Perel a THQ a UFC miatt

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 10.
  • Biznisz
Link másolása
Úgy tűnik, visszajár kísérteni a THQ, a cég (vagyis ami maradt belőle) beperelte az Electronic Artsot és a Zuffát a UFC-jogok miatt. Szerinte a két vállalat kikosarazta őt, most kártérítést követel.

Mint ismert, a THQ, nem sokkal azelőtt, hogy csődöt jelentett, eladta a UFC-jogokat, így jövőre már az Electronic Arts fejleszthet játékot az MMA-bajnokság neve alatt. A történet viszont eddig nem igazán volt kerek, túl sok részletet nem ismertünk az ügylet kapcsán, és mint kiderült, nem véletlenül: érzékeny volt a téma.

A THQ múlt héten be is perelte az EA-t és a UFC-jogok tulajdonosát, a Zuffát az ügy miatt, mint mondta, szerinte a két cég kikosarazta a UFC-üzletből, amiből ő anyagilag is rosszul jött ki. A THQ 2007-ben állapodott meg a Zuffával, azóta négy játékot (három bunyósat és egy fitneszprogramot) hozott tető alá a címmel. 2011-ben aztán tarthatatlanná vált a THQ pénzügyi helyzete, és elkezdett vevőt keresni, hogy továbbadhassa a jogokat.

Ekkor került a képbe az EA: a két kiadó több alkalommal is tárgyalt, a THQ állítása szerint belsős - ekkor már nyilván nem túl rózsás - pénzügyi infókat is megosztott, miután az EA hirtelen lefújta az üzletet. Nem sokkal később jelentkezett a Zuffa is, aki azonnal fel akarta mondani a THQ-val kötött megállapodását, miközben a cég anyagi problémáira hivatkozott, amiről viszont - a THQ szerint - csak az EA-től tudhatott. A kiadó feltételezése szerint az EA a helyzetet kihasználva inkább közvetlenül próbálkozott be a Zuffánál, aki ezért idő előtt felbontotta a THQ-s szerződését.

Oké, ezért 10 millió dollárt kapott a THQ, viszont a cég úgy véli, hogy az EA legalább a dupláját fizette volna ki neki, ezért tovább 10 milliót követel a bíróságon.

6.
6.
Blackhard89
Hát... Ügyvéd legyen a talpán aki ebből a helyzetből győztesként hozza ki a THQ-t.
Szerencsétlenek ....
5.
5.
gyerecske
Remélem a következő UFC játék azért jobb lesz, mint az MMA volt.
2.
2.
dBLOOD
Hülyék ezek ha azt hiszik az EA-ből pénzt tudnak kisajtolni. Előkapják a tizenöt sztárügyvédet, aztán még majd a THQ fizet mert rossz hírét keltette az EA-nek...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...