Jövőre is lesz Assassin's Creed

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 9.
  • Biznisz
Link másolása
Megérkezett a Ubisoft pénzügyi helyzetjelentése, amiből az is kiderül többek között, hogy jövőre folytatódik az Assassin's Creed, méghozzá egy teljes értékű epizóddal, amiben már valószínűleg új szereplőt is köszönthetünk. Az üzleti év első fele egyébként nem sikerült kifejezetten jól.

A vártnál jobban, de veszteséggel zárta pénzügyi évének szeptemberben véget érő első felét a Ubisoft. A vállalat 248,5 millió eurós árbevételről adott számot, ami 5 százalékos csökkenést jelent éves szinten, a nettó vesztesége pedig 37,1 millióra euróra rúgott - ez egyébként javulást jelent a tavalyi év hasonló időszakának 89,8 millió eurós mínusza után.

Yves Guillemot, a cég vezérigazgatója elárulta, hogy részben az online bevételek járultak hozzá az előrejelzések túlteljesítéséhez, a kiadó 85 százalékos növekedéssel büszkélkedhet ezen a területen, miután olyan címek jelentek meg az égisze alatt, mint a facebookos Smurfs, a From Dust, Trackmania 2, a Settlers Online és a Howrse. Az elvárásokat bőven túlteljesítette állítólag a Driver: San Francisco, és bár pontos számok nem állnak a rendelkezésünkre, a kiadó szerint jól szerepelt a Just Dance, a Michael Jackson: The Experience és az Assassin's Creed: Brotherhood is.

A márciusban véget érő pénzügyi évre a kiadó 1,04-1,08 milliárd eurós bevételt vár, az üzemi nyereség méretét pedig 40-60 millió euróra jósolja. A karácsonyi szezonban olyan címek jönnek a Ubisofttól, mint az Assassin's Creed: Revelations, a Just Dance 3, a Rayman: Origins, a Black Eyed Peas: The Experience és az I Am Alive.

Jön az új Assassin's Creed

A helyzetjelentés egyik várt híre az volt, mikor Guillemot megerősítette: jövőre is teljes értékű Assassin's Creed-játékot kapunk. Az első információkra a következő hónapokban számíthatunk, de annyi gyakorlatilag biztos, hogy új főhőst fogunk kapni, hiszen Ezio történetét lezárják a jövő héten érkező Revelationsben. A korábbi nyilatkozatok alapján 2012-es játékban Desmond sztorija is befejeződhet egyébként.

8.
8.
Vopesz
Ha van eszük, az AC3 után szünetelnek, és majd csak a nextgenben térnek vissza új történeti szállal, fantasztikus grafikával és lényegi újításokkal. Egyszerűen túl tartalmas a sorozat az évenkénti ismétléshez, a 2 meg alapból magasra tette a lécet. Ha belegondolunk, még egy codot is 2 évig fejlesztenek. Az AC1-et a 2006-os E3 óta vártam, megjelenéskor megvettem. A 2-t szintén megjelenéskor megvettem. A brotherhoodot már 1 hónap csúszással, a Revelationst már csak jövőre. Az AC3-at is meg fogom venni, de gyanítom ott sem lesz hatalmas minőségi ugrás. Egy kis szünet, 2-3 év kiéheztetés, és a 10 millió rajongóhoz 3-4 millió csatlakozik, akik már amúgy is vágyni fognak egy normális nextgen játékra. Ezt az 3-4 milliót meg évenkénti folytatásokkal nem hiszem, hogy össze lehetne szedni, max a felüket. Vagy még annyit sem. A jelenlegi tempóval már a határán van ez a sorozat, én nagyon úgy érzem.
7.
7.
husabergfs
nekem ac1 tetszett bár kicsit monoton volt de tetszett,amikor a második részt kitoltam nem hittem el hogy ennél lehetne még jobb is,erre kiadják a brotherhood-ot ami veri a 2őt,ha a revelations annyival jobb lesz a brotherhoodnál mint az a 2. nál
akkor köszönőlevelet írok a srácoknak
6.
6.
Deadshot
elő akarom rendelni de nemtudom mi a különbség a sima és a day1 edition között :D ha vki tudja pls írja le :)

am.. egyet értek az előttem szólókkal, az AC egyre jobb és jobb lesz :D
5.
5.
samatagrav09
#4: ez az az ac egyre jobb lesz és bízok az ubiban
4.
4.
robi009
#3 az ac-t felőlem skalpolhatják amíg ilyen fasza , ha meg eltrutyisodik a cím...höh úgyse fog
3.
3.
Mortis
Az Ubisoft is erősíthetne már egy új, bejáratatlan címmel. Lassan ők is csak a skalpokat húzzák, egymás után...
2.
2.
fojesz
#1: Tényleg, rosszul emlékeztem. Javítom. Köszi!
1.
1.
Megacsiga
Amm, szerintem félre értett valamit a cikk író. Mondott ilyet az úriember hogy lemondanak az évenkénti kiadásról, de csak az AC3 után mivel az egész sztori a 2012-es világvérével fog csúcsosodni, és nem akarják 2012 után piacra dobni, ami azért tényleg kicsit vicces is lett volna :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...