GDC 2013: Diablo III - károsak az aukciós házak

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 29.
  • Hír
Link másolása
Károsak a Diablo III aukciós házai, ezt maga Jay Wilson mondta, aki korábban a játék direktori szerepét töltötte be. Wilson szerint ha tehetnék, kivennék a játékból őket, de ennek kivitelezése nem olyan egyszerű.

Meglepő vallomást hozott a GDC, Jay Wilson, a Diablo III korábbi direktora azt mondta, szerinte a játék aukciós házai - mind a játékbeli aranyat, mind a valódi pénzt használók - "ártanak a játéknak".

A Blizzard az új Diablo rajtja előtt úgy képzelte, az aukciós házak olyan szolgáltatást nyújtanak, amire valóban van igény, egyúttal azt remélték, segítenek visszaszorítani a csalásokat, és úgy általában csak kevesen használnák, miközben az árakat a kínálat és az eladások tartanák korlátok között.

A Blizzard az utóbbi két pont tekintetében egyértelműen tévedett, ismerte be Wilson. Az úriember elmondása szerint a napi 1 millió és a havi 3 millió Diablo III-játékos közül már mindenki használta valamelyik aukciós házat, és több mint a felük rendszeresen kereskedik.

Wilson szerint ez azért probléma, mert a játékban a fő motiváló erő a pénz lett, ahelyett, hogy a játékosokat Diablo megölése vezetné, ami a jutalmul szórt felszerelések értékét is csorbítja. Noha sokan a valódi pénzt használó AH-t szidják, Wilson azt mondta, a játékbeli aranyat használó rendszer sokkal károsabb, mivel ezt alapvetően többen használják, így a játékbeli árak is sokkal inkább ingadoznak.

Wilson azt mondta, szerinte a Blizzard, ha tehetné, kiszedné az aukciós házakat a játékból, viszont ez a dolog nem ilyen egyszerű, mivel lehetetlen megállapítani, hogy hány játékos szereti, és hány utálja a rendszert. Ígérete szerint mindenesetre a fejlesztők már dolgoznak a megoldáson.

25.
25.
p3ti
Megölték a Tradet, megölték a saját skillek fejlesztését, megölték a hangulatot, és megölték a játékot. Az egész egy agyatlan farm, ahol semmi más alternatíva nincsen. Azzal hogy mindent elvégezz a játék helyettem, kb. semmi motivációm nincsen hogy el indítsam valaha is. Nem volt perfekt játék a D2, de szerintem jóval szabadabb rendszerrel játszhatott mindenki. Ilyen hosszú fejlesztési idő után kivették a horadic cubeot, kivették a skill fát, és ezzel elvették az egész értelmét. Az hogy minden goldban mozog....no komment. Régen legalább lehetett Seteket, Itemeket, Runákat, Runa szavakat tradelgetni, most erre ott a gold
24.
24.
CitromH
Nem kell kivenni az aht. Egyszerűen be kell hozni a Bind on equipped rendszert. Bár már lehet késő.
23.
23.
jani091
#22: Amikor utoljára játszottam vele, ez nem teljesen így volt. A loot teljes egészében alá volt rendelve az AH-nak, vagy is olyan ritkán dobtak a dögök értelmes cuccokat, hogy gyakorlatilag rá voltál kényszerítve az AH használatára ha dinamikusan akartál fejlődni, és itt nem az űberbrutál legendary cuccokra gondolok. Én személy szerint annak örülnék a legjobban ha csinálnának egy valóban jól működő drop rendszert és úgy módosítanák az AH-t, hogy csak a Craftolt tárgyakkal lehetne rajta kereskedni. Ez megnövelné a craftolás létjogosultságát is.
22.
22.
Adamknight
Ugyan, ugyan srácok nem kell mindjárt felkapni a vizet. Nem köteleznek rá, hogy használd az Ah-t. Az csak egy lehetőség, ami megkönnyíti a játékot ennyi. Az viszont tény, hogy ha kivennék belőle (uram bocsá bele se rakták volna), akkor egy teljesen más játékkal állnánk szemben, aminek ugyanúgy meg lennének az előnyei, mint a hátrányai.
18.
18.
kiskenguru
Ölném én Diablót éjjel nappal ha barbárnak nem 300 int 300 dexterity-s pörölyt meg hasonló használhatatlan cuccot dobálna.
17.
17.
Quent1n
#8: http://diablo3.hu/forum/index.php/topic,729.0.html

Lehet vele keresni :) Más kérdés, hogy ilyenkor már rég nem játék hanem munka csak nem a mekiben 8 órás hanem otthon a gép előtt kockulós 12 órás..

Nagyon is jól tudták miért tették a játékba most már kár mentegetőzni bárki részéről is..
12.
12.
Necreon
#9: A lényeg pont az lenne, hogy nagyon keveseknek legyen jó gear-je. Gondolj bele, ha nincs AH, java részt talált cuccokban mozogsz. Ezzel nem csak a talált loot értékelődik fel és mellé úgy érzed hogy a beleölt időt jutalmazza a játék (ezt a sikerélményt pedig nem adja vissza az AH "eladtál valamit" visszajelzése), de a játékosok sem növik ki a nehézségi szinteket. A játék ezáltal kihívó marad, a hangsúly áttevődik a tudásra és az okos harcra (aki emlékszik milyen volt a Dio3 Inferno a megjelenéskor tudja miről beszélek), és még a játékon kívüli piacot sem árasztja el a végeláthatatlan mennyiségű top item, mivel azokhoz hozzájutni is nehezebb lenne.

Amikor bejelentették hogy PS3-on nem lesz AH, a fentiek fényében azt hiszem jogosan háborodott fel a D3 Community. Az egy teljesen más játék lesz, és mint azt láthatjuk, jobb játék. Ezt viszont a PC-seken kísérletezték ki, egy másfélszeres áron megjelent játékkal.
11.
11.
kamgecam
#4: Szerintem meg konzolra fogják intellektuálni!......?

Ne nézzük már le a másikét,kérem szépen!
10.
10.
jani091
#9: Igen, ilyen szempontból előny az AH, de szerintem kiöli a játékból a sikerélmény érzését. Pl a diablo 2-ben mindig izgatottan lestem, hogy "na most lehet hogy kidob nekem a boss valami érdekeset és milyen jó is lesz a karimnak" a Diablo3 ban meg az megy hogy kinézel valamit magadnak AH-n, megnézed hogy mennyi goldba kerül és addig farmolod amíg össze nem gyűjtöd. És ez az ami megöli a játékot.
9.
9.
Én örülök hogy van, annyit nem játszok h olyan gearem legyen amit ah-ban vettem nemrég, így az se unja meg aki nem éjt nappallá téve lootol.
8.
8.
KőbányaKispest
Mielőtt valaki beugatja, hogy 5 milliárd forintot keresett már rajta, bankivonat, + tranzakciós papír print screenelje már be köszönöm. (Természetesen satírozza ki a nevét, meg adatokat, de úgy mégis).
7.
7.
Necreon
#1: Ó leesett nekik az régen már, JW is kardoskodott az AH mellett, aztán amint otthagyta a Diablo project-et feltehetően a nevét övező nem teljesen indokolatlan, de mértékét tekintve nevetséges méreteket öltő gyűlöletet és sárdobálást, utólag már ő is milyen okos lett hirtelen.

Más kérdés hogy a megjelenés óta minimum egy No-AH módért siránkoznak a játékosok. Pontosabban egy jelentős részük.
6.
6.
daenath
Visszanyalt a fagyi LOL. Vegul igaz lesz hogy a PC-s Diablo 3 beta :))))
4.
4.
Dreadlox
#1: konzolos butitás végett azt már nem fogják variálni..
3.
3.
Dreadlox
talán nem kellett volna pénz alapú játékot csinálni, és akkor nem lenne ez, különben is mit hisztiznek? az elején egy félkész középkategóriás game-et csináltak, ne higgyék hogy ez lesz a messiás
2.
2.
Hab
Nekem is hiányoznak picit a skill tree-k, valahogy nincs olyan nagyszerű érzésem a szint lépéseknél mint az első 2 részben, Stat pontok osztogatás is jó lett volna. Persze ehhez minden statnak használhatónak kell lennie minden kaszt számára, nem pedig 1 fő stat és a többi csak minimális változtatással jár. A másik probléma hogy már a kék tárgyak is használhatatlanok, erre még van fehér és szürke is, sárgák dögivel esnek de többnyire kukába megy. Ha véletlenül esik egy legendary az biztos szar... Azért nem rossz játék, elvagyok vele néha napján.
1.
1.
jani091
Végre, hogy leesett nekik. Már csak a talentfák visszarakásán kellene elagyalniuk és sínen is lennénk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...