2014 legolvasottabb blogjai a Gamekapcson

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 28.
  • Toplista
Túl vagyunk a karácsonyozáson, ideje elkezdeni a szokásos évzárónkat! Első körben azt a tíz blogbejegyzést vesszük sorra, amelyek a legtöbbet pörögtek nálatok az elmúlt évben.

Idén is rengeteg blogbejegyzés született, ezek között ráadásul egyre több a minőségi írás, amit ezúton is nagyon köszönünk nektek! Reméljük, jövőre sem hagytok fel a jó szokásotokkal, a magunk részéről pedig a tíz legolvasottabb poszttal terelgetjük át a blogszekciót 2015-re. A listát ezúttal is a Gamekapocs látogatottsági adatai alapján állítottuk össze, nem tükröz szubjektív véleményt.

10. A legjobb TPS játékok - 2007-2014


FrankBlack posztjával indítjuk a listát, amiben a 2007 és 2014 közötti legjobb külső nézetű játékokat sorolja fel. A lista szubjektív, csavar azonban, hogy nem FrankBlack kedvenceiről van szó: a felesége maga is nagy gamer, az ő favoritjai szerepelnek itt. A terebélyes felsorolásért erre tessék!

9. Gamer csajok

És ha már itt tartunk, valószínűleg akadnak páran az olvasóink között, akik szeretnék, ha életük párja maga is gamer lenne: Yanez az itt található összeállításában azt mutatta be, hogyan képzelik el a játékosok a gamer csajokat. Gazdagon illusztrált poszt, humorral fűszerezve.

8. Életem zenéi: filmzenék, a 80-as évek slágerei és a szintetizátor mágusai


Mindig öröm nekünk, amikor nemcsak videojátékos témában írtok, arra pedig főleg büszkék vagyunk, hogy a bloggereinken kívül az olvasóinkat is érdeklik ezek a kis kitekintések. FrankBlack a gyermek- és kamaszkora kedvenceiből rakott össze nektek egy zenei összeállítást, kattintsátok végig a posztban szereplő linkeket, lesz hallgatnivaló bőven!

7. Az Xbox One és a PS4 esete

Az új generációs konzolok, még mindig elegendő beszédtémát szolgáltatnak, Yanez például még májusban írt arról, hogy a nagy háborúzás közepette tulajdonképpen mennyire ugyanolyan lett az Xbox One és a PlayStation 4. Érdekes megközelítés - ti is egyetértetek vele?

6. Hogyan leszel alfahím?

Multiplayer ma már szinte minden játékban van, sokszor még az olyanokban is, amelyekbe nem kellene. De mi történik a motorháztető alatt, mikor online multizunk? Traktoros_Joska remek összefoglalóval vezet be benneteket a móka technikai részleteibe.

5. Skyrim modolási alapok

Némelyik blogposztnak komoly utóélete van a GK-n, rengetegen olvassák el még a megjelenése után évekkel is. Ilyen Kerub Skyrim-modolós írása is: ez ihlette meg végül eveboyt, aki egy hasonszőrű bejegyzéssel lepett meg bennünket idén áprilisban. Ha belenyúlnál a Skyrimbe, itt érdemes először körbenézned!

4. PS3 vagy PS4?

Maktub - aki akkor még maga is új konzol vásárlása előtt állt - azon töprengett el februárban egy poszt erejéig, hogy érdemes-e PlayStation 4-et vásárolnia, vagy inkább várjon egy picit, és addig ússzon rá a PlayStation 3-ra? Nem egyszerű kérdés, talán sokatoknak még most is aktuális, úgyhogy olvassátok el az ő elemzését is a témában! (Ő végül PS4-et vett egyébként.)

3. Interjú egy gémerrel - 7. rész


A harmadik helyet is Yanez csípte meg, méghozzá az Interjú egy gémerrel-sorozat hetedik felvonásával. A Gamekapocs szerkesztőségének különösen kedves ez a rész, hiszen a Daks-interjú után ez is rólunk, pontosabban InGenről szól. A konzolháború itt is kiemelt szerepet kap, InGennek pedig PS4- és Xbox One-tulajként van is mondanivalója a témában!

2. A legjobb horrorjátékok listája


Újabb lista a listában, ezúttal Nicodemus kedvencei vannak soron, méghozzá a horrorjátékok kategóriájából. Ő huszonegy címet sorol fel, az első tíz helyezésről pedig kifejezetten részletesen megemlékezik. Annyit lespoilerezhetünk, hogy a Silent Hill-sorozat írónk kedvencei közé tartozik, de a többi névért tessék elolvasni a posztját - megéri!

1. A legjobb játékok - 2000-2007


A dobogó tetejére pedig nem más állhatott fel, mint FrankBlack, méghozzá egy újabb listával - ez a tizedik helyet ért poszt előzménye, ha úgy tetszik. Ebben a kétezres évek első hét esztendejének termését vesézi ki, és nem meglepő módon azokról a játékokról ír, amelyek a legkedvesebbek neki abból az időből. Mafia, GTA III, Max Payne... nem semmi felhozatal!

30.
viktro
#27 adom...
29.
valti61
nekem a gamer csajos tetszett a legjobban
28.
bcrics
Jó unalmas lett a toplista.
26.
godach
Én elhagytam a számlálót mer TJ mindig csúfolt érte :(
24.
FrankBlack
#23: Teljesen igazad van, szerintem is számít, ezért is használom én is. Ugyanis szerintem hasznos tájékoztató jellegű adattal szolgál.
23.
Yanez
#21: Ezekután ne mond többször, hogy Te csak egy kezdô, amatôr bloggoló vagy! :D Most már nálad is akad szép számmal olvasnivaló. Amúgy meg nekem mindig az a célom, hogy többen olvassák el a posztomat. Na most ugye, ha a számláló 100-at mutat, az nem jelenti, hogy annyian el is olvasták. Fogjuk rá (saccoljunk átlagba), hogy az esetek többségében legalább a fele elolvassa. Tehát a fenti példa szerint 50-en. Ha 200-ra ugrik a számláló, biztosan nô a képzeletbeli 50-es is! Tehát igenis számít mennyi az egyedi látogató, mert minél több, annál többen is olvassák el. Úgyhogy hiába sokan csak rákattintanak, megnézik, vagy kizárólag a kommentek miatt néznek be, de több lesz az olyan is, aki ténylegesen elolvassa. Csak mert sokan mondják, az a számláló nem ér semmit. :)
22.
Szőrös Car
Gratulálok Frank!
Te vagy a legjobb, megérdemled az első helyet.
21.
FrankBlack
#17: És az a számláló „egyedi látogatót” (unique visitors) mutat. Ez azt jelenti, hogy egy ember, egy IP-ről hiába kattint 500x, akkor is csak egynek számolja.

Egy kis érdekesség, hogy szerintem hogyan sikerült ezt elérnem: Korábban már megszoktam, hogy a bejegyzéseim általában átlag 200-500 „egyedi látogatóval” bírnak. Aztán amikor írtam ezt a „győztes” blogot, akkor direkt le akartam tesztelni egy elméletemet: Lehet, hogy csak azon múlna ezt a számot akár meg többszörözni, hogy csak népszerűbb témát kell választani, és hozzá egy jó címet, esetleg olyat, amit még a gugliba is szerintem sokan beírnak? Íme az eredmény :)

Egyébként szerintem (sem) tükrözi feltétlenül a látogatottság a minőséget (főleg manapság nem, és most nem csak a blogokra gondolok). A minőséget szvsz egyáltalán nem az mutatja, hogy milyen a látogatottsága, hányan kattintottak rá. Sokszor érzem úgy, hogy ez inkább épp fordítva működik…

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy én ne örülnék annak, hogy 3 bejegyzésem is benne van a top 10-ben, és hogy a No.1 is az én egyik posztom. De mint mondtam azzal én csak ellenőrizni akartam egyik elméletem, ami ezek szerint még túlzottan is jól sikerült :) „Az életem zenéi” blogom viszont meglepett.

Amúgy Nobiii-val is teljesen egyetértek. Ez a kattintás szám semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a cím, és a téma mennyire népszerű, mennyire érdekel sok embert. Ettől még maga blog lehet rossz (de persze lehet akár jó is.) Viszont a látogatóknak nagy valószínűséggel csak egy töredéke olvassa el végig a posztot, és annak is csak egy töredékének tetszik. Szerintem.
20.
Elyas
A FrankBLack, Yanez duó 10/6 helyet foglalt el? Aaaazzzz szép.

Dee azért a többieknek is gratulálok
19.
sloth
#18: ja, frnkblck-ről van szó, akkor az úr....
18.
sloth
#17: srác egésznap nyomta az f5-öt, csak hogy első legyen
17.
kopic
6697 kattintás FrankBlack győztes blogjánál ?! WTF ?!:O
16.
SLi
egykori GK bloggerként jó látni hogy van még néhanapján 1-2 jó poszt, nem sok de azért akad
grat boys
15.
Norbiii
És lehet ez lesz a legolvasottabb cikk, mert a legolvasottabb blogokról szól. XD

Kellemes és szép estét mindenkinek, megyek mert jön Mel Gibson és a Halálos fegyver. :D (nagyon szeretem)
14.
maktub
Hoppá, ez kellemes meglepetés volt! Gratula a többieknek!
13.
Norbiii
Gratulálok nektek, ez egy tiszteletreméltó, fantasztikus és szép teljesítmény! :)

Néhány gondolatot engedjetek meg, előre is köszönöm: Szóval, hogy hányan olvasnak el egy blogot az sok mindentől függ. Első talán a cím! Ha érdekes a cím, akkor többen rákattintanak, és többen meg is nézik, VISZONT: Nem biztos, hogy el is olvassák! És ha mondjuk meg is nyitja valaki az adott írást, akkor honnan lehet tudni, hogy a 100 kattintásból mind a 100 valóban elolvasta-e a blogot, vagy pedig belenézett, vagy csak azért hogy megnézze a kommentszekcióban a sokszor sajnos szokásos vitákat! Szóval ez nehéz megállapítani.

És hogy pozitívat is mondjak, és itt rátérnék az úgymond többségében TÖRZS olvasókra, hogy nagyban is függhet (persze nem feltétlenül) hogy az adott blogot ki írja meg. Lehet hogy sokan úgy gondolkodnak, hogy ha egy népszerű és elismert ember ír blogot (Frank, Yanez, ez a lista is bizonyítja) , akkor biztosan rámegy az írásra, de ha egy olyan ember írja, akit nem kedvel vagy esetleg nem olyan "ismert" és kedvelt, akkor nem!

Ezért külön DICSÉRET illeti azokat, akik meglettek említve, mert ez egy hatalmas dolog, ez egy gyönyörű teljesítmény, ezért az összes bloggernek akik bekerültek szeretnék gratulálni, de azoknak is akik nem kerültek be, hiszen ők is írtak szép számmal.

Végezetül annyit, hogy mikor beregisztráltam, akkor nagyon aktív voltam, rengeteg írást tettem ki (Nintendo stb..), és bár az elmúlt időkben szinte alig írtam posztoltam ki valamit, azért néha-néha, esetleg ha úgy adódik akkor sűrűbben, de jelentkezni fogok Nintendo-s, és egyéb más posztokkal, írásokkal, mert szeretnék örömet szerezni azoknak, akik olvasták ezeket az írásokat, és esetleg más olvasóknak is szeretnék egy kis örömet szerezni.

Köszönöm, hogy elolvastátok! Kellemes ünnepeket még1x, és előre is Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek! :)

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQhWVLFRCUTJTAhm0YCXxdLRklajtk6YHfoCgc-ge2IhcEWv0puSljNosd8
12.
Yanez
Grat a bekerülteknek! FrankBlack, csak nem tripláztunk veled? Na ezért kijár nekünk a tripla feles! :D Mindenkinek további jó blogolást kívánok 2015-ben is!
11.
PaprikaJancsi
#9: Vlogba ?! Mi a szart írtam én ? :D (szerkesztés gomb szükségeltetik)
9.
PaprikaJancsi
Nagyon gratulálok a bloggereknek. Sok érdekes, és elgondolkodtató dolgokról írtak. Magám is egy pár hónapja belevágtam néhány vlogba. Persze én még olyan vagyok FrankBlack/Godach (aki szerintem egy 10. helyett megcsíphetett volna, majd jövőre) mellet mint egy darab kavics. De majd eljön a felemelkedés :D
8.
amperovszki
egyébként:

blogolni -- bloggolni -- blogozni vagy bloggozni?
7.
godach
#4: Akkor gyúrok jövőre :lol:
6.
amperovszki
#5: ..már csak azt az egyet nem tudom, mi a fészkes fenének tennék ilyet...

de mindegy, majd biztos kiderül! :DD
5.
amperovszki
tossza meg a ló, én is elkezdek blogolni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...