Sony: Howard Stringer visszavonul

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 11.
  • Biznisz
Link másolása
Howard Stringer jelenleg a Sony igazgatótanácsának elnöke, júniusban azonban elhagyja a vállalatot. Korábban vezérigazgatóként is dolgozott, sőt ő volt az első nem japán vezető a cég történetében.

Howard Stringer a New York-i Japan Society keretében jelentette be, hogy lemond a Sony igazgatótanácsának elnöki posztjáról. A 71 éves Stringer a vállalat júniusi befektetői találkozójához időzítve távozik.

Stringer 2005-ben lett a Sony elnök-vezérigazgatója, ő volt az első vezető a cég történetében, aki nem japán származású - őt tavaly áprilisban Kaz Hirai váltotta, ekkor lett az igazgatótanács elnöke. Stringer nehéz időkben örökölte meg a Sony kormányrúdját, legyen szó tévékről vagy mobiltelefonokról, a cég jellemzően versenyképtelen termékeket szállított a konkurensekhez képest magas áron. A mélypont tavaly volt, a 2012 márciusával véget ért pénzügyi évben 4,8 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el a Sony.

A Deutsche Bank elemzője, Yasuo Nakane véleménye szerint Stringer távozása összességében pozitív hír, mert azt jelzi, végleg lecserélődött a Sony menedzsmentje, ő ugyanakkor úgy véli: Stringernek már tavaly meg kellett volna lépnie mindezt. A Sony a júniusi részvényestalálkozó után választja ki Stringer utódját.

Stringer egészségügyi és oktatási területen, különböző szervezetek igazgatótanácsi tagjaként dolgozik majd a jövőben, és az American Film Institute igazgatótanácsának elnöke is ő marad többek között.

2.
2.
Grabowsky30+
Egy olyan ember távozik a sony-tól aki hagyta, hogy a cége az abszolult piacvezető tv gyártóból, egy átlagos vagy inkább alatti, de marha drága tévé gyártó legyen és a Samsung úgy üsse ki ebből a szerepből maximum 3év alatt, mint a sicc! Fog sírni utána valaki?
1.
1.
Jared
Ez szomorú dolog de kit érdekel :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...