Peter Molyneux megint életműdíjat kap

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Rövid időn belül két életműdíjjal is gazdagodik minden idők egyik legismertebb játéktervezője, Peter Molyneux. Ahogy arról már beszámoltunk, kitüntetik az idei Game Developers Choice-on, és mint kiderült, a brit filmakadémia Fellowship díját is megkapja. Valljuk be: nem ok nélkül.

A brit filmakadémia (hivatalos nevén a British Academy of Film and Television Arts, azaz a BAFTA) ugyan már 1998 óta díjazza a legjobb videojátékokat, viszont csak 2007-ben fordult elő először, hogy egy játékipari nagymester kapja meg a Fellowship nevű életműdíjat. Akkor Will Wrightot érte ez a megtiszteltetés, majd egy év szünet után, 2009-ben Nolan Bushnell, az Atari alapítója, 2010-ben pedig a Shigeru Miyamoto, a Mario- és a Zelda-játékok atyja következett.

Idén sem akárki állhat majd fel a pódiumra köszönetet mondani: az egyik 2011-es életműdíjat Peter Molyneux, a Bullfrog alapítója kapja. A mester 25 éve van a szakmában, s bár szeret nagyot mondani, a játékosok végül mindig megbocsátanak neki, elvégre az ő felügyelete alatt készülő játékok nem igen szoktak rosszul sikerülni.

A Bullfrogot 1987-ben alapította, amit 10 évvel később az Electronic Arts felvásárolt. Ekkor szegődött a Lionheadhez, ahol ma is dolgozik - igaz, ezt a csapatot végül a Microsoft kebelezte be. Molyneux nevéhez olyan címek fűződnek, mint a Populous, a Theme Park, a Dungeon Keeper, a Black & White vagy a Fable.

A dizájnert az idei GDC-n is életműdíjjal jutalmazzák.

9.
9.
DeNzNlPt
En mara sajnos megutaltam, de a Populus, DK, Theme Park miatt mindenkeppen jogos az elismeres. Kar hogy kb 2000 tajekan elfelejtett jatekot kesziteni...
7.
7.
Quent1n
Egy zseni.. Mindenképp a képzeletbeli Hall of Fame-be a helye a többi videó játék isten között. :) Örökké várni fogok egy tisztességes DK remake- re. :)

Ne felejtsük el, hogy a Syndicate felett is bábáskodott ami szintén zseniális játék volt szerintem!

Amikor ilyen cikkeket olvasok mindig nosztalgiázni kezdek pedig nem vagyok öreg.. Mégis olyan és lelkesedéssel és örömmel gondolok vissza a régi idők játékaira ahogy a maiakra szerintem sose fogok tudni. Bár lehet, hogy csak fiatalabb voltam és azért fogtak meg azok annyira. Franc se tudja de a Dungeon Keeper Horned Reaper-ét sose felejtem el. :)
6.
6.
hakydakillah
csak azt tudom mondani, mint a múltkor - Gratula neki :-)
5.
5.
Qbász
Nekem csak egyetlen gondom van az úriemberrel. Mégpedig az hogy túl sokat ígér és abból csak keveset tart be.
3.
3.
Mortis
A játékait mindig egy megváltó, reformer csodaként állította be, de valljuk be, sok mindent köszönhetünk neki! Jogos az elismerés.
2.
2.
HorvathD
Egyedi stílusa és kisugárzása van Molyneuxnak.
Egyetértek DarkKony -val.
1.
1.
DarkKony
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...