Egyedi koncepcióval rajtolt el a One Hour One Life

  • Írta: sirdani
  • 2018. november 12.
  • Megjelenés
Link másolása
Vannak olyan játékok, melyekben a grafika kapja a főszerepet, máshol a történet, esetleg a fejtörők vagy az atmoszféra. A One Hour One Life viszont az alapkoncepciójával próbál meg leginkább kitűnni az indie alkotások közül.

A játék tulajdonképpen egyfajta társadalmi kísérletként is felfogható; a multiplayer anyag során egy másik játékos gyerekeként születünk meg, és egyórás életünk során kell nyomot hagynunk a világban magunk után. Az első pár percben gyermekként még teljesen a játékbeli anyukánkra leszünk rászorulva, ám később megtanulhatunk eszközöket készíteni, vadászni, építeni, majd amikor úgy érezzük, hogy végre elsajátítottuk a játékot, és kezdenénk bátrabbak lenni, hirtelen véget ér az életünk, és kezdhetünk mindent elölről csecsemőként egy másik világban, egy másik szülő gyermekeként.

A játék lényege, hogy a játékosok összefogva saját városokat építsenek, valamint hogy technológiailag egyre magasabb szinteket érhessenek el. A kezdeti, fából készült szerszámoktól a készítők ígérete szerint idővel akár a belső égésű motorokig is lehetőségünk lesz elfejlődni.

A One Hour One Life a napokban rajtolt el Steamen, ahol jelenleg 16,79 eurós áron érhető el.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...