A Sony a PlayStation 5 árával küzd

  • Írta: gorien
  • 2020. február 14.
  • Hardver
Link másolása
A Bloomberg értesülései szerint a Sonynak meggyűlt a baja az új konzolgenerációjuk árával. A drága alkatrészekből gyártott eszközöket ugyanis nagy veszteség árán tudnák olcsóbban adni, a magas ár azonban vásárlókba kerülhet.

Hat éve már, hogy piacra dobták a PlayStation 4-et, a konzolok generációváltása pedig idén esedékes. A Microsoft még tavaly bemutatta az Xbox Series X-et, a Sony azonban még várat a hivatalos leleplezéssel – bár a PlayStation 5 weboldalát már elindította. A Bloomberg értesülései szerint ennek az egyik oka az lehet, hogy bajban vannak a konzol árának meghatározásával.

A japánok rendre február környékén állnak elő a konzoljaik árazásával, a PlayStation 5-ről azonban még semmit nem árultak el. Az újság forrásai szerint azért, mert azt várják, milyen árkategóriával áll elő a Microsoft, az új PlayStationök gyártása ugyanis túl sokba kerül. Két lehetősége van a Sonynak: vagy megtartják a magas árat, vagy veszteségesen adják a saját konzoljaikat, hogy versenyre keljenek az Xboxszal.

A cikk emlékeztet, hogy a PlayStation 4 annak idején 399 dolláros nyitóárral jelent meg, darabját nagyjából 381 dollár lehetett legyártani. Ezzel szemben egy PlayStation 5 gyártása 450 dollárba kerülhet, ami a fentiek alapján 470 dolláros árat valószínűsít – ez azonban potenciálisan elijesztheti a vásárlókat. A konzolokat egyébként hagyományosan nagyon szűk nyereséggel, de inkább veszteséggel adják el, a fő bevételi forrást a játékok jelent.

A magas költségeknek az egyik forrása a DRAM-ok és a NAND flashmemóriák beszerzése, ezekre ugyanis nagy igénye van az okostelefon-gyártóknak is. Ezzel együtt a Sony a konzolok hűtésére is nagy összegeket fordít.

A Bloomberg ezenkívül arról ír, ettől függetlenül a japánok egy új virtuális valóság-headsetet is terveznek a konzol elindulása után. A Sony nem reagált a lap értesüléseire.  

217.
217.
crytek
#216: Xbox series x is ennyiért volt kiirva :)

De neten van még 600 svájci frankós xbox series x is szóval lassan borítékolható a 180-200 ezres ár..
216.
216.
Kyriaz
#215: Alzánál tudnak talán valamit? :) Kb.ennyire tippelek én is, de ki tudja mi lesz?! :D
215.
215.
Kyriaz
https://kepkuldes.com/image/3Aiovc

182.
182.
Duken
#178: Látom te is csak magad körül forogsz. Csak azért mert nem tetszik valakinek a véleménye már bannolnád de te büntetlenül lebuzizhatsz és lenácizhatsz... még van valami cimke a tarsolyodban? Vagy befejezted a nyafogást?
181.
181.
Duken
#179: 3D hahaha te mint nagy társalgó mi? Év vicce! :D
179.
179.
Régen lehetett itt társalogni,de szerintem a többség már csak megfigyelő!
178.
178.
Ezt a beteg több reges pincér,pap,tengerész,katona,naci,800 ezres tv-s kamu beteg buzit miért nem lehet bannolni?Vagy valamelyik moderátor 34.Norbi énje?
177.
177.
crytek
#175: De a "warezosoktól" nem lát pénzt a sony az ugyanugy 1nek számit eladásban hiába csüngőtt rajta 500 ember..
175.
175.
Marcus88
#149: crytek
De milyen érdekes akkor hogy egy forzát tolnak 12 millióan fillérekért az állítólagos 40 millio dbban eladott kocerájon vs 120 millió ps4/pro-ra elmegy egy hiperszupernonplusszüber csúcshájper játékból 12 millió... elég fasza az arány nem?

Azért ezek a számok elég csalókák,mert lemezes változatban van adok veszek csere bere.Van pl olyan UC4 lemez aminek már tuti volt vagy 50 gazdája!
Egy 105 millió eladott gépnél 16 millió eladott ex tényleg nagy különbség,de egy részük jár kézről kézre,nem mindenki veszi újonnan,de ugyan úgy kitolja és adja tovább!Ez a 16 millió így jóval megugrik,talán a sony tudná megmondani,hogy hány gépükben volt elindítva a játék.
167.
167.
Ps fanboy
Rendben, nem haldoklik. A haldoklik szó valóban erős, talán csak a nyomatékoss@g kedvéért használtam a Crytec féle vitában. De ne is szünjön meg, ha hiszitek ha nem az utolsó autósjáték amit játszottam a Forza Horyzon 2 volt és nagyon tetszett, a GT-t és a Driveclubot kihagytam, de lehet, hogy a Driveclubot pótolni fogom, mert jókat hallottam róla.
166.
166.
Ps fanboy
#162: #160
#152
Nyilván nem úgy értem, hogy megszünik ez a műfaj, csak azt veszem észre, hogy mintha már nem is lenne rá akkora igény mint régebben, hogy az ember évente több autósjátékot is ledaráljon, legalábbis az én környezetemben ez a helyzet. Persze lehet mondani, hogy dehogynem van rá igény, csak ugye a gyártó a piaci igényekre reagál és mivelhogy egyre kevesebb autósjáték van, illetve készül, így a trendekből próbálok okoskodni csak.
162.
162.
Yanez
#160: Azért csináljanak, mert van rá igény és hát this is for the players. De ez is milyen szöveg volt? Akkor egy olyan műfajú játékot se csináljanak, ami jól fogy mobilon? A Driveclub a kedvencem, úgyhogy csak erőltessék meg magukat szépen!
161.
161.
Yanez
#152: Ez a haldokló stílus szöveg nagyon kemény. A versenyjátékok élnek és virulnak. A haldokló stílus az pl a rail shooterek, bár a vr-nak köszönhetően van esélye a túlélésre.
152.
152.
Ps fanboy
#151: Mi van Crypöcs, nem tudsz megcáfolni és egyből jösz a nevemből fakadó előítéletes személyeskedéssel?Mondjuk tőled nem is vártam többet. De ha már arányok, elöbb elmondtam, hogy mit kéne nézni, de te kurvára nem azt nézed mert már megint a seggedben van a fejed és a hülye bundleektől nem látsz semmit. Több ps fogyott? Igen legalább a duplája. Többen játsszák a multplatformokat ps en? Igen. Több olyan játékos van aki előszeretettel fogyaszt sportjátékokat vérgőzös akciójátékok helyett? Az eladási számokból ítélve nagyáltalánoságban igen. Erre felhozod a Forza-t ami egy haldokló stílus szinte utolsó helytartója, két platformon is elérhető, ráadásul szinte ingyen hozzádvágják. És most kérdem én, ez mit bizonyít? Semmit, csak akkor bizonyítaná az ellenkezőjét annak amit mondtam, ha a többi GP Micro ex is így fogyna mint a Forza.
151.
151.
crytek
#150: Te ajnároztad az exklúzivokat hogy az többet számit mint az olcsóság.. Az arányok adottak, aztán egyből fél oldalas blablbában védőbeszédet tartasz nekik :) Nem hazudtolod meg a neved
150.
150.
Ps fanboy
#149: Látszik, hogy erőlködsz, de pont a Forza-át hozod fel egy olyan korban ahol az egy kezemen megtudom számolni hány valóban kiemelkedő, igényes, tripla A autós játék jelenik meg egy évben, az is a Forza? Amit ráadásul fillérekért hozz@dvágnak és nincs korhatár, ergo a lehető legszélessebb körben játszható játék, (pc-én is) ellentétben mondjuk a Sony exekkel amikben rendszerint a brutalít@sé a főszerep, amit a sok fiatal, illetve a sok "mimóza" lelkű gamer nem kultivál, mert a gamerkedés számukra nem a csihipuhi akció játékokban merül ki, hanem mondjuk a sportjátékokban. Ha nagyon hasonlítgatni akarod a két platform szám eltérés közti különbséget, akkor egy Fifa-át, NFL-t, vagy hasonló játékokat hasonlítgas össze és majd szólj hogy sikerült.
149.
149.
crytek
#148: Jaj ez de szar volt

"mert jól mutatja, hogy a gamerek nagy része kiemelkedő játékokat vár, nem ingyen konyhát, "

De milyen érdekes akkor hogy egy forzát tolnak 12 millióan fillérekért az állítólagos 40 millio dbban eladott kocerájon vs 120 millió ps4/pro-ra elmegy egy hiperszupernonplusszüber csúcshájper játékból 12 millió... elég fasza az arány nem?
148.
148.
Ps fanboy
#147: Én sem akarok bizonyítani semmit és nem is szeretek belemenni ilyen hülye számháborúkba, mert most őszintén nekem mint játékos mit számít az, hogy miből mennyi kelt el, én szeretem inkább a játékok irányából megközelíteni a dolgokat. Épp csak hozzászóltam egy komment oda-vissza sorozatba pár illető között, igaz nem egy legfrissebb hírrel, de gondoltam ez még mindig kézzelfoghatóbb mint pár saját vélemény ami nem biztos, hogy pártatlan. Én az Xboxot azaz a Microt nem a számok miatt nem preferálom, hanem azért mert ők játékkiadók is egyben, ahogy a Nintendo vagy a Sony mégsem erőltetik meg magukat az exek terén, avagy jó játékok terén ahogy a többi. Nem érzem, hogy leakarják nyűgözni a játékosokat. De ezt már kismilliószór elmondtam-elmondták és a számok csak azért kapcsolódnak ehhez, mert jól mutatja, hogy a gamerek nagy része kiemelkedő játékokat vár, nem ingyen konyhát, de ha mondjuk szökőévente megjelenik egy Gears5 féle game arra én is szó nélkül rávetem magam mert jó és hangot is adok neki ha kell.
147.
147.
Ra1D3n
#146: Értem én, hogy hova húz a szíved, de akkor legalább egy aktuális hírrel szolgálnál, nem évekkel ezelőttivel. Amúgy meg engem aztán kurvára nem érdekel, hogy fifát, nhl-t, nba-t meg tököm tudja mit melyik gépen hányan játszanak és ebből hasraütés szerűen odadobnak egy számot, hogy tessék, ennyi az annyi. Ennek számomra nincs hírértéke. 2014-ben építettem egy gamer PC-t, hogy na majd mekkorákat játszok rajta, de aztán nagy játszás mégsem volt rajta. Valamiért nekem a PC nem adja át ugyanazt a hangulatot, mintha egy konzolon játszanék. Talán annyi van benne, hogy az egér-bill párosról kapásból a munkára asszociálok és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Nyilván, játszhatnék kontrollerrel is, de akkor már lehet baszakodni a beállításokkal, amihez meg kurvára nincs kedvem, néhány játéknál meg külön program kéne(ahol kontrolleres támogatás nincs is), hogy a kontrolleres irányítás egyáltalán megvalósulhasson. Így maradt az, hogy konzolon játszok, ami addig tökéletesen bevált a PS1 óta. Jelenleg PS4 pro és Xbox One X konzolokon játszok, de míg utóbbi nap mint nap pörög, előbbit nem sokszor érdemes bekapcsolnom. Igaz, most kb egy Death Stranding végigjátszás 3/4-énél járok PS4-en, de inkább X-en nyomok ezt-azt ami éppen érdekel. Szóval nem vagyok az ellentéted(X-bot), de nem is vagyok egy elvetemült hülye, aki egy műanyagkupacra recskázzon és bizonygassa, hogy az A célhardver mennyivel jobb mint a B célhardver.
146.
146.
Ps fanboy
#132: Ez egy hír volt amit megosztottam nem több olyan játékipari szereplőktől akinek mondjuk előbb lehet hinni mint neked vagy egy Crytecnek akiknek a szokásos érve a Micro mellett az az, hogy dübörög az Xbox meg a Game Pass különben nem csinálnák, de ha mégsem az sem számít, mert a Micro akkora ász, hogy nekik igazából nem is számít a gamer részleg, az csak egy hobbi, bravó.
144.
144.
crytek
#143: Haszon az ,nem lenne ha nem volna az.

Felhő meg erősen épít majd a game passra úgyhogy nyomják tovább..
143.
143.
delphijos
#139: Egyáltalán nem biztos hogy jelenleg a GP akkora haszon. Szerintem - hangsúlyozom szerintem - az MS hosszú távú terve a cloud gaming szolgáltatás, “spéci” hw nélkül ( a konzol üzletben maga a hw igazából csak nyűg ). De a - Google féle modell helyett - ők inkább egy játékkatalógus módszerben gondolkodnak.
142.
142.
delphijos
#141: Ahogy már mondták, ez nem igaz. Nem mindenki úgy használja a GP-t hogy ha épp 300 akkor vesz egy hónapot....
134.
134.
frankdelgado
Én már tudom, hogy mi lesz. Vagy drágábban adják, vagy olcsóbban, de minden bizonnyal forgalomban lévő fizetőeszközért cserébe fogják adni. Mindazonáltal szerintem ezer dollár lesz a ps5, 1200 dollár az xbox. ebbe beleszámoltam a migrációs hatásokat, a koronavírust, a klímaváltozást és azt, hogy a japóknak kisebb a pucuja. Azt is tudom, hogy megveszem egyiket, vagy másikat, vagy mindkettőt, vagy egyiket sem. Ettől nem tud egyik cég ügyeskedése sem eltántorítani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...