény még A cápát, az Indiana Jonest, mi több, A bolygó neve: Halált és a Predatort is megidézi. A próbálkozás dicséretes, a megvalósítás már kevésbé. Az akciók pofásak (semmi különös, de legalább jól vezényelték le őket, tovább erősítve a kalandfilmes szellemiséget), ám a történet kifejezetten lassan indul be, meglepően sokat kell várni, mire elkezdődik a hirig – addig viszont hanyagul felskiccelt karakterekkel, tizenkettő egy tucat párbeszédekkel, és egy mondatban elintézett, közhelyes sorstragédiákkal kell beérnünk.
Scarlett Johansson (nesze neked modern trendek: pedáloznak az erős női karakterekkel, ám önálló, életképes franchise-okat már nem képesek alájuk tenni, maradnak hát a jól bejáratott, elkoptatott márkák), és a Penge-reboot forgatásának startjára várva lassan már Wesley Snipes-á öregedő Mahershala Ali megteszi, ami tőle telik, ám mind a karakterek iránt érzett szimpátia, mind a csapatdinamika, mind pedig a köztük lévő kémia sántít. Hol van már a néhány apró és tipikus jellemvonással felvértezett Alan Grant vagy Ian Malcolm? Ráadásul egy csonka család is belekeveredik az események sűrűjébe, szerepük, hadd ne mondjam, totálisan indokolatlan, érdektelen és erőltetett. Egy ponton aztán két szálon kezd futni a sztori, egyfelől zsoldoscsapatunk egyik dinótól a másikig halad, másrészt a família próbál nagy megpróbáltatások árán életben maradni az ellenséges és veszélyes terepen. Mindezt rettenetesen sablonosan és jórészt lélektelenül – de még így is fogyaszthatóbb és kellemesebb formában, mint ahogy az előző két rész tette.
Valljuk be, ennél többre már nehezen futja. Ez a franchise tulajdonképpen a saját maga ellensége, ennél fogva megújulni egyszerűen képtelen, mert bár párszor megvolt rá a lehetőség, pl. a Bukott birodalom lehetett volna egy egy-helyszínes, sötét és véres dinóhorror, a Világuralom meg egy poszt-apokaliptikus mozi, amelyben két faj egymás ellen vív kegyetlen harcot a túlélésért, az teljesen nyilvánvaló, hogy a Jurassic-név ilyesmit nem engedhet meg magának. Ezek kasszarobbantásra és családbarát megközelítésre pozicionált, hatalmas pénzekből készülő filmek, eme szűk keretek közt tudnak csak igazán érvényesülni és létezni. Így hát nem marad más, mint az ismerős recept, még ki tudja hányadjára, miközben már mindent láttunk teljes életnagyságban, mindenféle elképzelhető pozícióban, mindenhogy megvilágítva, szó szerint minden szögből, azt is vagy ezerszer.
Az Újjászületés is ugyanezt hozza, és mivel a hetedik etap az anyagi siker miatt borítékolhatóan egy következő trilógia kezdete lesz, a jövőben sem fogunk mást látni. Egy szigetet (viszont hozzáértő CGI-vel életre keltett dinókkal), sablonkaraktereket, sablonsztorit, családbarát szellemiséget, nevetséges plot armort, futást, sikítást, na meg egy aktuális mutáns dinoszauruszt, amit mindig egy fokkal nagyobbá, rondábbá és félelmetesebbé fazoníroznak. Sajnos ez van. És tudom, sovány vigasz – de legalább annyi az Újjászületés mellett szól, hogy könnyen csúszik, nem fáj, és többségében még a hibái ellenére is szórakoztató film lett.
Gamekapocs értékelés: 6
Eredeti cím: Jurassic World Rebirth
Rendező: Gareth Edwards
Forgatókönyvíró: David Koepp
Producer: Frank Marshall, Patrick Crowley
Szereplők: Scarlett Johansson, Mahershala Ali, Jonathan Bailey, Rupert Friend, Manuel Garcia-Rulfo, Ed Skrein
Operatőr: John Mathieson
Vágó: Jabe Olssen
Zene: Alexandre Desplat
Gyártó: Universal Pictures, Amblin Entertainment
Forgalmazó: Universal Pictures
Játékidő: 133 perc
Eredeti premier: 2025. július 2.
Hazai premier: 2025. július 3.
A folytatásaiból fogalmam sincsen, hogy láttam-e valaha egy darabot is, de azt tudom, hogy az újabbak közül még egy trailerre sem voltam kíváncsi. Minden esetre adta magát az eredeti első rész sztorija, de valahol akkor is tudta az ember, hogy ez a film egy egy trükkös póni, mert úgy igazából nem szólt semmiről és nem is szólhat semmiről. (Hacsak nem készítenének belőle valami újat, mint pl a Dino Crisis féle horroros megközelítés.)
Most pedig azt gondolom az újabb részekről, hogy tudják nagyon jól a készítők, hogy nincs mit kezdeni ezzel az alapanyaggal, de nyilván a számok azt mutatják, hogy elmennek rá és megnézik még mindig az emberek. Biztos ez is új az újszülötteknek, míg mások esetleg csak annyit akarnak, hogy két órára csendben legyen a kölök? Minden esetre ma már az is selling point lehet egy ilyen esetében, ha úgymond biztonságos a gyerekere nézve.
Tehát amellett, hogy készülnek ezek a sokak szemében hulladék termékek, mint Jurassic Park, Call of Duty és satöbbi, még mindig lesznek sokan, akik befizetnek ezekre is. Innentől kezdve tehát nem az a kérdés, hogy miért és kinek készülnek ezek folyamatosan, hanem az, hogy valaki miért tartja ezt kötelezően fogyasztandó tartalomnak, vagy komolyan vevendő dolognak, vagy valami olyasminek, ami felé a mai világban jogos, bölcs és egyáltalán értelmes gondolat lenne bármiféle elvárásokat támasztani. Mármint, hogy normáléis és egészséges elvárásokat támasztani, de a hozzáértésben az is benne foglaltatik, hogy tudom kezelni a dolgokat, illetve tudom a helyükön kezelni a dolgokat.
Vannak filmek, mint pl a kettes kommentben emlegetett Star Wars, amikre még van esély, hogy még úgy megy el valaki, hogy van reménysége arra nézve, hogy jó lesz a film. De aki ezeket a Jurassic Park-okat nézi az ezekre megy a moziba. Annak hiába lenne helyette Terminátor 2, Interstellar, Schindler listája, vagy bármi más, annak ez lesz a jó és igényelt választás.
*szerkesztés
Miután a kommentet megírtam elolvastam a cikket is és valóban többször egy rugóra járt az agyunk a cikk írójával.
Csak kíváncsiságból kérdem, mit lehetne még kitalálni a témában, ami fogyasztható is lenne? Amúgy jó kritika lett!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.