Új gazdára lelt a Total Annihilation

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 3.
  • Biznisz
Link másolása
Új gazdára talált a Total Annihilation és a Master of Orion is, miután az amerikai Atari csődeljárása során elárverezték mindkét címet. Az új tulajdonos a World of Tanksről is ismert Wargaming.net.

Mint tudjátok, az Atari amerikai részlege csődeljárást kért maga ellen, ennek következében árverésre bocsátották a cég címeit: így talált most új gazdára a Total Annihilation és a Master of Orion is a Wargaming.net személyében.

A Total Annihilation 1997-ben jelent, Chris Taylor és a Cavedog Entertainment stratégiája több kiegészítőt is megélt, míg a Master of Orion-sorozat 1993-ban indult útjára, majd 1996-ben és 2003-ban is kapott egy folytatást.

A bevásárlás kapcsán a Wargaming.net vezérigazgatója, Victor Kislyi elmondta: "habár még korai beszélni a dologról, mindenképpen azon lesznek, hogy új életet leheljenek ezekbe a címekbe".

9.
9.
PAtr0n
#8: Nem! Ez viszont nagyon jó hír, mert akkor a TA ha feltámad, újra Chris Taylor keze lesz benne. Amúgy meg a Supreme Commander b*szott jó RTS lett, kár hogy a második részt úgy elkúrták ahogy van. Kábé fordított sorrendben kellett volna megjelennie.

#7
Huhh ne is mondd, rohadt jó AI-ja volt a játéknak, a semmire sem hasonlító hangulatról meg nem is beszélve. Korának legjobb RTS-e számomra.
8.
8.
cavefish
Azt tudjátok, hogy a Wargaming megvásárolta a Gas Powered Games-t, azaz Chris Taylor és csapata most nekik dolgozik?
7.
7.
bitbandita
Jézusom, de szerettem. Volt olyan pálya, hogy több órai játék után is full döntetlenre állt a dolog. Ha változtattam a taktikán pillanatok alatt alkalmazkodott a rohadék :) Starcraftok ide, Warcraftok oda, azóta se nyújtott annyi élvezetet gépi ellenfél.
4.
4.
a3a
Én annó a master of orionnal függtem szét az agyam és eléggé örülök, hogy nem vált köddé. Remélem csinálnak egy minőségi, tényleg az elsőhöz méltó folytatást. Bár Wargaming jelenlegi felhozatalát tekintve kissé tartok egy mmo változattól.
2.
2.
DON GONDOCS
Annak idején ez egy nagyon jó játék volt, nem tudom hogy egy új rész ma mennyire találná meg a közönségét
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...