Jövőre új Guitar Hero jelenik meg?

  • Írta: zoenn
  • 2011. december 28.
  • Pletyka
Link másolása
Az elmúlt időszakban jó néhány videojátékokkal foglalkozó honlap számolt be arról, hogy jövőre új Guitar Heroval jelentkezik az Activision - ráadásul a munkáltok annyira előrehaladottak, hogy a ritmusjáték már jövőre a boltokba kerülhet. A felvetésre persze csak pletykaszinten tekintünk.

Lehetséges, hogy jövő karácsonykor a fa alatt újra leporolhatjuk plasztikgitárunkat? Nem ettünk penészt, tudjuk, hogy maga az Activison vezérigazgatója, Bobby Kotick jelentette be tavaly, hogy nem lesz több Guitar Hero, ám idén februárban gyakorlatilag rácáfolt önmagára.

Honnan is indultak a szóbeszédek? Álltólag az Activision egyik belsős munkatársa szivárogtatta ki az információkat különböző magazinokkal folytatott levelezés során. Elmondása szerint az új Guitar Hero 2012 év végén kerülhetne a boltok polcaira, a hivatalos bejelentés pedig pár héttel az E3 előtt történne. A játékból származó első képsorokat a Los Angeles-i expón mutatná be a vállalat.

Reméljük, nem vesztetted el teljesen a hitedet a zenei ritmusjátékokban, főleg annak tudatában, hogy a mai mozgásérzékelős rendszerek segítségével teljesen új megvilágításba kerülhetne egy Guitar Hero. Nektek mi a véleményetek? Örülnétek egy új résznek?

14.
14.
Quent1n
#9: Egyetértek mert jó cucc, és hát ha valakit érdekel a gitározás és játszani is akar, akkor az a jó választás. :)
13.
13.
Füge
#9: Egyetértek. Annak legalább van köze a gitározáshoz. :D
12.
12.
Motörhead
#9: A fiamnak azt tettem a karácsonyfa alá!!!Nagggyyooonn jó játék!!!Csak ajánlani tudom mindenkinek.
11.
11.
cemi
Tény, hogy jöhhete már egy új rész, s nem tudom hogy velem van-e a baj, de jó volt a zenei felhozatal pl a legend of rock-ban, a Metallica-ban és a WoR-ban.....Igaz hogy tavaly év végén ismertem meg a szriát, s addig csak baromságnak véltem, de akkori csajom miatt úgy rákattantam, hogy ínhüvely gyulladással végeztem, és azóta volt még egy:)
Az tuti h sose fogom eladni, hisz rock legendának készülök, és merem remélni, hogy nem csak kacsa a pletyka, hanem van alapja....A rocksmith-meg érdekesnek tűnik, talán abba is beruháznék, de mit tom én egy GH: tele egy legkemnyebb és egadrenalin pumpáló templom égetős zenékkel....FFDP,Stone Sour, Breaking Benjamin és és még sok más hasonló elő adóval, ISTENKIRÁLY lenne:)
10.
10.
Quent1n
#8: Okosan csinálják mert a 3 RB játék zenéje + a Green Day és az ACDC összehuzhato a RB3-ba fullra míg a GH-knál a kompatibilitás mint olyan nem divat zeneszámokat nézve.... Plusz egy rakás dlc szám amik közé berakták a legjobb GH:WT-s notákat is meg a többi GH-ból is szemezgettek.

Én amúgy a dobot verem, szerintem zseniális cucc, szól a jó minőségű zene lehet is közbe csinálni valamit és még a ritmusérzéket is fejleszti. Bulira meg tökéletes :) Ámbátor igaz ami igaz én elég olcsón jutottam dobhoz mikrofonhoz + 2 gitárhoz szoval ha ugy külön kéne venni őket akkor nem biztos, hogy beruháznék rájuk :) szintin gondolkodok még de az drága :D

Amúgy AV tuti nem dobja örökre a dolgot csak most nagy agyalás van hogy mivel lehetne új életet lehelni a témába. A Rock Band-nél lett uj sok gombos gitár meg pro dob stb de nem jött be eladások tekintetében. Én amúgy örülnék új GH-nak hisz miért ne? Csinálják csak, csak legyen kicsit rugalmasabb több és jobb zenével, mert mégiscsak az lenne a lényeg, hogy mire megy a party sztem :)
9.
9.
keiji maeda
inkább a rocksmith jönne be már magyarországra :)
8.
8.
drakecsaj
#7: Jó volt átnyálaznom a listát, beindult a nosztalgiavonat, előkerült egy rakat régi szám amit szerettem, köszi szépen :D

Bár nem vagyok ezeknek a zenei ritmusjátékoknak a híve, de elismerem hogy nagy sikerük van, meg jópofák. Activision részéről meg enyhe öngól lenne ha végleg a sutba vágná volna ezt a vonalat.
7.
7.
Quent1n
Aki iet akar annak Rock Band... Nekem kb 300 db zeneszámom van benne... és még mindig lenne mit venni...

http://en.wikipedia.org/wiki/Complete_list_of_downloadable_songs_for_the_Rock_Band_series

Jöhet uj GH de a zenei választék a lényeg szerintem abba pedig RB a nyerő pláne, hogy egy rakás jó GH számot kiadtak ravasz módon :D
6.
6.
Shadowsomi
#3: Ki tudja... Amekkora idióták.. Mindenesetre én bírnám. Pont most kaptam meg karácsonyra a WoR Super Bundle-t, hát eddig nem sokat pihent :D Valaki tudja meddig vannak benne a szintek?
4.
4.
Raam989
Rohadjanak meg ahol vannak. Most adtam el a teljes szettet...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...