Miről szólt az év első Inside Xbox-adása?

  • Írta: gorien
  • 2020. április 8.
  • Rendezvény
Tegnap tartotta a Microsoft az év első Inside Xbox-adását. A stream elsősorban a játékokról szólt, várhatókról és már megjelentekről is, de az új Xbox-konzolról is hallhattunk egy keveset.

Tegnap este tartotta meg 2020 első Inside Xbox-adását a Microsoft. A közel negyvenperces stream elsősorban az Xboxra és PC-re várható játékokról szólt, de a Jason Ronald-interjú révén a Series X-ről is hallottunk (főleg már ismert információkat), bemutatták az Xbox Game Pass következő újdonságait és az Xbox Game Bar változásait. A teljes streamet alább tekinthetitek meg, alatta pedig a bejelentéseket, érdekességeket külön-külön.


Grounded

A műsor első szereplője az Obsidian Entertainment túlélőjátéka volt, a Grounded. Ebben a játékban a kert nyújtja a legnagyobb kihívást, a főhős ugyanis hangyaméretűként ébred, és így kell megküzdenie mindenféle veszéllyel. A játék még idén július 28-án elérhetővé válik a Steam Early Accessben és az Xbox Game Pass Ultimate-en keresztül, az Xbox Game Previewben.


Gears Tactics

A sorozat első olyan darabja lesz a Gears Tactics, ami előbb PC-n jelenik meg, és csak később Xboxon. A tervek szerint a stratégiai játékot még a hónapban kézbe vehetjük, és már fel is került az aranylemezre, ami azt erősíti, hogy nem lesz csúszás.


Journey to the Savage Planet

Hot Garbage címmel kap kiegészítőt a Typhoon Studios idén megjelent játéka. A DLC április 15-én startol PC-n és Xboxon (a PS4-es változatról még nem tudni), és mivel a játék része a konzolos Xbox Game Passnek, az előfizetők is hozzáférnek majd. A kiegészítő főleg a felfedezést bolondítja meg: a röptáskával és a víz alatti csizmákkal új lehetőségek nyílnak előttünk.


Sea of Thieves

A Rare kalózos játéka április 22-én kap új frissítést. A Ships of Fortune-ben a legénységeknek lehetősége van egy „jelentős adomány” segítségével valamely kereskedőtársaság nagykövetévé válni, ez a pozíció pedig számos bónusszal jár. A frissítéssel egy új, vérszomjas frakció is bekerül a játékba, valamint néhány macska is.


The Last Campfire

A No Man's Skyért is felelős Hello Games következő játéka, a The Last Campfire egy érzelmes, fejtörőkkel tarkított játéknak ígérkezik, ebbe leshetünk bele négy perc erejéig.


Egyéb játékhírek

A Forza Street május 5-én megjelenik iOS-en és Androidon, a Minecraft Dungeonst május 26-án várhatjuk, az Atomicropsot május 28-án. A  Hotline Miami Collection is elérhető lesz Xbox One-on. A Yakuza remake-je, a Yakuza Kiwami is elérhető lesz idővel az Xbox Game Passben, de ehhez dátumot még nem kaptunk.

Xbox Series X

Az Xbox következő generációs konzoljáról kapcsolatban sok új infót nem kaptunk, de arra nagy hangsúlyt fektetett Jason Ronald és Larry Hryb is, hogy habár lehet külső merevlemezen tárolni a játékokat, ahhoz, hogy játszhassunk velük, a belső memóriában vagy egy Seagate Expansion Cardon kell lenniük.


Egyéb Microsoft-hírek

A Microsoft saját felhőalapú szolgáltatása, a Project xCloud, tizenegy nyugat-európai országban is megjelenik, nálunk egyelőre még nem. A szolgáltatásban olyan játékok is elérhetőek, mint a Dragon Age: Inquisition, az Unravel Two és a The Sims 4.

A Windows Xbox Game Barján is változtatnak: megjelenik néhány új widget. Az XSplit a streamerek hasznára válhat, hiszen menet közben tudnak beleszólni a közvetítésbe és monitorozni azt. Saját widgetet kap a Spotify is, ha zenét hallgatnál játék közben, a Razer Cortex pedig RAM-ot szabadít fel, hogy simábban fusson a játék.

A Microsoft az Intellel is társul: ennek keretében egyrészt elérhetővé válik a Game Baron az Intel Graphics Command Center, másrészt ajándék Gears Tactics jár majd az Intel Core i5 vagy annál modernebb processzorok vásárlása mellé (ennek a részletei még nem tisztázottak).

15.
Kawada
#14: Nekem ami hasonló kurva jó élmény volt és egyébként ránézésre is mindig taszított, az amikor haverral böngésztük a PS4 könyvtárat, hogy mit nézzünk meg, és fél napot a Trials-szal voltunk el (ezzel még egyedül is elvagyok néha 1-1 fél órácskát), másik felet pedig a Wipeout-tal (na ez volt számomra az igazi újdonság műfajilag). :) Közben elment egy zsák sör is... Hejj... Régi szép, koronamentes napok mikor a család elhúzott néha 1-1 napra... :)
14.
Őrnagy
#13: Egyébként nekem is le van töltve kb 4 játék, ami csak vár rám. Igaz, egyik sem AAA. Tegnap este láttam, hogy kikerül Game Passből valami MX vs fasztudjami motocross game, xbox360-as érából. Mondom, lehúzom, ránézek, még sosem toltam egyik részét sem. Hát baszki, kurvajól elszórakoztam vele :)
Szar a hang, a grafika, az irányítás sem tökéletes, mégis tök szórakoztató game. Én meg sosem próbáltam, mert lepontozták mindig.
A Surge 2 mellé egy kis lazítás.
13.
Kawada
#12: Talán pont ma olvastam valamelyik gémersajtóban, hogy valami Microsoft Studio-s Józsi "nem mondhatok semmit, de" alapon pletykált, hogy jönnek remakek, Gears szerű grandiózus cím, tonna fantasy, új sci-fi ájpí... Na de ez "szódával" infó. Én is bízom benne, hogy lesz valami faszaság. meglátjuk. Ha nem, már tényleg eljutottam egy leszarom fázisba, minél tovább tart a karantén és vagyok félműszakba, annál inkább jövök rá, hogy mennyi geci jó játék van és maradt ki. És a "kéne tolni" listám csak gyarapszik. :)
12.
Őrnagy
#11: Tudom ám. Csak jólesik baszogatni őket kicsit. Amúgy 100x leírtam, én elégedett vagyok velük, csak szeretnék már egy olyan előzetest látni, ami leviszi a fejem. Legalább egyet...
11.
Kawada
#10: Psychonauts 2 úton, Obsidian most tudott le egy nagyobb projektet, Hellblade 2-nek tudtommal nincs dátuma, plusz most jött ki az a szerintem érdektelen szar shooterük... Mindenki dolgozik valamin a nagyobb stúdiók közül, vagy egyszerűen nincsenek akkorák, hogy jelentős dologra lehessen számítani. Mondjuk az E3-on volt pár indie cucc ami az érdeklődésemet felkeltette és várom a Gears Tactics-et, de attól is kicsit félek személy szerint. De legalább jön pc game pass-be. Ebbe a casual-ebb irányba ezek férnek bele és a nem tudom a Game pass-el mi a helyzet (persze majd jön crytek és elmondja), de ebbe a szolgáltató orientáltabb vonalba elég kicsi a valószínűsége, hogy giga mega AAA címek fejlesztésére fókuszálnának azokon a címeken kívül, amiket a hardcore box fanok elvárnak (Halo, Gears, Forza). Ezek érik meg game pass-be.
10.
Őrnagy
Akkor a fölvásárolt stúdiókkal is ilyen indie-szarokat készíttetnek. Kezdem érteni. Ravasz taktika, nagyon ravasz!
9.
logic5
Én személy szerint PC-s vagyok, de ha konzol, akkor xbox. De ez a bemutató szánalmasan f@s volt. Kb nesze semmi, fogd meg jól.
8.
supair
#3: A Halot azért ne hagyjuk.Durranni fog az.
7.
adamsfamily
Nem tudom hogy működik a Mixer a színfalak mögött,de nálam nézhetetlen volt még 720p-ben is a lag miatt.
6.
crytek
#5: Tudjuk 50+ millió igénytelen mindig lesz..és csak a sony termékei a menők..
5.
frankdelgado
#3: Be vannak oltva kreativitàs ellen. Addig nem baj ami van vàlasztàsi lehetősèg
4.
crytek
#3: Éppen azért mert nem akarnak lényeget adni neki. Őket csak a software és az előfizetések érdeklik abban van a több pénz és nem a konzol eladásban
Amúgy meg ha már most tudnánk 4 évre előre teszem azt 50 ms exklúziv címet akkor is csak azt kapná ezek szarok ,meg a sonynak több van és azok is csak a sony konzoljára nem pc-re...
3.
ZephyrDavid
Nem hiszem el, hogy egyszerűen nem tudnak bejelenteni egy korrekt AAA exkluzív címet ami végre lényeget adna a Series X-nek.
A Halo-t inkább hagyjuk...
2.
crytek
Pc-s gaming rendszerüket is egy az egybe lecserélhetnék,mert jelen állapotában a programozás szégyene az a rendszer amin ez az egész fut.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...