A Sony is mobiljátékot készít

  • Írta: zoenn
  • 2016. március 25.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nintendo után a másik nagy japán konzolgyártó is szeretné megvetni a lábát a mobiljátékok piacán. A Sony ezért egy kimondottan iOS-es és androidos címek fejlesztésére szakosodott stúdiót alapított ForwardWorks néven.

A Sony egy új fejlesztőstúdiót alapított, amely iOS-es és androidos játékokat fog készíteni, ám a ForwardWorks csapata sajnos csak a japán és ázsiai piacokat célozza meg. A stúdió élén a Sony Japan fejese, Atsushi Morita áll majd, míg a divízió alelnöke Hiroshi Ueda és a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója, Andrew House lesz.

A ForwardWorks minden PlayStationhöz kapcsolódó szellemi tulajdont felhasználhat, beleértve a karaktereket és világokat, így a mobilon játszók is "teljes értékű játékokat" élvezhetnek a Sony szerint.

A csapat hivatalosan április 1-jén kezdi el ténykedését, amely a japán cég pénzügyi év kezdetével esik egybe - a Sony Computer Entertainmentet is ezen a napon nevezik át Sony Interactive Entertainmentre.

Nem ez az első alkalom arra, hogy a Sony a mobiljátékok felé kacsintgat: 2012-ben indult a PlayStation Mobile program, melynek keretében a cég "PlayStation minőségű" játékokkal feltöltött piacteret tett elérhetővé az úgynevezett PlayStation Certified okostelefonokon és tableteken. A PlayStation Mobile támogatása tavaly leállt.

5.
5.
Caleon
#1: Remote play-ben most is lehet Xperia-n tolni PS4-es játékokat. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=a5G6uxahVxI
4.
4.
strike19
#1: Lumia telefonoknál úgy van.Kapod az xbox-os gamescore-kat.
Én már szereztem 1 nap alatt Mahjong játékkal összesen 120 GC.Csak egy baj van nincs Xbox acc-om amihez beleszámolna.
3.
3.
zozo76hun
a vita utani idok...
2.
2.
Ejj de utalom a mobiljatekokat...en nem fogok kerni belole, ha ide is jonnenek megis.
1.
1.
Yanez
Ha a PS accal belehetlesz jelentkezni ezekbe a Sony-s mobilgémekbe, és ily módon trófeákat is kapni, akkor lesz értelme.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...