Budapesten forog majd a Halo TV-sorozat

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 25.
  • Cooltúra
Link másolása
A Production Weekly Twitteren jelentette, hogy a Showtime által berendelt Halo TV-sorozat forgatási munkálatai jövő nyáron, június elején kezdődnek, méghozzá Budapesten.

Több mint öt éve, hogy a Microsoft bejelentette, hogy élőszereplős Halo-tévésorozaton dolgozik. Az elmúlt években inkább csak szóbeszédeket lehetett hallani a projektről, év elején azonban a Showtime végre rákapcsolt, és berendelt egy teljes évadot. 

A munkálatok pedig gőzerővel zajlanak, így az előkészületek után jövő június elején már el is kezdődhet a forgatás, aminek a Production Weekly Twitteren tett bejelentése szerint Budapest ad majd otthont. Ennél több részletre azonban sajnos nem derült fény.

A Showtime állítása szerint egy 10 órás, vagyis jó eséllyel 10 részből álló sorozatot kapnak majd a rajongók, amiben természetesen Master Chiefnek is komoly szerep jut.

1.
1.
McDuff
Én nem hiszek el ezeknek semmit, most se, bizonyítsák be, tessék, itt vagyok, vigyenek ki a forgatásra, na gyerünk, statisztának jó leszek, na, vki, szépen kérem :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...