E3 2018: Megjelenési dátumot kapott a Days Gone

  • Írta: fojesz
  • 2018. június 7.
  • Megjelenés
Link másolása
Folytatódott a Sony E3 előtti bejelentéssorozata, a mai napra ráadásul igazi csemege jutott: a cég bejelentette a várva-várt Days Gone napra pontos megjelenési dátumát némi friss látnivaló társaságában.

Napra pontos megjelenési dátumot kapott a Days Gone, a Sony Bend Studio játéka 2019. február 22-én kerül boltokba. Érdekes, hogy a készítők már most elsütötték ezt a bejelentést, igaz, az elmúlt hetekben egyébként is meglepően sok részlet és látnivaló érkezett a PlayStation 4-exkluzív fejlesztésből. (Zárójelben: a Days Gone nem is szerepel az idei Sony-konferencia kiemelt címei között.)

A trailerből néhány egyéb apróságra is fény derült. Megtudtuk, hogy hősünknek pumákkal és fertőzött hollókkal is szembe kell néznie az erdőben, és még annak is szemtanúi lehetünk, ahogy Deacon motorjából kifogy az üzemanyag, így kénytelen gyalog folytatni az útját - a Days Gone-ban bizony erre is oda kell figyelnünk.

Végül egy új frakció is bemutatkozik: a Rest In Peace egy szekta, amely fanatikusan imádja a Days Gone világának zombijait, a freakereket. A "ripperek" maguk is úgy öltözködnek, mint a freakerek, és mindenkit megölnek, aki nem tartozik közéjük, így hősünkre is nagy veszélyt jelentenek. Azonban aggodalomra semmi ok: mivel a freakereket nem hajlandók bántani, azok viszont előszeretettel csemegéznek belőlük is, vicces lesz megnézni, hogy mi sül ki abból, ha összeeresztjük a két tábort.

15.
15.
PaprikaJancsi
#14: ... és van, hogy mégsem éri
14.
14.
NathanDrake
Én olvastam olyat hogy a Death Stranding 2020-ba fog megjelenni. Kojima játékaira elég sokat kell várni.
12.
12.
kamgecam
A sony elmehet a pics@ba hogy ha ilyen játékokat fog bemu....ööö ja ez nem indie, nem szóltam bocsi, kicsit retardált vagyok, elgurult a gyógyszer! :D
8.
8.
PaprikaJancsi
#4: Szerintem minden előbb fog jönni mint a Death Stranding xD
7.
7.
PaprikaJancsi
#6: Vagyis ha végigviszed, és mindent láttál belőle akkor várod majd a legjobban ? :D
6.
6.
kamgecam
Egyre többet látok belőlle annál jobban várom!
5.
5.
Őrnagy
Azta!
Előbb a Tetris, most meg ez!
Habár a Tetrist jobban várom...
4.
4.
madSci
#3: Szerintem a Tsushima előbb jön, mint a Death Stranding. Kojima már akkor cinematic trailereket mutogatott, amikor még éppen berendezték a cégének irodáit, miközben a Sucker Punch már évek óta dolgozik a Tsushumán, szerintem lesz bőven gameplay belőle az E3-on.
3.
3.
RangerFox
#1: Tippre TLoU május-június, Death Stranding október, Ghost of Tsushima november.
1.
1.
Yanez
Szuper! Akkor 2019-ben sem fogunk unatkozni. Gondolom a TLoU2 és a Death Stranding is kb akkor jön, bár utóbbi azt rebesgetik csak 2020-ban lát napvilágot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...