E3 2012: EA sajtókonferencia - ÉLŐBEN!

  • Írta: zoenn
  • 2012. június 4.
  • Rendezvény
Az Electronic Arts folytatja a sort, késő este kezdődő konferenciáján minden bizonnyal sok izgalmas bejelentésre számíthatunk! Persze nem mi lennénk, ha nem élőben közvetítenénk ezt a bulit is, tartsatok velünk, hogy első kézből olvashassátok a legújabb bejelentéseket!

23:04 - John Riccitiello a színpadon újra, búcsúzkodik az öreg: itt volt 10 fejlesztő, 10 remek játéka - szilárdnak tűnő pilléreken tartva a műsort. Megtörtént mindaz, amire számítottunk - bejelentették azokat a címeket, melyek létezéséről amúgy is volt információnk. Egyelten meglepetés az volt, hogy az EA elhappolta a THQ-tól az UFC-licenct, erre mi sem számítottunk, megvalljuk férfiasan. Köszönjük, hogy velünk tartottatok ismét.

23:01 - Látvány tekintve a Crysis 3 leiskoláz mindenkit. Elő is kaptuk íjunkat, amivel egy helikopter próbálunk leszedni. Az élmény teljesen filmszerű, kötélen ereszkedünk le, minden felépítmény szétbomlik előttünk. A tempó brutálisan intenzív. Azt hiszem, nem fogunk unatkozni 2013 februárjában.

22:59 - Cevat Yerli, a Crytek alapítója a színpadon, aki bemutatja a Crysis 3 gameplay demóját. Rögtön bele is csapna a lecsóba. A természet utat tört magának, térdig gázolunk a vízben, belső és külső terek váltják egymást. A lövöldözős szegmensek nem okoznak meglepetést. Egy reaktort semmisítünk meg, majd beindul a riadó, s menekülnünk kell.

 

22:57 - Mozgásban is hangulatos a Most Wanted - főleg, hogy már nem szorítkozunk csak az útra. Leugrunk egy kicsit a füves parkba is, ahol a rendőrök csaknem bekerítenek. A látvány lenyűgöző - de idén se lesz forradalom. Megjelenés októberben.

22:52 - S akkor jöjjön a Need for Speed: Most Wanted első trailere. Fékeveszett száguldás a yard őrei elő, ütközések és benzingőz a Prodigy zenéjére, ahogy kell. Matt Webster, a Criterion fejese a színpadon. Az Autolog integrálva lesz ismét a tuti multis élményt szem előtt tartva. Jön a játékmeneti felvétel. Sárga Porsche szeli át a várost, nyomában a rendőrséggel, át mindenen:parkon, hídon, parkon. Az ütközéseket külső kameraállásból is megcsodálhatjuk.

22:49 - Hoppá, ketrecharc, valós felvételekkel. Hihetetlen! Az EA és az UFC lepaktált egymással. Mi lesz a THQ-val????? Egy izomagyú veterán a színpadon. Új sorozatot indít az EA Sports az UFC-re építkezve, ha már az MMA-val nem jutottak dűllőre. A cég tehát lecsapott a licencre.

22:41 - EA Sports-on a sor, szépen felvezetik az idei Madden, NBA, NHL és FIFA epizódokat, animációt, AI-t és fizikát tekintve nyilvánvaló a fejlődés. Egy Premier Leage-bejátszás következik, bárkivel összekapcsolódhatunk a FIFA 13-mal, igazi szociális hálózatot alkotva. EA Sport Football Club-nak nevezik a rendszert. Külön iPad és iPhone alkalmazás segítségével is követhetjük az eseményeket, barátaink teljesítményét.

Messi is nevét adta a FIFÁ-hoz, ő lesz a borítón is. Finomodott a támadás és a védekezés az Player Impact Engine segítségével- teljes szabadságot nyújtva a játékosnak. Hatalmas ígéretek a Vancouver-i csapattól. Játékmeneti felvétel következik az új fícsöröket bemutatva. 

22:37 - Felkerekedik a szél, a föld alatt folytatjuk az előrehaladást. Egy önjáró drone-t irányítva, amivel szépen felszámoljuk az ellenállást, még az RPG-találatok sem számítanak. A Warfighter remek FPS lesz, s hozza a kötelezőt. Global Warfighter néven becézik a multiplayert. Jön is a többjátékos porciót bemutató első előzetes, melyben a világ elit alakulatinak bőrébe bújhatunk. Spetnatz és a társai képviseltetik magukat. Járművekkel, robotokkal. Hörgős rockzene fokozza a hangulatot. Harcoljunk az országunkért és a hazánkért. Megjelenés októberben.

22:32. Medal of Honor: Warfighter. Minden küldetés valós eseményeken alapul, tudtuk meg Godrich uraságtól és a szakállától. Máris indul a gameplay demó. Motorcsónakkal érkezünk egy romos szomáliai városba, sziklától-sziláig szaladunk, bár így is bekapunk egy golyót. Híd alatt törünk utat magunknak. Masszív ellenállásba ütközünk a parton, ablakból egy géppuskafészek köszönti a Tier 1-et. A látvány lehengerlő, katonáink követik az eseményeket, dumálnak folyton. Lassítva törünk be egy ajtón, manapság már minden shooterben így lesz. A tüzérségi támogatást kérünk, a szemközti épületet romba döntjük.

22:29 - Star Wars főcím hallatszik. A The Old Rebublic a téma, hatalmas rajongói bázis, a támogatás nem áll meg. Jönnek az új tartalmak, a magas szintű karaktereknek új kihívások, PvP-re kihegyezett finomságok. Harcolhatunk az űrben, új harci droid is lesz, valamint egy új kaszt, új helyszín, miegyéb. A trailer hangulatos, öröm, hogy nem felejtették el.

22:25 - Battlefield Premium bejelentés. Júniusban jön az következő DLC, amit az Aftermatch és az Endgame követ. A hozzáférés 49,99 dollár egy évre. Cserébe két héttel korábban nyomulhatunk a kiegészítésekkel, extra dogtagok és hasonló finomságok ütik a markunkat. Jön is a már korábban látott trailer. Benne az Armored Kill-el, a túlélésre összpontosító Aftermath-tel. Mind az öt DLC-t megkapjuk.

22:24 - Riccitello leköszön a nézőtérre Jason Westnek és Vince Zampellának, az ex-Infinty-s tagoknak. John Moore, egykori EA Sports-fejes a színpadon. Érdekes, hogy pont a Battlefield 3-ről beszél.

22:21 - Szó esik a valódi folytatásról, a SimCity rebootról. Egy igazi revolúcióról beszél, többjátékos móddal is fel lesz vértezve, álmaink városát aprólékos keretek között húzhatjuk fel. Figyelnünk kell az úthálózatra, a vasútra, a grafika bájos és humoros is egyben, számtalan apró geggel felvértezve.Februárban megjelenés PC-re.

22:19 - Lucy kisasszony bejelenti a SimCity Social-t, ahol a városmenedzsmentes cím Facebookra költözik. Pár héten belül meg is jelenik, együtt játszhatunk ismerőseinkkel. Lehet, hogy teszünk vele egy próbát.

22:17 - A Madden NFL 13 mindennel és mindenkivel össze lesz köttetve okostelefonon, PC-n és tableten keresztül. Facebook, Twitter integráció alap.

22:11 - Egy NFL-bajnok, Cam Weber monológját hallhatjuk a Madden NFL 13 képsorait vizslatva. Fejlesztő a porondon. Megkapja az Infinity Engine-t, mellyel még tovább javul a fizika, soha nem látott ütközéseket bemutatva. A kisebb játékosok mozgékonyabbak és gyorsabbak, a batár védők lassúak, de letarolnak mindenkit. A motor teljesen megváltoztatja a játékélményt. Szociális élmények és egy utalás a sztorimódra. Egy veterán játékos a színpadon. Ömleng az új Maddenről és bugyuta anekdotákat ereszt el. A játékbeli edzőnk akár Madden apó is lehet. Szerepjáték-szerűen fejleszthetjük játékosainkat a karrier során, mindenről értesülhetnek barátaink akár a Twitteren keresztül.

22:10 - A víz alatti birkózással ér véget a demó. A Dead Space 3 jövő februárban érkezik.

22:05 - Minden információ igaznak bizonyult, új fagyos planéta, masszív horror élmény és egy új főszereplő John Carver személyében. A fejlesztőcsókék lépnek a színpadra, máris mozgásban láthatjuk a produktumot. Teljes a zűrzavar, a srácok kooperatívban nyomják az új Dead Space-t. Egy arénaszerű helyszínen lőjük a mechanikus ellenfeleket, filmszerű keretek között. Liftbe be, máris egy külső helyszínen kolbászolunk, a lenyugvó nap fényénél. Beköszönt egy gigantikus rovarszerű nekromorph, csapásai elől oldalazunk. A felbukkanó bogyókba eresszük a tárgyat és a lény sárgás testrészeire.

22:03 - Tíz fejlesztő, tíz remek játéka képviselteti magát a mai konferencián. Rögtön elindul a Dead Space 3, a Visceral Games tálálásában.

22:00 - Éééés.... elkezdődött a parádé. Kezdő képsorokon felfedik a nagyobb címeket - a Most Wanted már nem tabu, lesz itt SimCity Social is, melyről korábban már pletykáltak. És egy seregnyi sportjáték. John Riccitiello a színpadon.

21:45 - A Gamespot közvetítése elindult, egy szép EA logó keretében.

21:30 - Az expó előtt közröhej tárgyát képezte az Electronic Arts, sajnáljuk őket, még akkor is, ha szemlátomást a folytatásokra rendezkedtek be. A fenti címeken kívül hosszabb montázs várható a Medal of Honor: Warfighterből. Legyünk akár szemellenzős bugrisparasztok, az EA meghatározó szerepet képvisel az iparban. Egy-két bejelentése még jól is elsülhet, reméljük a Microsoftnál nem lesz lentebb. Kezdés szűk félórán belül.

Bár az Electronic Artsnak nem ment túl jól eddig a titoktartás - kiderült, hogy jön a Battlefield 3 Premium, a Dead Space 3 és az új Need for Speed: Most Wanted is -, azért bízunk benne, hogy lesz meglepetés még az este folyamán!

126.
azureknight0715
Ez az új Most wanted nem nfs. Köze sincs az nfs-hez. Szánalmas már amit csinálnak. A másik dolog meg a dead space. Semmi horror nem volt benen csak tömöe akció. Sajnálom hogy ez is kezd akcióba átmenni mint a resident evil pedig az első része mennyire jó volt...:S
125.
Jinbobo
Nfs most wanted 2, Crysis3 a várólistámon!
124.
Jinbobo
#123: Ha nem tetszik, nem veszed meg. Ennyi! Szerintem jó játék volt a Hot pursuit, és nem csak szerintem, mert sikeres lett, a Most Wanted 2 is jónak ígérkezik, és biztos hogy az is lesz! De te akkor játssz továbbra is a 2005-részével.
123.
ATi0021
Olyat írok amit nem hittem volna hogy megteszek, de ezután a Criterionos MW után nagy remélem, hogy SOHA nem lesz Underground. Ezek képesek és kiherélik a HP, MW után azt is.

Addig igaza van a Criterionnak, hogy az MW lényege, hogy elhitted te leszel a Most Wanted. De egy feketelistán és jó történettel, karakterekkel nem egy nyomi HP térképen a szintes, autologos ,közösségi baromságban. Nekem továbbra is a Most Wanted az a 2005-ös lesz és nem ez a nyomi Criterionos rőkabőr... és még azt hittem a Run után már nincs lejjebb nem tudnak meglepni...

Amúgy a többi játék rendben volt. Az MS konferenciához képes lényegesen jobb volt az EA.
122.
hakydakillah
Még egy konferencia kilőve :-D Hát ha a számokat nézem, akkor nálam a Microsoft vezet. Itt ami számomra érdekes volt, az a DS, MOH, NFS, Crysis. Ott azért több hardcore játékot mutattak - Halo, GOW, Tomb Raider, Splinter Cell, South Park, Resident Evil, Forza, és talán a COD.
Még a Sony + Ubisoft érdekelne, de azok maradnak holnapra, már fáradt vagyok :-(
121.
Drazhar
(először is hali mindenki, első komment)
A DS3 kötelező lesz, még annak ellenére is, hogy ez a mégjobban akció nem feltétlenül tesz jót az egész hangulatának, a MoH csak bejövős, az NFS nekem már ott meglepő volt, hogy elhagyták a címből a "2"-őt, de egyébként az ütköző kamera, és a szabad bejárás is volt már.
A C3 egyenlőre még mindig egy rókabőrnek tűnik, majd kiderül...
120.
tomas92
Szép meg minden ez a Crysis 3, de az új területen és az íjon kívül más újdonságot nem venni észre rajta sajnos, ettől függetlenül várós
118.
Game Fan
Hát ez valahogy mérföldekkel veri a Microsoftos bemutatót.. BTW mi ez az MW? attól most wanted hogy te vagy a toplista élén? O.O Ez tényleg egy Hot pursit más mappal... Édes istenem pedig már úgy reménykedtem hogy lesz valami tuning vagy valami őskori Nfs feeling. Hmm.. :( Moh meg kirááály, ez úgy leverte a BO2-t mint vakegér a poharat. Az előző "modern" MOH is jó volt de ez mégjobb emberek. Crysis meg öm hm... Full második rész + nyílpuska meg növényzet :D Ha ilyen ütemben haladunk a sony lesz a legjobb.. megint.
117.
Donpedro
Mindenképp jobb volt mint a Microsofté, de azért nem estem hasra tőle. Mondjuk a tavalyit nehéz lett volna überelni, tavaly mindenki várta a BF 3 gameplayt, amikor meg bemutatták, az áll-leesős, besza-behu hatás nem maradt el :)

Az a baj hogy teljesen kihalt a meglepetés az E3 konferenciákról, előtte már tudjuk nagyjából hogy mit fogunk látni. Mekkorát ütött volna egy Mirror's Edge 2 bejelentés :)
116.
Pharaoh
Dead space 3: Lost planet és Gears of war, Dead space köntösben. Horrornak annyi, ez inkább akciójáték már!

A Warfighter bemutató erősen MW3 szagú: helyszín: Szomália, Return to the sender misszió hangulat és Persona non grata-ban látható géppuskás-gránátvetős, drone irányítós jelenet! Látványra egy az egyben BF3, a grafika kicsit javult!

Az új NFS jól néz ki viszont semmi újjat nem láttam!

Crysis 3 az EA konferencia megmentője és habár nem lesz egyszerű dolga 2013-ban, (Aliens: Colonial Marines, Bioshock: Infinite, Tomb raider, Metro: Last light, Gears of war: Judgement, Rainbow six: Patriots, Splinter cell: Blacklist, stb.) azért év játéka gyanús!
115.
Cuppak
A Cod a Moh-hoz picsafing volt :D, amúgy jó volt a show
114.
Quicky
az mshez képest bőven jobb volt a felhozatal!
ds3 várós, még ennek az nfsnek is lehet adni esélyt, de alapjaiba az ea megint hozni fogja a formát az évben! na ubi mutasd mit tudsz
113.
mnmn1
#107: de az nem azt jelenti hogy nem lesz története! Mindegy is ezen vitatkozni hisz majd úgy is meglátjuk.
112.
mnmn1
#110: igen vége, de egy óra múlva Ubisoft
111.
hl89x9
újabb Crytek játék amit kihagyok
108.
mnmn1
#104: eddig nem néz ki rosszul!
105.
hl89x9
ex-IW fejlesztők játékából lesz valamiatva%3utatva?
104.
Sniper Fox
Bár még nem sokat mutattak belőle, reménykedek benne, hogy nem cseszik el az új nfs-t. A grafikája nagyon szép.
100.
mnmn1
#96: ki mondta hogy nem lesz történet?
99.
Sniper Fox
Hát ez nem nagyon hasonlít a most wantedhez...
96.
ATi0021
Ezek se Most Wantednak indították, hanem Burnoutnak. Semmi köze az MWhez. Nincs történet, feketelista, csak menő közösségi verseny. Szomorú. :(
95.
Prime
#93: Csak nekem ugrik be erről a Burnout: Paradise City része?
Csak egy Porsche van benne, annyi a különbség, még a kameraállások is onnan vannak, komolyan!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...