Négymillió példánynál jár a Tomb Raider

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 25.
  • Biznisz
Link másolása
Az új Tomb Raider volt a legjobban fogyó epizód a sorozat történetében, hiába múlták alul az eladásai a Square Enix várakozásait. Most már a Sleeping Dogs is nyereséges, eddig kellett várni erre.

A Crystal Dynamics fejeséből nemrég Square Enix-fejessé avanzsált Darrell Gallagher blogolt egyet a Gamasutrán, itt árult el néhány érdekes adatot a kiadó legnagyobb sorozatairól.

Kiderült például, hogy az új Tomb Raiderből mára több mint 4 millió példányt adtak el világszerte, ezzel a játék a Tomb Raider-sorozat legjobban fogyó epizódja és a Crystal Dynamics legkedveltebb anyaga lett. Már készül is a folytatása, igaz, a Square Enix várakozásait alulmúlta a játék szereplése.

A 2010-es Lara Croft and the Guardian of Light-ból több mint egymillió példányt adtak el.

Előkerült még a Sleeping Dogs, ami ugyan nem volt kasszarobbantó - korábban 1,5 millió leszállított példányról számolt be a Square Enix -, Gallagher szerint mára nyereségessé vált a projekt, és még mindig 500 ezren játszanak vele havi szinten.

12.
12.
h.jozsa
Nagyon jó játék!!!
Soha nem szerettem ezt a játékot,de ez kivételesen jó
11.
11.
Tücsök112
#4: most akkor az új TR összegeiből és a Sleeping Dogs-ból csinálják a next-gen Tomb Raider-t,nem?kíváncsi vagyok mennyit tudnak beleölni,megmutatkozik-e a pénz mennyisége...
10.
10.
Füge
Sleeping Dogs folytatást!
9.
9.
RandomGyerek
Nagyon jó játék lett imádom. Grat nekik a 4 milliós eladáshoz. :)
8.
8.
DON GONDOCS
A Guardian of Light-ból elviselnék egy második részt a következő Tomb raider előtt
7.
7.
Nebuloid
#6: igaz, de azt nem tudni, hogy pl. az említett "Alvó Kutyák" mennyit vitt el. Illetve ki tudja még mit, hogy keresztfinansziroznak cégen belül.

#4: én ezt úgy látom, hogy ezek nem csak az uj jaték kötségei, inkább a sorozat teljes rebootjába való befektetés. Lehet ezután jöhetnek majd 2 évente jatékkal (mint az AC pl.). Hosszútávon igencsak megerheti nekik!

Én drukkolok! :)
6.
6.
jardo
Eladtak belőle 4 milliót. Ha az átlag 50 dolcsis árcédulával számolunk, akkor az durván 200 millió bevétel. Ugyan nem szokták nyilvánosságra hozni, hogy egy-egy játék fejlesztése (marketinggel, mindennel együtt) mennyibe szokott kerülni, de amennyire én tudom, mai napig is a GTA 4 az egyik legdrágább játék, a maga 100 milliójával. Ebből könnyen kiszámítható, hogy nagyjából mennyi pénzt is hozott a konyhára az új TR. Sokat.
4.
4.
Stranger
#3: Nem véletlenül írtam oda, hogy aránylag. A többi TR-ből is eladtak pár millát 1 év fejlesztési idővel. Ezt 5 évig fejlesztették és iszonyat pénzeget költöttek rá a rengeteg motion capture-ös jelenet miatt (technológia, színészek, stb), de a marketing se volt még ekkora... Hát nem nagyon érte meg nekik. Persze biztos nyereséges és szép eladás, de nem véletlenül mondja a Square Enix, hogy alulmúlta a várakozásaikat.
3.
3.
Boris Gergely
4 millió darab az neked kevés? Te pedig valami komoly orvost érdemelnél...
2.
2.
Huntsman
A guardian of lighttal én nem toltam, de ez a reboot nagyon pöpec lett!
1.
1.
Stranger
Lara Craft?
Amúgy pont a Guardian of Light sikeressége miatt gondoltam, hogy jó lesz az új TR. Hisz látták, hogy az embereknek bejön az ügyességi/fejtörős "mellékág". De nem így lett és aránylag kevés is lett az új TR eladása... megérdemelték...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...