Akik az Epic Games Store-t választották

  • Írta: fojesz
  • 2018. december 12.
  • Biznisz
A múlt hét végén megnyitotta kapuit az Epic Games Store, amely csábító ajánlattal várja a fejlesztőket, hiszen lényegesen kisebb jutalékot kér az eladások után. Exodusról nincs szó, de több stúdió is az Epicet választotta a Steam helyett.

Habár a Steam lényegében egyeduralkodó a PC-s játékokat árusító digitális üzletek piacán, az Epic Games Store ajánlata kellemetlenül érintheti őket. Az Epic első számú előnye, hogy a szokásos 30 százalék helyett csak 12 százalék jutalékot kér az eladások bevételeiből, és éppenséggel az sem jön rosszul a fejlesztőknek, hogy a bolt "polcai" nincsenek túlzsúfolva, a játékosok jóval áttekinthetőbb kínálatból mazsolázhatnak.

Alig egy héttel a rajt után persze ez nem nagy szám, mondhatnátok, de az a helyzet, hogy több stúdió is arról számolt be a napokban, hogy a fenti okok miatt ad egy esélyt az Epic Games Store-nak, és az új üzlet mellett teszi le a voksát a Steam helyett. A PC Gamer gyűjtése szerint a Coffee Stain Studios úgy döntött, hogy új játéka, a Satisfactory kizárólag az Epic Games Store-ban lesz elérhető, a steames premierrel pedig már nem is számolnak, a játék adatlapját eltávolították a bolt felületéről.

A Double Damage Games is az Epic-exkluzivitás mellett döntött a Rebel Galaxy Outlaw esetében, igaz, a fejlesztők csak egy évre írtak alá az Epicnek, utána a PC-s változat felbukkanhat a Steamen is. A Double Damage srácai különösen vonzónak találják, hogy az Epic Games Store kínálata "kézzel válogatott"; hogy ez miért jó, talán felesleges is részletezni, elég sokat írtunk már arról, hogy a Valve már csak minimális szűrést alkalmaz, mielőtt felvesz egy játékot a Steam felhozatalába.

Az időleges exkluzivitást választotta a Team 17 is: a cég a Genesis Alpha One-t január 29-én adta volna ki a Steamen, az utolsó pillanatban azonban elhalasztotta a steames premiert, és a januári dátum már csak az Epic Games Store-megjelenésre és a konzolos változatokra vonatkozik. További érdekesség, hogy a britek a játék korai hozzáférésű változatát is levették a Steamről.

34.
Obiwan HUN
Subnautica az Epic storeban?!
Szep kis piac a konkurencianak...
Unity engines a game, nem picit! :D
33.
crytek
Azért elég viccesnek tartom ,hogy konkurenciát akar ez bárminek is állítani..
Felraktam ,mert a Subnauticát ki akarom probálni...

Nos ahhoz képest ,hogy "több éves előnye" lett volna ezeknek ,mert tudtam volna lopni a Steam, Origin, Uplay, Gog, Battle.net kliensekből minimum,de nem.
Kiadtak egy nullát. Se egy acsi rendszer, se egy review rendszer ,se cset rendszer sehol a game forumok ....ez egy dolognak lesz a konkurenciája a megvetésnek meg a szánalomnak. Bár inkább ezek ikerszavak erre a f**ra nézve.
32.
user101
Kell a francnak, nem ow-zem se nem fn-ezem, szóval semmit nem ér az egész a számomra csak egy felesleges bullshit a többi mellé...

Ha majd a Valve nagyon nagy szarban lesz ( rotflmao ) akkor majd lejjebb veszi a részesedést. Ami már most is lehet akár 15% is :))) De k...jó is ez a sztór...
31.
NemecsekErno
Mondjuk a cikk annyit még megérdemelt volna, hogy miden két hétben az Epic Games 2 játékot ingyér fog adni.

December 14-től 27-ég a Subnautica-t. December 28-tól Január 10-ig meg a
Super Meat Boy-t lehet ingyen elrakni.

Hogy örökre free a free game, vagy csak 2 hétig free, arról nem beszélnek, de 2 hét alatt is ki lehet játszani sok játékot.

A Subnautica állitólag elég jó lett, szerintem most jött el az idő a kipróbálásra.
30.
unrealnoise
#6: Nah igen, a kis fejlesztőknek hatalmas lé az a "pár százalék" is. A AAA fejlesztők egy nagy része meg alapból más "platformokon" lesz elérhető, Blizzard, COD, Forza, Age of Empires 4...


De majd szépen a steam is alkalmazkodik, majd leviszi a 30-at 22-re, aztán úgy már egyből nem lesz olyan csábító az Epic boltja...
29.
Juha
#22: Off: Próbáld meg a saját gyártású termékedet bejuttatni a magyar Tesco, Metro stb. polcaira. Lehet ez változott az elmúlt 10-12 évben, de örülhettél, ha nullásra kijöttél rengeteg eladás esetén is: ha nem vették, polcdíjat fizetsz, ha vették és elfogy, polcdíjat ÉS kötbért fizetsz stb. Marketingnek jó volt, hogy több vásárló megismerje, de amúgy bukó. (A 90 napos fizetési határidőről, meg a 89. napon 900 tételes számlán 100 Ft-ot megreklamáló hozzáállásról nem is beszélve).

ON: Drukkolok egy Steam-versenytársnak, de szerintem ez még nem az lesz. Én inkább ebay/amazon nagyságú cégektől várnám ezt a lépést.
27.
hedzsooo
Magam részéről 2 játékot meg is rendeltem az Epic Games boltjából, letojom a fanyalgókat, + az okoskodókat nagy ívről. :)
26.
Chrysh
#19: Mhm...hát idővel az ilyen megjegyzések után kurva ég, hogy repülni fogsz, de folytasd csak a faszkodásodat.
24.
Nyarlako
#22: Konzolon is annyit vesznek le a cégek.
23.
delphijos
Én sem látok a jövőbe, de ha mindig az lenne hogy ha valami megy, akkor senki se csináljon ugyanolyat mert tuti bukás, akkor sok minden más lenne. A Google is akkor jött amikor a Yahoo meg az Altavista volt a menő. Ki gondolta volna hogy a FB lenyomja a MySpace-t ? Vagy az Android amikor a piac tele volt Simbian meg Windows Phone okostelefonokkal? Az üzleti szférában meg a Blackberry dominált.... Szóval azért mert valami olyan indul el amiből hasonló már van, azért nem feltétlenül rögtön bukás. Persze ez is benne van. Ha jól csinálják, még be is jöhet. Persze egy ilyen azért nem 2 hét alatt lesz sikersztori.
22.
shatterhand
Steammel sose foglalkoztam konzoloskent,de basszus 30% a jutalék??? Bocs,de ez ku.asok.
21.
markoci555
ha majd kicsit nagyobb változást észlel a valve, akkor egy csettintésbe kerül és leveszik még jobban a százalékokat, múltkori hírnél is megjegyeztem hogy az a pár (talán 5-10? nem keresem elő) százalék, milliós eladásokra még nem elég, de jó kezdet lehet
20.
Nyarlako
#18: Ott van a Rayman meg a Trials, ennyi.
19.
VerIstvan
18.
VerIstvan
#14: A masik meg ha van ubifostos jatekod akkor eleve ott van es a steam csak memoria foglalonak fut..
17.
Chrysh
#9: Élmény volt meghallgatni az érvelésedet, köszönöm, hálás vagyok, hogy erre rávilágítottál mindenféle személyeskedés nélkül.
16.
VerIstvan
#14: Az jo ha egy helyen van. Ha gaz van az osszes megy az enyeszetnek....
15.
VerIstvan
14.
Nyarlako
#10: 20 éves voltam mikor a Steam indult, képzeld emlékszem rá. Nem is voltam nagy barátja a digitális disztribúciózásnak, abból se lett semmi hogy olcsóbbak lesznek a dolgok mint a fizikai terjesztés, de ha már szükséges rossz akkor nem akarom 10 helyen tudni a gyüjteményemet.
13.
VerIstvan
#11: A keszitoknek kis kiadoknak nem mindegy es ha ott lesz csak elerheto akkor ott veszik meg.
12.
VerIstvan
#7: Egy elektonyik arc-nal az a tizmillio forint budipapir.
Azzal gyujtanak ra a dzsangakra vagy huzzak fel a kokaint .
11.
Nyarlako
#6: Komoly konkurenciának jelentették be a Twitch meg a Discord storet is, a kutya se kíváncsi rájuk. Az epic jobban szem elött lesz a Fortnite miatt, viszont az a célközönség nem nagyon fog mással játszani.
És attól hogy jobb részesedést adnak a deveknek érdekes egy fillérrel se olcsóbb semmi, szóval nekünk aztán édesmindegy.
10.
VerIstvan
#5: A steam is igy indult a half life 2 launchere kent.
Mondjuk te arra nem emlekezhetsz mert meg hatulgombolos gyorstuzeloben rohangaszhattal akkoriban....
A 12% a 30 helyett igen sok fejlesztonek vonzo lesz.
Plane hogy mostansag steam a nagy penztemetoknek akcioz nem a kicsiknek.
Es ha tenyleg jobbab atnyalazzak mi kerulhet fel a steam a gane gyujtohelye lesz.
Nincs semmi bajom a steammel azon kivul, hogy rengeteg a hulladek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...