Harmincéves a Castlevania-sorozat

  • Írta: fojesz
  • 2016. szeptember 27.
  • Hír
Link másolása
Tegnap volt harminc éve, hogy bemutatkozott Japánban az első Castlevania-játék, és így kezdetét vette a Konami sikersorozata. A több évtizedes múlt ellenére úgy tűnik, egy darabig nem kapunk értékelhető folytatást a címhez.

1986. szeptember 26-án jelent meg Japánban az első Castlevania, a NES-re készült akció-platformerben Simon Belmont bőrébe bújva kellett legyőznünk Drakulát. A sorozat az elmúlt harminc évben számos folytatást, rebootot és mellékágat élt meg, a vámpírvadász Belmont-család viszont mindig központi szerephez jutott benne.

Harminc év ide vagy oda, jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a Konami a Castlevania-sorozatot is parkolópályára tette - pachinko persze ebből is készült, de arról diszkréten ne vegyünk tudomást inkább. Legutóbb a Lords of Shadow-sorozattal próbálkoztak a japánok, a nagyszerű első részt azonban egy közepes folytatás követte, szóval a búcsú nem sikerült éppen a legszebben. 

Azt is tudjuk nagyjából, hogy a Lords of Shadow 2 miért lett olyan, amilyen, és mindezek után az sem meglepő, hogy a fejlesztést végző MercurySteam már nem szeretne foglalkozni a címmel. Időközben az új Castlevaniák producere, illetve elődje, a sorozatot a Symphony of the Night óta terelgető Koji Igarashi is lelépett a Konamitól - utóbbi éppen a Castlevania szellemi örökösét kalapálja Kickstarter-pénzből.

3.
3.
markoci555
újakat nem próbáltam, a régit nyomattam, és ha jól emlékszem valami Frankenstein szörnyes dologig jutottam, az rohadt nehéz volt, de élveztem
2.
2.
aordog
Wiiu-ra leszedném az egész retro sorozatot, de több, mint 4 font/rész...
kicsit durva!
1.
1.
crytek
Ennek örömére lehetne egységesen jelképes 2.5 euro az összes rész steam-en (persze / db) akár csak 1 napig :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...