Hírek az NFS és a God of War filmekről

  • Írta: zoenn
  • 2012. július 11.
  • Cooltúra
Két, videojátékos vonatkozású fülest kaptunk Hollywoodból. Az első hírmorzsa a Need for Speed mozival kapcsolatos, amelyről már pontosan tudjuk, hogy mikor kerül a filmszínházakba. A másik kiszemelt a God of War film, melynek forgatókönyvébe a Fűrész készítői nyúlnak bele.

A Deadline magazin értesülései szerint a Disney és a Dreamworks kitűzte a Need for Speed mozi dátumát. Ezek szerint az őrült autós akcióval és nagy mellekkel dúsított eposzra 2014. február 7-én ülhetünk be. A hazai premierről persze nincs hír. Az adaptációt Scott Waugh rendezi, akinek legutóbb az Act of Valor nevezetű háborús filmet köszönhettük.

Az alkotás teljesen megütötte a mércét, leszámítva azt az apróságot, hogy csöpögött a jenki giccstől. A stáblistán találjuk John Gatins nevét, aki a Vasököl című Hugh Jackman filmmel öregbítette a popcornmozik műfaját.

A régóta tetszhalott fázisban leledző God of War-film is hallatott magáról. A The Hollywood Reporter azt állítja, hogy a gyártó Universal felkérte a Fűrész-filmekről elhíresült Patrick Meltont és Marcus Dunstant, hogy dolgozza át az adaptációt. Kratos szélesvásznú kalandja már régóta a fiók mélyén hever, reméljük a horror műfajában jártas alkotók nem lőnek bakot.

A korábbi ötletgazda, David Self ezentúl csak a produceri székben ül. A 2005 óta talonban heverő God of War filmet az első tervek alapján Brett Ratner dirigálta volna és forgatókönyvből kiszivárgott részletek alapján vajmi kevés köze lett volna a Sony videojátékához. Reméljük, hogy az új stábtagok már konyítanak valamit a témához. 

30.
Mc_Halasztlak
hááát én Prototypet nézném meg filmbe nem NFS-t...ott van a halálos iramban 1-5 része. God of Warhoz meg csak annyit hű ha azt nem cseszik el eszméletlenjólsz (szerintem).
29.
frenkyboyhun
A god of war ra azért kíváncsi lennék :)
28.
Dragonborn
#27: Snyder amugy is az adaptációkban profi
27.
Ra1D3n
#12: Idegesítő, hogy továbbra sincs szerkesztés gomb, amennyiben ha tovább olvastad a kommentem, láthatod, hogy tisztában vagyok vele, hogy rendező, szóval ebből kiindulva kár is volt kiemelni, hogy rendező :). Csak hát, ha az ember gyorsan írja kommentjeit, néha meglepő baromságokat tudunk leírni, akár csak az én esetemben.

Visszatérve, talán egy Zack Snyder-t tudnék elképzelni a rendezői székben. Neki köszönhetjük a zseniális Watchmen-t valamint a nagyon jóra sikerült 300-at is, és szerintem ő lenne az, aki a God of War-t a lényegénél megtudnál ragadni a rendezők közül. Bár tény, hogy az ő műve a Sucker Punch is, ami ritka szar lett, és érthetetlen, hogy egyeseket mi fog meg benne, még a csajok is csak közepesen gyenge megjelenésűek benne, bár egy ilyen stílusú sztori mint a God of War-é talán pont az ő asztala :)
26.
Kocsis92
#15: egy jó nfs filmel, ami tényleg versenyzésről szól, könnyű lenne konkurenciát csinálni, az f&f nagyon akció már, néhány kocsival a háttérbe
25.
Kocsis92
GoWhoz Peter Berg-et tudnám elképzelni egy kopasz Gerard Butlerrel mint ideális rendező-színész páros
24.
keiji maeda
#22: nincs igazad eggyetlen csapat tudna jó god of war filmet csinálni ! az a banda aki a játékot csinálta maga !! más ne is nyúljon hozzá, mert mindig az van hogy a hollywood igy meg ugy családnak érzelmeknek bla bla bla meg ennek is többnek kell lenni aztán a végén meg már ez se jó az se jó, és megszületik egy film szar sztorival szar szinészjátékkal aminek semi köze ahoz ami a nevét adta hozzá
23.
robogo98
egy halo fim gizda lenne
22.
vortel
hát NFS filmet értelemszerűen a halálos iramban stábja tudna csinálni jot, a GOW-re viszont én csak egy rendezőt és forgatókönyvírót tudnék elképzelni: James Cameron! Ő ki tudná hozni a benne rejlő potenciált, csak az a baj, hogy túl elfoglalt meg amúgy is, ki tudja mennyire érdekli őt szeretett harcosunk Kratos története. Nos én imádom a GOW-ot játszani, a filmre is biztos beülnék ha jó kezekbe kerülne!
21.
Csoki80
#20: Nekem a legjobb nfs film a The Fast and the Furious
20.
KeXxX
#17: inkább vin diesel
19.
KeXxX
1-2 év múlva olyan karom lesz mint Kratos-nak :D vagy nagyobb :)
18.
rossitibi
#8: Szerintem nagyon jó ötlet videojátékokból filmet készíteni,CSAK végre normális csapatnak kéne adni és nem lenne gond! Sztori általában van,elég ha minőségi munkát csinálnak és kész!
16.
herrluciff
A God of War filmmel az a baj, hogy a játék szinte maga egy film. :D
15.
IceColdKillah
Sajnos az NFS filmnek nagyon kevés sikert jósolok... Ott vannak a Halálos Iram filmek, és NAGYON nehéz lesz versenyképes konkurenciát teremteni nekik! Ráadásul a Fast Five úgy ér véget hogy lesz folytatás, kérdés az hogy mikor...

Ami a God of War filmet illeti, ha jól csinálják meg a forgatókönyvet és a film egy az egyben hozza a játék történetét, akkor lehet hogy lesz esélye!

Mellesleg én azóta is reménykedek egy Mass Effect film-trilógiában! :P
14.
adamsfamily
God of war-ból kétlem,hogy jó filmet tudnak csinálni,főként azért,mert szerintem nincs olyan színész aki alkalmas lenne a szerepre.De ne legyen igazam és hozzanak össze egy jó filmet.
13.
sunstreaker
Lesz Mass Effect film is, meg Bioshock is
12.
Deadpool
#10: Rendező inkább :)
11.
Deadpool
Kratos kalandjaiból nem kell film, a történet úgy kerek egész, ahogy van. Nincs szükség valami olyasmira, hogy Kratos családja él, és Kratos csak megy megmenteni őket a csúnya Arestől.
NFS film pedig van, Halálos Iramban 1- fene tudja meddig.
10.
Ra1D3n
#5: Nolan jó színész, de nem ebben a stílusban. Ha őt ültetnénk a rendezői székben, akkor egy vérkomoly filmet kapnánk, amit valljunk be, az eredeti God of War-hoz semmi köze sem lenne. Túl realisztikus megközelítés meg stb. Nolan napjaink legzseniálisabb filmrendezői toplistájában benne van, de nem hiszem, hogy egy ilyen jellegű film rendezését letudná vezényelni. A Fűrész rendezői párosa sem biztatóak túlzottan, de hát majd kiderül mi sül ki ebből az egészből. Az NFS film meg abszolút hidegen hagy, de azért majd egy letöltést biztos megér majd...
9.
dante92
Még két film? Lesz Assassins Creed, Deus Ex és a többi...Minden játékból filmet készítenek. Szuper. Remélem holnap jön a hír a 3D Sex Villa 2 film forgatásáról. Egy Sims-et is elnéznék. Vagy a Hello Kitty Online-ról egy egész estés film, Awww Yeah!
8.
BudTerence
Szerintem eleve elmeroggyant ötlet videojátékból filmet csinálni. Ami működik egy játékban, vásznon általában már nem, ha meg teljesen más a film, mint a játék, csak a neve azonos, akkor meg pláne nincs értelme az egésznek.

Tudtok olyan videojáték alapján gyártott filmet, ami jó lett (nem közepes, hanem komolyan jó)? Tényleg kíváncsiságból kérdezem.
7.
Dragonborn
Na ne a gagyi fűrész írói
6.
randall13
Nem lesz kicsit sok a játékadaptáció?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...