The Witcher - kártérítést követel Andrzej Sapkowski

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 2.
  • Hír
Link másolása
Andrzej Sapkowski, a The Witcher-sorozat alkotója már több interjúban is kitért rá, mennyire rossz üzletet kötött, amikor eladta a CD Projektnek a jogokat. Éppen ezért nem meglepő, hogy ügyvédein keresztül jelezte, 16 millió dollárt követel a stúdiótól.

Andrzej Sapkowski, a The Witcher-sorozat alkotója az elmúlt években több interjúban is elmondta, mennyire rossz üzletet kötött, amikor gyakorlatilag bagóért adta el a CD Projekt RED-nek a jogokat. Ahogy arról tavaly beszámoltunk, alig 3 millió forintnak megfelelő összegért vásárolta meg a stúdió a jogokat, hogy aztán a harmadik rész már közel 240 millió eurót termeljen.

Nem csoda, hogy a szerző becsapva érzi magát, így most jogi útra terelte a dolgot és ügyvédein keresztül jelezte, hogy 16 millió dolláros kártérítést követel a CD Projekt RED-től. Még mielőtt a helyzet teljesen elmérgesedne a felek között, jó eséllyel sikerül majd közös megegyezésre jutni, már csak azért is, mert Lengyelországban a törvény segítségével védve van a szerző, így ha kellően nagy a különbség szellemi termék jogainak eladása és az abból származó bevétel között, akkor utólag lehet változtatni a szerződés feltételein. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyébként teljesen a törvényeknek megfelelően kötött szerződés csak az első részre vonatkozott.

127.
127.
Max3000
#126: Akár oda is mehet.Előtte beszélgessünk egy kávé mellett és ha utána is így vélekedsz,akkor egyetértek veled.Addig ne itt az interneten.
126.
126.
Ooorky
Találtam az internet pöcegödrében néhány érdekes dolgot:

Cd Project már a 3. csapat volt aki játékot akart akart csinálni a könyvekből.
Az elsőből szimplán nem lett semmi, a második viszont totális pénzügyi katasztrófa volt amivel elég csúnyán megégette magát Sapkovski, mivel részesedésre szerződött ezért a bank behajtotta rajta a hitel rá eső részét...
Ezek után szerintem valamennyire érthető a játékostársadalommal szembeni ellenszenve és miért kért fix összeget előre mikor ismét megjelent nála egy csapat fiatal, hogy játékot készítene.

Másik érdekes dolog, hogy az első két rész után felajánlották neki a részét, de elutasította, hogy ez van, szar üzletet csinált. 3. rész sikere után viszont elmaradt a felajánlás...

#125 ez megy a cringe gyűjteménybe.
125.
125.
Max3000
#71: Leszarom ki multimilliomos,leszarom ki nem.Én csak azt nem értettem,hogy miért nem tudod kezelni a fogalmakat,mint az "álszent".Értem én,hogy neked a pénz mint tyúk a takonynak,de én akármennyire is megtehettem volna,másfél millás állást mondtam vissza havi 200+"-ért.hogy miért és te ezt nem érted akkor lényegtelen,pedig nincs ebben bankrablás meg emberrablás sem,meg nincs olyan dolog benne,amit egy kecske sem értene meg.Hogy én nem megyek le kutyába a pénzért az kurvaélet.A fejedet csak akkor add,ha személyesen adod át nekem.

(utólag csak vicc volt)

Szia:)
124.
124.
A Pulyka
#123: 16 guriga gyorsan megvaltoztathatja az elveket...
123.
123.
Juha
+Ha most eladom a kocsimat, és az később kiállításokon nyer (mert tényleg pöpec, bár 17 éves), pénzdíjakat is, akkor követelhetek pénzt? Ezek szerint igen.

Vagy szellemi terméknél: segítettem megírni egy haver szakdogáját, sikeres tőzsdeügynök lett. Most pereljem be, hogy én segítettem az alapokhoz? Saját ujjamat hamarabb leharapnám, minthogy ilyen gerinctelenséget elkövessek.
122.
122.
user101
Remélem feldühödött rajongók meglincselik a vén szemétládát... :)
121.
121.
patka21991
#97: Sosem hasonlítanám össze a kettőt. Csak mint siker utáni eseményt hoztam fel. De mint eggyel lejebb írtad, az sem hasonló eset volt, rosszul emlékeztem.
120.
120.
Lorthirash
#117: Én olvastam mindet, nem hasonlítható trónok harcához sem attól egy sokkal kisebb mű a witcher.
119.
119.
Ooorky
#118: 90%-ban középkori Britannia uralkodói harcai, még a családnevek is onnan vannak kissé eltorzítva.
118.
118.
Mortis
#117: ízlések és pofonok, de azért árulkodó hogy Trónok Harcát írtál s nem A Tűz és Jég Dalát. nagyon sok munka van azokban a könyvekben; mind karakter-, mind világépítés terén sokszorosa a Witcher világához képest.
117.
117.
Ooorky
#116: Az tény, hogy egy qva nagy fakalap az öreg, de szerintem a könyvei magasról verik pl. a Trónok Harcát, még ha Tolkien műveivel nem is érnek fel.

A mi életünkön úgyse változtat az, hogy bukja vagy nyeri a pert.
116.
116.
KENKILL
Volt szerencsém ott lenni a 6. könyv magyarországi bemutatójánál, ahol Sapkowski élő interjút és kérdezz-feleleleket tartott. Számomra hatalmas kiábrándulás volt hogy az egyik kedvenc franchise-om megalkotója egy ekkora ütnivaló patkány, aki látott már vele bármit az tudhatja miről beszélek. Bármennyire is szeretem a könyveket, remélem beletörik a bicskája ebbe. A jogi alap enyhén szólva megkérdőjelezhető, és bár lehet érvelni mindkét fél mellett, az én véleményem, hogy ez a seggfej ne kapjon egy buznyákot se.
115.
115.
delphijos
#114: Persze. Egyformán viselnek a kockázatot , és élveznék a sikert adott esetben. De gondolom azért nem csodálkozol hogy ez egy csomószor nem így van. Ez egy csomó tényezőtől függ. Ha a játék egy oltári nagy bukás lett volna, akkor meg örülne hogy valamit azért kapott. Pl. a színészek se nagyon vállalnak kockázatot a gázsinál. Van aki egy adott összeg + részesedés a bevételből , de a legtöbb fix összeget kér. És nem mehet sírni ha kasszasiker a film. De ha meg bukás, nem kell visszaadni a gázsit. ( vagy nem kapna semmit ) És szerzőknél is sokszor van ez. Szóval nem egyedülálló dolog ez.
114.
114.
GAMEROD
#111: Az teljesen mindegy mi hangzik jól, így lenne az igazságos mindenki számára.
113.
113.
delphijos
#112: Ezt nem is vitattam. Azt mondtam hogy nem tudhatod hogy nem emiatt nem “süllyedt el” a játék. Különösen az első rész azért nem volt mestermű. Lehet hogy a jól kidolgozott világ “adta el”.
112.
112.
Juha
#110: De a háttér, mint kidolgozott világ csak az után lett ismert, hogy a játék sikeres lett. Addig egy 897. számú fanvilág volt globális szemmel. És talán elérte volna a 891. helyet is, ha angolul kiadják könyvben.
111.
111.
delphijos
#109: Ez “utólag” jól hangzik, de biztos van ezer ellenpélda is. Egy bukás után meg a fix pénzzel jár jobban az ember. ( Persze ez nem kavar akkora port ) Ezt akkor / ott nehéz megjósolni.
110.
110.
delphijos
#108: Ezt nem tudhatod. Azért az első két rész mint játék lehet hogy nem lett volna siker ha nincs mögötte egy kidolgozott világ. Nagyon sok projekt ezen vérzik el, hogy nincs idő , tehetség kidolgozni alaposan a hátteret. És ha van, akkor is baromi nagy meló. Óriási segítség ha ez megvan.
109.
109.
GAMEROD
Százalékos részesedésben kellett volna megállapodni, tehát a bevétel X százaléka az íróhoz vándoroljon, aztán ennyi... a világ legnagyobb ostobasága az hogy csak bizonyos összeget kér az író, mert így nincs arányban a bevétele a teljes bevétellel. A zeneiparban is szép halál lenne, ha egy sikeres szám előadója ilyesmibe menne bele, ők is a bevétellel arányosan kapják a jogdíjakat, nem pedig kapnak párezer dollárt aztán a kiadó gazdagszik tovább ha úgy alakul.
108.
108.
Juha
#106: "Ooorky-nak igaza van, hogy az elso ket jatek csak a konyv miatt terjedt" Szerintem nem igaz. Esetleg Lengyelhonban. Mivel az első játék is "viszonylag" sikeres volt, és akkor fordították le az első kötetet angolra, így ez inkább úgy igaz, hogy: a játék publikálása miatt lefordították az addig csak lengyel novellakötetet, és bejött nekik. Az akkori fordítók most perelhetnek azért, mert kiszúrták a szemüket néhány garassal, holott a könyvet azóta sokan megvették.
107.
107.
Juha
#85: Nem álszentség ez, nyilván csak felületesen ismerjük a sztorit, a szerződés tartalmát és magát az erre vonatkozó törvényt, de ha ez ilyen egyszerű, hogy eladta anno bagóért fixen a jogokat, és mivel van benne pénz ezért ő is kérne: ez gerinctelenség. Én biztos nem tenném meg, ha egyszer kezet ráztam valakivel, hogy utána visszakozzak (esetleg ha tényleg a családom megélhetését/egzisztenciáját kell mindenáron biztosítanom, itt látszólag szó sincs erről).
Amit szintén nem tudunk, hogy pereskedés előtt volt-e bármilyen alkudozás a cdpr-el, mert ha ezzel nyitott, akkor az megintcsak aljasság.
+1 Államilag "kártalanítják" az írót, hogy a cdpr-projekteket ne veszélyeztessék - mekkora kampányduma a gamer-társadalomnak, itthon is el tudnék ilyet képzelni, hogy megoldják a kreált műbalhét, ugye? :-)
106.
106.
HMoody
#105: Nem sok koze? Az egesz vilagot megteremtette. 8 konyv tele hasonlo sztorikkal. Igen, nagyon szuper, amit a CDPR-osok alkottak, de az egesz nem lenne lehetseges az alapok nelkul, amit a konyvek jelentenek. Ezt ok is tudjak es ki is mondtak sokszor. Konnyu ugy tortenetet irni, hogy van egy vilag, koncepciok, alap szereplok, karakterek es tobb szaznyi hasonlo tortenet, amire mar lehet epitkezni.
Ooorky-nak igaza van, hogy az elso ket jatek csak a konyv miatt terjedt. A 3-as resz meg nem johetett volna ki, ha nincs az elso ketto.
105.
105.
Lorthirash
#102: Nem értettél meg, pont ez az hogy a mellékküldetésekhez meg a kiegészitő sztorikhoz nem sok köze van sapowskinak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...