E3 2017: A Nintendo idén sem változtat

  • Írta: zoenn
  • 2017. május 11.
  • Rendezvény
Link másolása
A kiotói vállalat megosztotta nagyközönséggel az E3-as terveit. A Nintendo ezúttal sem tart konferenciát, helyette minden nap streamel valamit. Számunkra a június 13-i Spotlight közvetítés lesz az érdekes.

Még március végén nyilatkozta Reggie Fils-Aime, a Nintendo of America elnöke azt, hogy milyen fontos számukra az E3, és hogy 2017-ben is nagy dobással készülnek. A cég most részletesen felvázolta az expós terveit.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Nintendo Directhez hasonló livestreamben jelentik be az új játékokat, majd az expó többi napján Treehouse-közvetítések és bajnokságok lesznek.

A legfontosabb a Nintendo Spotlight stream lesz, amely magyar idő szerint június 13-án, 18 órakor indul. Ami a tartalmat illeti, a 2017-es Switch-játékok lesznek fókuszban, beleértve a Super Mario Odysseyt is.

Közvetlenül utána, azaz június 13-án este indul a Treehouse: Live @ E3, melyben maguk a fejlesztők mutatják be a játékaikat, beszélgetésekre és új videókra számíthatunk. Június 13-án és 14-én Splatoon 2- és Arms-bajnokságokra is sor kerül.

Minden eseményt élőben követhettek majd a Nintendo E3-as oldalán, valamint a cég Twitch- és YouTube-csatornáján.

12.
12.
barackostej
Sajnos tolókocsis barátunk nem fogadta meg a tanácsom, így távozott köreinkből.
10.
10.
barackostej
Szerintem ejtsük ezt az igénytelen vitát.
6.
6.
butcherPeti
mario a kép előtt zsidrónál volt? hahaha
1.
1.
strike19
Minden évbe csak videó konferencia.
Szerintem egy részt jó dolog mert így élőbe nem tudnak hibázni.
Reggel felveszi összevágják délután meg mehet a streambe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...