2019-re átveszi a vezetést a Nintendo

  • Írta: sirdani
  • 2018. december 2.
  • Biznisz
Link másolása
Legalábbis ami az adott év konzoleladásait illeti. Megjelent a Strategy Analytics legújabb kutatása, mely a 2019-es év konzolos üzletágát veszi górcső alá. Ez alapján jövőre a Nintendo Switchből talál majd gazdára a legtöbb példány.

A GamesIndustry.biz összefoglalója szerint minden feltétel adott a Nintendo számára, hogy jövőre taroljon a konzolokeladását terén. A Sony előreláthatólag visszafogottra tervezi a 2019-es év hardveres eladásait, a Microsoft kapcsán felmerülő új generációs és streamelő eszközök pedig arra utalnak, hogy az Xbox One a pályája végéhez közelít.

Más a helyzet viszont a Nintendo háza táján! Az előrejelzés szerint 2019-ben várhatóan 17,3 millió Nintendo Switch kerül értékesítésre, melyet picivel elmaradva 17,1 millió PlayStation 4 és PlayStation 4 Pro követ a Sonytól, végül pedig a Microsoft következik a maga 10 milliós Xbox One- és Xbox One X-eladásaival. Ez éves szinten egyébként összesen 10 százalékos visszaesést jelent a globális konzolpiacra vonatkozóan.

Ami az idei évet, vagyis 2018-at illeti, a Sony dominanciája egyértelmű; az összes használatban lévő konzolnak közel fele Sony-eszköz, melyeknek 84 százaléka PlayStation 4 vagy PlayStation 4 Pro. Az év során eddig 46,1 millió konzolt értékesítettek, mely a legjobb adat egyébként 2010 óta. Az észak-amerikai háztartások 45 százalékában található legalább egy konzol, míg Nyugat-Európában ugyanez az arány 20 százalék körül alakul.

Ahogyan a tanulmányban is olvasható, „a várakozásokkal ellentétben a globális játékkonzolpiac továbbra is egészséges. Sok szakértő írta le az évek során a felhőalapú játékok, a mobileszközök dominanciája és az érkező VR-technológiák miatt, de egyelőre mégsem hajlandó meghalni. Valójában az, hogy a játékkonzolok már a hatodik évtizede jelen vannak, tökéletesen rávilágítanak egyes játékplatformok gyengeségeire és korlátjaira.”

23.
23.
user101
A probléma, hogy a nintendó mindig a leszállított és nem az eladott példányokról beszél és pont náluk a legnagyobb a különbség.

Aki ilyen áron akart, az már vett, szóval jövőre jön a nagy meglepetés... :)
22.
22.
zozo76hun
Kivancsi vagyok mit irhatott hogy moderalni kellett. :)
21.
21.
JacoB
#19: kimoderált üzenet
19.
19.
zozo76hun
En nem tudnam letakarni azt a rohadt fenyt a kontroller elejerol mert a PSVR-nek szuksege van ra, de amikor siman jatszom rohadt idegesito, nemcsak az hogy a TV-bol visszatukrozodik, hanem a falrol is a TV korul, ahogy mozog kicsit a kezembe a kontroller, meg neha egyik masik ujjam a feny ele kerul, tiszta fenyjatek megy a falon. De ennel sokkal idegesitobb az akksiido. Valahogy a ps kontrollernel sem erzem azt a masszivitast amit az xbox-nal, a rezgest (sic!) inkabb csak koltoi tulzassal lehet annak nevezni, a gep hutese meg ugye tudjuk milyen szar...
18.
18.
szedmond01
Valid info.

Én is jövőre veszek belőle, PS4 Pro és Xbox One már van itthon...:D
11.
11.
Sir-Vival
A Nintendo egész mást csinál, mint a másik 2 Mintha a mobilos üzletágat vetnénk össze egy RTX-es, Oculus képes high-end PC-vel. Másra való.
9.
9.
tyber16
#6: Egyébként én is valamiért furcsállom az exkluzívokat. Mármint úgy értve, hogy nekem is kevésnek érződik. Lehet azért mert a nagy részük mind folytatás vagy egy egyforma koncepciójú játék csak más skinnel. Mert a horizon pl egy mezei sandbox akció játék ami kapott egy posztapokaliptikus skin-t. A pókember is egy nagyon jó arányokkal eltalált sandbox akció játék (ettől még a legjobb pókember játék ever szerintem) A bloodborne meg lesarkosítva egy dark souls van helsinges környezetben. De úgy igazi nagy új ip ami játékmenetre is új vagy más szerintem nem igen volt talán csak indie címeknél. PL a ps4 elején az infamous second son-ba rendesen lóbálni kellett a kontrollert grafitizés közben meg hasonlók és az ilyen kis poén feature-ök is totál eltűntek azóta.
De amúgy nem mintha a switchre olyan sok exklúzív lenne mert azok is kb folytatások vagy ismert ip-k új részei. Most lehet hülyeséget mondok de idén kb semmi nagy switch cím nem volt. Most jövőhéten jön a super smash bros. de az is kb egy ultimate kiadás csak. (ettől még biztos marha jó lesz) De azt gondolom, hogy a switchet hordozhatósága adja el ennyire meg a nagyon aranyos minden korosztálynak való játékai.
Én egyébként aminek örülök hogy a metroidvania játékok nagyon szépen feltámadtak az elmúlt években és sok jrpg is eljutott ide nyugatra. De én korainak érzem még a 2020-22-es ps5 megjelenést is valamiért. Nem érzem hogy ez a generáció már a határain lenne. Az biztos hogy a nintendo is kifog dobni még 1 switch verziót majd.
7.
7.
strike19
Szerintem is növekedni fog a Switch eladás.Aki eddig akart PS4-et venni az már rég vett.A Switch meg egyre olcsóbb és megfizethetőbb kategória lesz.(Konzolgép ára)
Nem azt állítom ,hogy olcsóbb lesz mint egy PS4 slim.De szerintem jövőre már 90 000 Ft lesz a Switch Alapgép (2019 karácsony).
6.
6.
GAMEROD
Ez a baj hogy mindig mindenki az újabbra vár, de maguk se tudják hogy miért. Még a mostani generációra is alig van valamire való cím, az ekluzívokat pedig egy kezemen meg tudnám számolni.
2.
2.
gorgo
persze mert addig a sok Xbox és Ps tulaj az új generációra vár .
1.
1.
Back2U
A Sony most odabaszott ebben a generációban! Keep it up!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...