Hónapokkal később jelenik meg a DOOM Eternal

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 8.
  • Csúszás
Link másolása
Kicsit több mint egy hónap választott el minket attól, hogy alámerüljünk a pokol bugyrába, és rendet tegyünk. Erre most nem kerül sor, az id Software ugyanis eltolta a DOOM Eternal tervezett megjelenését.

Váratlan bejelentést tett a Twitteren az id Software, a stúdió ugyanis kiadott egy közleményt, amiben megerősítették, hogy nem tudják tartani a DOOM Eternal november végére tervezett megjelenését.

Az eredetileg november 22-re időzített megjelenés helyett egészen 2020 elejére csúszik át a debüt, így 2020. március 20-tól érdemes majd a boltok polcain keresni a játékot. A stúdió közleményében a már jól bejáratott "több időre van szükségünk, hogy a lehető legjobb játékot szállítsuk le" magyarázattal indokolta a csúszást.

Az id Software azt is elárulta, hogy a DOOM Eternal Nintendo Switch-változata majd csak a márciusi premier után jelenik meg, de egyelőre még nem tudni, mikor.

A pokoli shooter a Switch mellett PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül. Az id azt is bejelentette, hogy a korábban csak Switchre beharangozott DOOM 64-újrázás minden platformon elérhető lesz, igaz, szintén csak márciusban. A játékot a DOOM Eternal előrendelői ajándékba kapják.

11.
11.
#9: És Epic exkluzív is lesz majd, így Steamre 2021 márciusában tudom majd csak megvenni :DD
9.
9.
user101
Azért csúszik, mert megvárják vele a PS5-öt és nyitó cím lesz... exkluzív! :)
Na de komolyan, még a 2016-ost SE játszottam ki. Ott csücsül a könyvtáramban, el is kezdtem, tetszett is... csak aztán közbeszólt a gyerek, hogy unja a minecraftot és velem akar multizni... Muszáj volt nekikezdeni újra a Borderlands-oknak coopban... :) Annyira, de annyira sajnálom... :) Doomot meg még csak az 1-2-t játszotta, a többi még nem neki való...
8.
8.
kryszisz
#7: Ami a generáció egyik legjobb FPS-e, ergo nem értem ez miért lenne baj.
7.
7.
GemForge
Nem baj. Kb. ugyanolyan lesz, mint az előző.
6.
6.
habo
Szomorú...pedig idén már csak ezt akartam megvenni.
5.
5.
Falcon
Rossz lett idén a wolfenstein a rage 2 a modern warfare 4 is sikerült elszúrni erre amiben bíztam és vártam csúszik hónapokat jo kis év
3.
3.
Neo1989
19 a Doom éve, ja vagy mégse :)
2.
2.
Anti4730
A Bethesda utobbi huzasait elnezve azert szerintem van ok a ketelkedesre is:))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...