Hivatalos: PC-re költözik a Forza Motorsport 6 is

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 1.
  • Bejelentés
A Microsoft megerősítette a délelőtti pletykákat, valóban PC-re költözik a Forza Motorsport hatodik része. A játékot azonban nem egy az egyben portolják számítógépekre, többek között az üzleti modell is más lesz.

A Microsoft hivatalosan is megerősítette a pletykákat, miszerint készül a Forza Motorsport 6: Apex, amely az eddig Xbox One-exkluzív autóverseny PC-s változata lesz. A legfontosabb különbség az üzleti modell és a tartalom tekintetében várható: az Apex egy free-to-play játék, amelyben a feloldható autókat mikrotranzakciókkal is kiválthatjuk. (A fejlesztők persze megígérték, hogy ezek nélkül is élvezetes marad a játék.)

A premier tavasszal esedékes, és kizárólag a Windows Store-ból tölthetjük majd le a címet, amely természetesen Windows 10-, illetve DirectX 12-exkluzív lesz, és támogatja majd a 4K-s felbontást is. A fejlesztésről egyébként ugyanúgy a Turn 10 Studios gondoskodik, mint a konzolos játék esetében.

A karriermódként szolgáló Showcase Tour 12 versenyeseményből áll majd, a Spotlight Series keretei között pedig újabbakra is számíthatunk. Összesen 63 járgányt vehetünk kezelésbe, és mintegy 20 különböző pálya vár ránk, 6 helyszínen. A Drivatart és a Forzavistát is megörökli a PC-s verzió, emellett pedig egy új pontozási rendszer is készül hozzá, amely különböző kihívások teljesítéséért extra játékbeli pénzzel ajándékozza meg a játékosokat.

Az IGN infói szerint a jövőben párhuzamosan fejlesztik majd a sorozatot Xbox One-ra és PC-re is - a Drivatarokat viszont nem vihetjük át egyik platformról a másikra, így átjárhatóság nem lesz a két verzió között.

Az xboxosoknak is jutott bejelentés

Ők ugyanis mától tölthetik le a játék Porsche-kiegészítőjét. A 20 dolláros DLC 20 járgányt vonultat fel - a listáért erre tessék!

Update! A Worthplaying cikkéből derült ki, hogy az Apexben nem lesz valós idejű multiplayer, és a kormánytámogatás is kimarad egyelőre.

44.
Stranger
#41: Milyen videokártyát nem ismer fel? Alapból megkeresi neked a GPU drivert, ha nem akkor pedig te felteszed magadtól. A start menüt ízlésed szerint alakíthatod. Bármilyen alap dolgot kitehetsz oda, amit alapból nem találsz. Kémkedni már ugyan úgy kémked a 7-es is, direkt frissítették, hogy emiatt nehogy régebbi rendszereknél maradjanak az emberek.
43.
Formula1fanatic
#41: A kémekedésre még ezt belinkelném, teljesen egyetértek a cikkel: http://dirtywindows.hu/2015/08/05/uristeeen-a-windows-10-kemkedik444/
42.
Formula1fanatic
#41: Teljesen új telepítést csináltam itthon, kiválóan működik a rendszer, a másik régi gépemre is felraktam amiben csak 2gb! ram van és jobban fut mint a 7-es. Az updatet munkahelyi gépemen próbáltam és nem is lett jó, lassú volt az egész, másik srácnak az igp illesztőprogrammal gyűlt meg a baja:) Ott vissza is downgradeltem a 7-esre. Amúgy az upgradet nem nagyon ajánlották fórumos körökben.
41.
Caleon
#40: Én win7-ről migráltam. Telepítés végére elvesztette a hdmi csatolót, nem ismerte fel a videokártyát, és fél napig tartott utána helyreállítani a gépet. A start menü egy fos az idétlen és teljesen felesleges mozaikokkal. A telepített programok között alapcuccokat nem találok, úgy kell kikeresnem szövegesen. A kényelmi funkciók egy része zavaró, a forced updates-re inkább nem is mondok semmit. És a kémkedésre sem, ami már az EULA-ban is rögzítve lett.

És persze mindent úgy írnak meg, hogy rákényszerülj a win10 használatára.

Nekem amúgy semmi gondom vele, használom, de a 7-et jobban szerettem.
40.
Formula1fanatic
#14: Tényleg csak kíváncsiságból, miért is rosszabb a win10 a 7-esnél? 10-est használok egy hónapja már, teljesen jól működik eddig a rendszer, soha többet nem állok vissza a 7-esre.
39.
Naridar
#37: Ha megveszel mindent mikrotranzakcióval, akkor tartasz ott, mintha 60 dollárért megvetted volna konzolra. De abból a pénzből, amibe ez kerülni fog, valószínűleg megvehetnéd a Project Cars-t, az Assetto Corsa-t, a The Crew-t és építhetnél egy olyan PC-t amin ezek 60 FPS-sel futnak. Így lehet a játékok régóta megszokott 60 dolláros/eurós árát a sokszorosára emelni úgy, hogy ne legyen feltűnő és a közönség se egy emberként lincseljen meg.
38.
Neo1989
Kb hasonló lesz mint a DriveClub ajándék lónak kategória. Ha esetleg lesz Horizon 3 PC-n én akkor is inkább ONE-ra veszem majd köszi. Nem vagyok oda ezért a nesze neked Tesco gazdaságos játék na őröljél h van, üzlet politikáért.
Szerintem szánalmas.
37.
delphijos
Azért lehetett volna választási lehetőséget adni hogy az ember megvehesse pénzért a teljes verziót. Nem kötekedni akarok de ez így pc-re elég karcsú. Még ha "ingyen" van, akkor is.
36.
dzsiádzsó
Multi, meg koránytámogatás nélkül jobb választás a PCars, de ingyé van, jobb, mint a pasziánsz anno volt, még ha 2 kocsival kell csapatna 1 pályán, akkor is!
35.
ADMlN
#33: Ha jól értem a koncepciót akkor eleinte csak pár autót kapsz meg, a többit meg feloldhatod azzal ha játszol, vagy pedig mikrotranzakcióval.
34.
Megmondókapitány
#23: Minek röhögsz egy jó vígjátékon?
#22:
Mert bukik a faszba a sok exkluzívra hokizó nyomorékkal együtt.
Azokat mondjuk megértem, akiknek nincs pénzük állandó gépfejlesztésre, de azokat sosem fogom akik azt mondják, hogy a konzolok jobbak mint a pc... ha van rá pénz, a pc jobb. Idejét sem tudom mióta játszok pc-n, valahogy nem tűnt fel, hogy kevés rá a játék, ami feltűnt az az állandó felvágása a konzolosoknak, pedig mint mondtam, nekem is van konzolom már régóta.
Na az ilyeneken röhögök most nagyon jóízűen :)
33.
Yanez
#32: Vagyis a tovabbiakban sem kellesz fizetni, ha jol ertem, mert akkor viszont nincs panaszra ok. Koszi!
32.
ADMlN
#30: "az Apex egy free-to-play játék"
31.
ADMlN
#26: Ha bekapcsolod a kompatibilitási módot, akkor elindul.
30.
Yanez
#20: De akkor ez az egesz igy olyan, mint egy demo, amely penzbe kerul, nem?
29.
ADMlN
#20: Noooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo!
28.
crytek
#27: Arcade játékba nem is kell kormány így érthető.
27.
Cooper Channel
"... és a kormánytámogatás is kimarad egyelőre."
Pfff.... lol már. Na így felejtős.
26.
Dercsi
#19: Megjelenés óta játszom napi szinten az Age of Empires 3-al, megsem mozdúl rajta... Hja microfosé az is... Nincs benne médiacenter...Igen én hiányolom...megszoktam tetszik, nem fogok innen-onnan eszkábálni ezt-azt csak hogy valami használható legyen... Androidos telefonom van, regisztrálva vagyok a facebookon, igazából lesz@rom, hogy kémkednek utánam vagy nem, úgyhogy ezzel mellé lőtél...A sablon dumádat pedig légyszi hagyd meg az ovis csoport társaidnak, azokkal picsogj hogy neked win10 van a gépeden... Örülük neki, hogy neked minden ok vele, szerintem pedig egy félkész bughalmaz. peace
25.
Seggeszkexkluzív
#4: Péter Méhes te vagy az? :D Az MS most próbál felnőni a steamhez, csak későn XD
24.
crytek
#18: Ingyen mire számítottál? Kell a többi? Vegyél Xbox one-t a játékkal együtt.. Legalábbis MS ezt szeretné.

Engem nem hogy one vásárlásra ,de ms store használatra sem ösztönöz.
23.
Caleon
#17: Minek röhögsz rajta, ez nem valami bicepszverseny. Jó játékok vannak arra is.
22.
PaprikaJancsi
#17: Miért röhögsz az Xbox-on? Nem értem miért kell állandóan ez a negatív beszólás. Én személy szerint imádom a konzolom, mivel nem kell vele vacakolni, és aránylag olcsó + GwG. Inkább csak örülj, hogy minőségi játékokkal játszhatsz Pc-n, mivel eddig erre pár címen kìvűl nem volt lehetőség.
21.
gomba56
#18: Ez ingyenes lesz! Azért van benne ennyi kocsi meg pálya.
20.
fojesz
Update-eltünk, kiderült két szomorú infó. :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...