Számos filmjét jövőre tolta a Sony

  • Írta: gorien
  • 2020. március 31.
  • Cooltúra
Link másolása
A Sony nem teketóriázik, a koronavírus miatt a legnagyobb filmjeit áttolta a jövő évre. Így csak 2021-ben láthatjuk leghamarabb többek között a Morbiust és az új Szellemirtókat, de az Uncharted filmadaptációja is hátrébb került a filmes naptárban.

Mióta a Kínában kitört koronavírus-járvány világméretűvé dagadt, és az emberek egyre inkább kerülik a társas összejöveteleket, a filmforgalmazók rájöttek, hogy alaposan megsínylené a pénztárcájuk, ha ilyen helyzetben küldenék moziba a filmjeiket - főleg, hogy számos országban be is zárták a mozikat. Az új James Bond-film kezdte a halasztások sorát, majd csatlakozott hozzá a Halálos iramban, a Wonder Woman, és a Disney is eltolta több filmjének premierjét (köztük a Mulant és a Fekete Özvegyet).

A halasztásokban általában közös, hogy az új időpontokról nem sok konkrétumot tudunk, hiszen a forgalmazók sem láthatják, hogy a világjárvány mikor csillapodik, persze akad azért kivétel is. A Sony a mostani bejelentésével egyértelműen a Halálos iramban példáját követi, és nem idén centizi a hónapokat, hanem a jövő évi premierdátumokat foglalja le.

A Variety értesülései alapján csúszik a Nyúl Péter 2, a Morbius, a Ghostbusters: Afterlife, de a már így is hányattatott sorsú Unchartedre is hatással van az újratervezés. A Nyúl Péter második része idén augusztusról 2021. január 21-re költözik. A Sony antihős-univerzumának újabb darabját, a Jared Leto főszereplésével készülő Morbiust, csak március 19-től láthatjuk, az új Szellemirtókat pedig március 5-től.

Utóbbi az Uncharted filmadaptációja elől veszi el a helyet, így az október 8-ra kerül (bár amennyi probléma van a film körül, talán ez sem vehető még készpénznek). Ezzel azonban kiütött egy még meg nem nevezett Sony-Marvel koprodukciót, aminek nem is határoztak meg újabb időpontot. Ugyanígy járt a Tom Hanksszel készülő világháborús dráma, a Greyhound, amelynek lelőtték az idén júniusi bemutatkozását, de új premierdátumot egyelőre nem kapott.

A Monster Hunter-film és a Venom 2 a terveknek megfelelően, szeptember 4-én, illetve október 2-án debütál.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...