Mikrotranzakciók nélkül jön a State of Decay 2

  • Írta: fojesz
  • 2018. március 12.
  • Hír
Habár a fejlesztők korábban is hangoztatták, hogy nem kedvelik a mikrotranzakciókat, miután kiderült, hogy a State of Decay 2 erősen nyomott áron kerül boltokba, muszáj volt újra megerősíteniük az álláspontjukat.

Úgy tűnik, idén az lesz az egyik legfontosabb trend, hogy egyre több játékból maradnak ki a mikrotranzakciók. Nemrég a God of War-csapat szögezte le, hogy nem élnek az alternatív üzleti modell nyújtotta lehetőséggel, a minap pedig az Undead Labs erősítette meg a Discord-csatornáján, hogy a State of Decay 2-ben sem lesznek mikrotranzakciók.

Ez nem mindenkinek lesz újdonság, elvégre a fejlesztők már korábban is hangoztatták, hogy nem igazán kedvelik a műfajt, miután azonban kiderült, hogy 30 dollárért vásárolhatjuk meg a játékot, annyi megkeresést kaptak a témában a szkeptikus játékosoktól, hogy kénytelenek voltak újra megerősíteni az álláspontjukat.

Fizetős DLC-k persze lesznek, ezekből már be is jelentettek kettőt a srácok. A State of Decay 2 május 22-én érkezik PC-re és Xbox One-ra, és a keresztplatformos játékot is támogatni fogja. Ez azért jó, mert az új rész négyfős kooperatív móddal érkezik - ebből itt nézhettek meg 25 percnyi ízelítőt.

Modern Android-fejlesztői képzés indul - végre Kotlin-alapokon
A Java múlté, az Android elsődleges nyelve immár hivatalosan is a Kotlin. A HWSW új online képzésével egyszerre ismerheted meg a Kotlin nyelvet és az androidos mobilfejlesztést.
2.
Anti4730
Várom ezt azt a játékot nagyon es kicsit off de ez a cross platform dolog egy nagyszerű ötlet a Microsofttól igy haverokkal akiknek PC van mindig tudom nyomatni csak kar hogy olyan kevés játék támogatja.
1.
markoci555
Szerintem az a szégyen, hogy ezt külön kell már leszögezni... mindegy, örülünk, ez a lényeg, egyel kevesebb dolog miatt kell aggódni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...