Imperium Galactica II: Alliances

Az Imperium Galactica második része, melyben immáron teljesen 3D-s csatákat vívhatunk az űrben és a bolygókon is. 3 játszható faj: Krahen, Shinari és Solarians.
Típus: Stratégia, Ûr

A Nordic Gameshez került az Imperium Galactica

Ugyan két és fél évvel ezelőtt még hivatalos közleményben cáfolta a Digital Reality, hogy bezárnának, azóta viszont szépen csendben lehúzta a rolót a stúdió. Örökségüket a Nordic Games viszi majd tovább.

Mégsem szűnik meg a Digital Reality

A korábbi hírekkel ellentétben nem zárt be a Digital Reality, és a cég mögött álló Docler is kitart, a csapat közleménye szerint "csak" az új Imperium Galactica fejlesztését állították le.

Bezárt a Digital Reality

Vigasztalhatatlanok vagyunk: egy újabb nagy múltra visszatekintő magyar játékfejlesztő cég szűnt meg a napokban, amely olyan klasszikusokkal kedveskedett nekünk, mint az Imperium Galactica és a Sine Mora.

Imperium Galactica 2 - élőszereplős trailer

Mint ismeretes, a Digital Reality iOS-en is elérhetővé tette a PC-s berkekben népszerű űrstratégiáját, ennek örömére futott be egy rendkívül hangulatos, s a mai trendeknek megfelelő élőszereplős előzetes. Ha rendelkezünk iPaddel, mindenképpen érdemes rá beruházni, hiszen klasszikus!

iPaden is játszható az Imperium Galactica II

iPadre is megvásárolható az egyik legjobb hazai fejlesztésű stratégia, az Imperium Galactica II. A Digital Reality pénteken tette elérhetővé a klasszikus cím tabletes változatát, amit 3 euróért vásárolhatnak meg az érdeklődők az App Store-ból. Aki teheti, vesse rá magát azonnal!