Beyond Good & Evil 2 - a Nintendo jóvoltából?

  • Írta: Shifty
  • 2016. március 3.
  • Pletyka
Link másolása
Egy friss szóbeszéd szerint a még mindig fejlesztés alatt álló Beyond Good & Evil-folytatást állítólag maga a Nintendo pénzeli, így jó eséllyel Nintendo NX-exkluzív lesz a várva-várt második rész.

Évek óta megy a huzavona a Beyond Good & Evil 2 kapcsán, és bár minden évben előkerül egy hír, miszerint a játék készül, eddig semmi konkrétumot nem kaptunk. Legutóbb mondjuk pont maga Michael Ancel volt az, aki megerősítette, hogy nem kell aggódni, dolgoznak a játékon, így jó eséllyel a folytatás fejlesztésének befagyasztásáról szóló hírek se bizonyultak igaznak.

Most ez utóbbi megállapítást erősíti meg a Destructoid legfrissebb pletykája is. A magazin ugyanis most azt írja, hogy rejtélyes forrásuk szerint a nem túl távoli jövőben, valamikor 2017-ben kerül sor a premierre, ráadásul Nintendno NX-exkluzív lesz a folytatás, a fejlesztést ugyanis a Nintendo pénzeli.

A hírt ugyanaz a Dual Pixels-szerkesztő, Alexander Maier hozta le, aki pár nappal ezelőtt a Nintendo NX hardverspecifikációiról is cikkezett. A Destructoid ráadásul azt is elárulta, hogy egy másik forrás is megerősítette a fenti szóbeszédet, továbbá azt is elhintette, hogy a játék jelenleg Beyond Good and Evil: The Prejudices of Philosophers munkacímen készül.

Ha ez valóban igaz, akkor a Nintendo a Bayonetta 2 után egy másik olyan címet is sikeresen behúzott, amire azonnal ugrani fognak a rajongók.

25.
25.
Caleon
#24: +1

Így van, ez a cím nem a süllyesztőbe megy, hanem épp most került be a hírekbe... Miután évekig el volt temetve, se az UBI nem gyúrt rá, se kickstarter, se semmi. Igazán nem lehet a Nintendo-t okolni, inkább örülni kéne neki, ha készülnek igényes játékok.
24.
24.
Ooorky
Nintendo megmentette a Bayonetta 2-t a süllyesztőbe kerüléstől és csinált egy remek 3rd party játékot a Wii U-hoz, sok 1 bites meg vinnyogott, hogy miért exkluzív.

Nintendo megmenti a Beyond Good and Evil 2-t a süllyesztőbe kerüléstől és csinál egy remek 3rd party játékot az NX-hez, sok 1 bites meg vinnyog, hogy miért exkluzív.

Van ami sohasem változik.
23.
23.
myrte
#21: Aztán még az is lehet, hogy el se kell adnod, mert megtetszik.
19.
19.
KopyAti
Így kell egy jó címet a sűlyesztőbe taszítani! Grat!
18.
18.
Csoki80
17.
17.
Thor Vath
Négy szó ugrott be csak rögtön: Nintendo exluzív? Ne mááááár... :-S
16.
16.
shatterhand
Igy mar esélye se lesz hogy sikeres legyen.
15.
15.
Yanez
#9: Ezesetben nagy Respect az N-nek! Viszont meg igy is azt mondom, hogy meg ha nekik is koszonhetjuk, ha lesz folytatas, gondolhatnanak a rajongokra, es legalabb idovel kiadhatnak mas platformokra is, elvegre egy folytatasrol van szo, nem egy uj projektrol. A lenyeg most, hogy keszuljon el, a tobbit majd meglatjuk! :)
14.
14.
Heldengeist
#6: Én is így vagyok vele. Már a megjelenéskor megtetszett, lassan 15 éve rajta van a listán, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy játsszak vele.
13.
13.
Seggeszkexkluzív
Reméljük hugy multiplatform lesz és nem tűnik el a süllyesztőben mint a bayonetta2
12.
12.
Caleon
#9: Valószínáleg ez történt, mert pár éve már elkezdték fejleszteni a második részt, de elég harmatosan szivárogtak a hírek. Szerintem a Nintendonál kötött ki a projekt, ha tényleg összejön, akkor ez egy szuper játék lesz.
10.
10.
myrte
#9: Ha lenne szerkesztés gomb, magyarítanám a mondatomat. De gondolom érted, mire céloztam :D
9.
9.
myrte
#8: Lehet, mint a Bayonetta 2, hogy a Nintendo pénze nélkül sose készült volna el. Így kaptak a rajongók egy esélyt, hogy folytassák. Igaz más platformra, de elkészült.
8.
8.
Yanez
#7: Miért lenne jó ez az adott játék rajongóinak? Emlékezzünk a TR esetére, amikor azt hittük, hogy mostantól Xbox exclusive lesz és punktum.
7.
7.
Norbiii
#2: "... máskülönben vennem kell majd egy NX-et mert már rohadt régóta várom a folytatást..."

Pontosan ezért lesz/lehet exkluzív. :) :) Egyébként így pont jó lenne: jöjjenek az eddigi jó kis N-es címek, és jöhetnek más stílusú játékok is, és akkor sikeresek lehetünk! Hajrá N!
Egyébként én sem ismerem ezt a játékot, de biztosan jó!
6.
6.
Yanez
Az első rész még mindig itt csücsül PS3-on, és arra vár, hogy végre én is megismerjem ezt a játékot, majd megszeressem és leanyázzam a Nintendót, ha exkluzívvá teszi.
5.
5.
azureknight0715
#3: Próbáld ki, tom ne warezolj blablabla de én pl mai napig szívesen játszom pc-n magyar felirattal vele. Anó ps2-ön toltam ki jópárszor, meg 100%-ra is :D
4.
4.
Caleon
#3: Az első rész egy hiper-aranyos és fantáziadús TPS-kaland-akciójáték, amiből a gyenge marketing miatt kevés fogyott.
Szóval nem jó dolog a túlzott hype, de a másik véglet is képes megölni a jó játékokat.
3.
3.
Chrysh
Nem ismerem ezt a játékot, miért is olyan nagy szám?
2.
2.
zsocc-nrg
Remélem hogy multiplatform cím lesz (elég nagy kicseszés lenne ha nem) máskülönben vennem kell majd egy NX-et mert már rohadt régóta várom a folytatást...
1.
1.
Nicodemus
Az elso resz az egyik kedvenc jatekom a mai napig. Nagyon sajnalnam ha a masodik resz nem latna pc-n napvilagot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...