Előkerült és tölthető a Rayman SNES prototípusa

  • Írta: Shifty
  • 2017. július 5.
  • Érdekesség
Nem ez az első alkalom, hogy felbukkan Rayman hivatalosan soha be nem jelentett és meg nem jelent SNES-kiadása, viszont ez az első lehetőség, hogy a nagyérdemű is kipróbálhassa a prototípust.

A Rayman SNES-változatát még tavaly leplezte le a sorozat alkotója, Michel Ancel. Az akkor 24 éve porosodó prototípus idén is visszatért, igaz, ezúttal már mindenki számára elérhető és letölthető formában.

Omar Cornut, a Wonder Boy: The Dragon's Trap kreatív igazgatója korábban együtt dolgozott Ancellel a Wild című játékon, amikor ő is bepillantást nyerhetett a Rayman SNES korai változatába, hogy aztán Ancel jóváhagyásával mindenki számára elérhetővé tegye a prototípust. Ehhez nincs másra szükségetek, mint egy emulátorra, illetve a szükséges fájlokra.

A játék állítólag kétfős kooperatív móddal érkezett volna, de ez sajnos nem érhető el a demóban. Egyébként a Ubisoft keze is benne van, hogy nem játszhattunk SNES-en a játékkal, ugyanis a kiadó döntött úgy, hogy a fejlesztést inkább CD-alapú rendszerekre költözteti, így 1995 szeptemberében PlayStationre és Atari Jaguarra jelent meg a Rayman.

3.
WiiRGaming
#1: Most miért mondod? Nem jött be az Origins vagy a Legends? Nekem kifejezetten tetszett, én látok lehetőséget Ubi Art Engine-ben.
1.
jolvokq
Jöhetne már egy normális rayman elég régen kaptunk már raymant :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...