Frissítette megjelenési ütemtervét a THQ

  • Írta: zoenn
  • 2011. február 3.
  • Megjelenés
Link másolása
A kiadó vezérigazgatója, Brian Farrell leplezte le a cég legnagyobb húzócímeinek várható megjelenési időpontját, amire szükség is volt, elvégre az amerikai befektetők nem voltak elragadtatva az utolsó bevételi eredményektől. A THQ-nak szüksége van arra, hogy leporolja a Saints Row 3-at és a Warhammer-jogokat.

Régóta tudjuk, hogy készül a Saints Row harmadik része, ám a cég elég sokáig visszatartotta a nyitott világú gengszterszimulátor folytatását. Tegnap óta tudjuk, hogy idén mindenképpen kiadja a THQ a játék, várhatóan ősszel. Utaltak arra, hogy ebből a frencsájzból minél többet ki szeretnének sajtolni, nem lennénk meglepve, ha a cím NGP-re költözne.

Egy hetet késik viszont a Homefront, az Amerikát megszálló észak-koreai haderővel vehetjük fel a harcot a hazafi jenkik színeiben. Március 15-e előtt tuti nem vághatunk bele az ellenállásba, legalábbis a tengerentúlon, Európába három nappal később, március 18-án jön az FPS.

A rajongók legnagyobb bánatára a legnagyobb címeket 2013-ig visszatartja a kiadó, Guillermo Del Toro Insane-je elsősorban a narrációban lesz jelentős, olyan horrorélményhez jutattja a játékosokat, mint eddig még soha. 2013 a kőbe vésett dátum továbbra is.

Itagaki mester Devil's Thirdje további egy évet csúszik, ahogyan a Darksiders 2 és a Dark Millenium alcímre keresztelt új Warhammer MMO is 2013-ban esedékes, igazi nem naptári évben, hanem pénzügyi évben, így még reménykedhetünk abban, hogy 2012 végén napvilágot látnak.

Sajnos szomorú hírt is közölnünk kell itt a végére, a sokak által várt Company of Heroes online változatát törölték, pedig igen ígéretes másodvirágzása lehetett volna ez a sikeres második világháborús RTS-nek. A fél tucat move-os és kinectes címről semmi további információ nincs még, reméljük, hamarosan pontosít majd a THQ vezérkara.

9.
9.
Irasalgor
#1: Online-ból annyi van már mint a s***..meg az utolsó kiegje elég gyér lett :/
8.
8.
hakydakillah
SR3 vééégre. Ha GTA:SA-nál nem is, de GTAIV-nél számomra ezerszer többet nyújtott, szóval nagyon várom.
7.
7.
Necreon
Nem szokásom örülni annak ha akár kevesek által is játszott online játékok bezárnak, de a CoHO-nak örülök. Itt figyel az összes CoH játék a steam acc-omon, 75%-os akció van az amúgy alapjáraton is olcsó alapkiadáson (még pedig elég sűrűn, bár épp nem), igen is vegye meg az aki játszani akar vele. Azt a minimális összeget megérdemli.
6.
6.
IceColdKillah
Saint's Row 3!!! Jee! Már nagyon várom!!!!
5.
5.
343i
Most a bétát vagy a teljes COHOnline-t zárják le? Nem teljesen világos.
http://gamepolitics.com/2011/02/02/company-heroes-online-beta-shutting-down
4.
4.
Mortis
A Sains Row-ra nagyon kíváncsi vagyok. Szerintem az akkori ellenlábasánál a GTA 4-nél ha nem is jobb, de sokkal intenzívebb és nagyobb élmény volt. :D
3.
3.
wildláma
nem a company of heroes frencsájzt törlik, csak a company of heroes online-t, ami ingyenesen letölthető teljes értékű, nem steames játék. maga a CoHO magában foglalja a teljes CoH-ot, kampány, multiplayer, skirmish, és sok sok új map. Ez valójában MMORTS, mert kiválasztassz egy kasztot, majd azt fejleszted, +okat rakhatsz a katonáidra tankjaidra bla bla. Nekem hiányozni fog, mivel nem csak az RTS-ek között a kedvencem, hanem ez a kedvenc játékom
2.
2.
ricsi217
hát a company of heroes ért nagy kár mert most viszem a kiegészítőjét és nagyon tetszik remélem legalláb kiadják a másodikat mert lehet hogy ezért törölték
1.
1.
HerodPK
Hat iigen lassan eljon az az ido mikor a sokat tanult managemant -nek lovese sincs mire vagyik a nép:) Comapy of heroes 1ik legjobb a maga cimeben rengeteg kieget megert...kar veszni hagyni a cimet ....en imadtam
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...