Újabb The Witcher-jogokat kapott a CD Projekt RED

  • Írta: szlav
  • 2019. december 21.
  • Biznisz
Link másolása
A CD Projekt RED sikeresen elsimított minden üzleti nézeteltérést a The Witcher-regények írójával, Andrzej Sapkowskival, így a lengyel fejlesztőcsapat széleskörű jogokat, s ezáltal zöld utat kapott a széria folytatására.

Andrzej Sapkowski sosem rejtette véka alá, hogy milyen rossz üzletet kötött, amikor eladta a The Witcher jogait a CD Projekt RED-nek - nyilvánvalóan ő sem gondolta, hogy a videojátékok ekkora világsikernek örvendenek majd. Ez az előnytelen megállapodás pedig nemcsak az író és a fejlesztőstúdió kapcsolatára nyomta rá a bélyegét, de nagyban megkötötte a CD Projekt RED mozgásterét is az IP folytatását illetően.

Szerencsére mindez már a múlté, a lengyel fejlesztőcsapat ugyanis a legfrissebb közleményében világossá tette, hogy új megegyezésre jutottak Sapkowskival, ezzel megerősítve az író és a stúdió kapcsolatát. Az írás szerint a két fél közös nevezőre jutott az igények és elvárások szerint (beleértve a múltbéli sérelmeket is), ennek eredményeképp pedig a CDPR új jogokhoz jutott, ezzel szabadabb utat nyerve a The Witcher IP-n belül.

Egyelőre csak találgathatunk, hogy pontosan miféle eredményt szül majd ez a megegyezés, de az biztosnak tűnik, hogy a CDPR nem fog tétlenül ülni a The Witcher-jogokon. Ebből persze nem feltétlenül következik egy újabb teljes értékű RPG, hiszen az üzletre éppen ugyanúgy vonatkoznak a videojátékos mellékágak is, de reménykedni természetesen szabad.

50.
50.
Ooorky
#49: Ők a harmadik kezdő csapat volt akik bekopogtak hozzá, a másodikkal részedésre szerződött és csődbe menetelük után a nyakába szakadt a részesedésének megfelelő hitelrész, ezért volt bizalmatlan velük, azt mondta adják oda ami a zsebükben van és megcsinálhatják a játékukat ha tudják.
49.
49.
Juha
#46: Szerintem annyi történt, hogy bekopogtak az öreghez, hogy csinálnanak játékot Witcher néven, az általa kreált világban. Ő mondta, hogy oké, de nem jutalékot kér egy full kezdő stúdiótól, hanem fixen ennyit+ennyit.
Megegyeztek, a jogdíjak miatt csináltak egy pongyola szerződést, mivel szerintem egyik fél sem volt tisztában vele, hogy mekkora pénzekről lesz szó évek múlva.
Senki nem volt rosszindulatú, az első rész (bár tudtommal sikeresen szerepelt) után az író is elégedett lehetett, mert nemzetközi hírnévre tett szert.
Amikor viszont dőlt a lé, akkor csak elő kellett venni azt a szerződést átnézésre. Itt volt a hiba, hogy egymással kellett volna hallgatólagosan megegyezni, nem netszerte vádaskodni. A CDPR hülye lett volna ajánlatokat tenni magától, ezt senki nem várhatja.
47.
47.
latis666
#45: Viszont az hogy ő írta az tény, az hogy más nem tudna esetleg ilyen jó játékot készíteni belőle, az meg feltételezés.
Aki meg hülye majmozza meg vén mittuménmicsodázza az öreget csak frocsog és saját magát teszi komolytalanná. Ezek sem tények hanem személyes vélemények.
46.
46.
SLi
the agreement satisfies and fully clarifies the requirements and expectations of both parties in light of previously concluded agreements, and establishes aframework for future cooperation between the parties.

https://www.cdprojekt.com/en/wp-content/uploads-en/2019/12/current-report-no-172019.pdf
"fully clarifies" ebből az jön le hogy valami csak nem volt teljesen tiszta a szerződéssel
természetesen non-disclosure lett aláírva mindkét fél részéről, már nem fog kiderülni mi volt az igazság, úgyhogy csak a levegőt boxoljátok konkrétumok nélkül
43.
43.
Yanez
#38: Ez csak akkor súrolná a személyeskedés határát, ha szerintem is egy görény az öreg. Viszont én csak egy embert látok, aki élt a jogaival. Az hogy ki mit képzel a mondandó mögé, az már nem tartozik rám. Én senkit sem sértegettem. Fura amúgy, hogy ez neked így jött át.
39.
39.
delphijos
#38: Ez nem “kiskapu”. Az angolszász jog nem “vacakol”, ott egy szerződésnél minden betűre lehet hivatkozni. Ellenben pl. a Magyar jog is tartalmazza a méltányosság fogalmát. Egy történet:

Amikor lakást vettünk, fél évet csúszott az építkezés, és járt nekünk kötbér. A szerződést ( amit pedig a beruházó írt ) elírták, és a “havi” szó helyett “napi” szerepelt benne. A 6 hónapért így több pénz “járt” volna mint a lakás ára. :) Egy USA-ban, ezt még be is lehetne hajtani, elvégre ott van leírva... de itthon a méltányosság miatt ezt sose ítélnék meg. És ez fordítva is igaz.....

Azzal viszont én is egyetértek, hogy az ilyesmi azért marha veszélyes mert így nehéz tervezni. Megveszik a jogokat, de tegyenek félre pénzt, hátha majd később többet kér az eladó....
38.
38.
Heldengeist
#27: Tudod, az az "ellenérv", hogy te is ugyanolyan görény vagy, csak nem volt alkalmad bizonyítani, erősen súrolja a személyeskedés határát.

#36: Ha kötünk egy egyezséget, úgy helyes, ha tartjuk magunkat hozzá. Máskülönben előbb-utóbb senki nem akar majd velünk egyezséget kötni. Függetlenül attól, hogy van-e jogi kiskapu, ami lehetőséget biztosít felrúgni az egyezséget.

Ekkora pénzről még valóban nem kellett döntenem, de volt már olyan, hogy megegyeztem valakivel valamiről, aztán kaptam egy jobb ajánlatot, mégis tartottam magam a megegyezéshez. Máshogy döntenék, ha nem néhány ezer/tízezer forint fölött kellene döntenem, hanem néhány millió felett? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.

Az, hogy más mit tenne abban a helyzetben akkor derülne ki, ha más abba a helyzetbe kerül. Addig is ez nem érv.
36.
36.
#21: Leülhetsz, elégtelen.

Morálisan? És ki az, aki megítéli, hogy morálisan mi helyes, és mi nem? Mi a mérce? A te értékrendet? A szomszédé? Mari nénié? Az Index-olvasóké? A CDPR-é?

A bíróságokon jogi igazságszolgáltatás folyik, nem morális alapokon történő lamentálgatása annak, hogy mi helyes és mi nem.

Erre egyetlen ember sincs felkenve a világon.
31.
31.
SLi
jó látni hogy mindig vannak akik önkéntesen rohannak tisztára nyalni a vállalati csizmatalpat egy idős művésszel szemben
29.
29.
laquitto
27.
27.
Yanez
Mennyi álszent! XD Rajta, mondjátok azt, hogy az öreg helyében ti nem tettétek volna ugyanezt és dollár milliókról mondtatok volna le, ráadásul úgy, hogy törvényesen járna nektek.
11.
11.
Ooorky
#9: Ecsém, az tényleg mehh. De legalább szinkronos mehh.
10.
10.
adamsfamily
#8: Szerintem akkoriban a legtöbb szerepjáték ugyanannyira volt suta,mint a Witcher 2.Lásd Mass Effect 2.Ugyanazokkal a technikai hibákkal küszködött,de attól függetlenül nem volt rossz a maga idejében,szimplán ma már elavult.
9.
9.
Rókalesőcipő
#8: A második sem volt rossz, csak az még nem volt open-world. Viszont most néztem meg a netflixes sorozat első évadát, na az aztán egy gigaMEHH öcsém! Volt olyan epizód, hogy elkezdtem közbe a telómon játszani, annyira Mehh volt.
8.
8.
Ooorky
Azért tegyük hozzá, hogy az első részt a világ vitte el a hátán, mivel játékmenetileg egy hatalmas Mehh volt, még a második is elég suta lett, viszint már látszott a javulás, de nem véletlen, hogy sokan csak a harmadik részt tolták.
7.
7.
Ganzer
#2: "Ha nem lengyel stúdió vette volna meg a játékjogokat úgy kipicsázzák a saját franchise-zából, mint a szart."
Ennyi. +1
Nagy mákja van az öregnek, telleni fog pálinkára.
6.
6.
Őrnagy
Az öreg összeteheti a két kezét,mert tulajdonképpen a játéknak köszönhetően lett világhírű. Persze kapjon egy rakat pénzt, én nem sajnálom tőle.
5.
5.
Heldengeist
#4: Nem tudjuk, mi van a szerződésben. Nem lennék meglepve, ha volna benne valami, ami miatt előbb-utóbb felhúzza magát. Akár nagyobb kreatív szabadságot adott nekik és olyan irányba viszik az adaptációt, ami nem tetszik neki, akár merchandise jogok. Bármi megeshet. Ha a netflixszel is összerúgja a port, ők nem fognak vele kesztyűs kézzel bánni.
4.
4.
#2: Pontosan. Minden esetre most az öreg magkapta a pénzét a CD-től is, meg tuti előtte a netflix-től is és vélhetően volt annyi esze már, hogy nyereség részesedést is kérjen mindkettőből. Úgyhogy most boldog lehet, hogy keresett egy halom pénzt olyan médiaipari termékekkel, amiket végső soron nem ő írt. Valószínű ez után nyugton tud majd maradni.
3.
3.
PapaYeti
#2: +1

De a witcher 4 jöhet sőt remélem tanúl a sorozatból a diabló is ! Azt is várom de tartok tőlle hogy kezel nem lesz akkora játék mim az egy és a kettő volt.
2.
2.
Heldengeist
"Múltbeli sérelmek." Mármint hogy Sapkowskinak savanyú volt a szőlő, hogy szar üzletet kötött és hogy egy általa lenézett médium hozta meg a könyveinek az ismertséget. Sapkowski egy öntelt fasz. Ha nem lengyel stúdió vette volna meg a játékjogokat úgy kipicsázzák a saját franchise-zából, mint a szart.
1.
1.
adamsfamily
Jók a Witcher könyvek,de ez a Sapkowski elég nagy görény.Anno eladta a jogokat aprópénzért,mert úgyse tudnak majd vele mit kezdeni.A CDPR sikerre vitte a szériát a saját munkájával és bekerült a semmiből a nagyok közé,ez a gyökér meg rágta a kefét a saját hülyesége miatt.
Szerintem nem sok olyan fejlesztőcsapat volt,amelyik 1 trilógián belül ennyit fejlesztett egy szérián.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...