Elérhető a Mafia II és a Mafia III: Definitive Edition

  • Írta: Baloo
  • 2020. május 19.
  • Megjelenés
Gyakorlatilag már eddig is nyílt titok volt, hogy a Mafia-trilógiából a második és harmadik rész újrakevert változatát hamarabb kapjuk meg, mint a teljesen remake-elt első epizódot. Ez most hivatalossá vált.

Nem igazán sikerült lakat alatt tartani az elmúlt napokban a Mafia-játékokkal kapcsolatos szivárgásokat, így talán nem akkora meglepetés, hogy beigazolódtak a pletykák, és a Mafia II és a Mafia III: Definitive Edition tényleg elérhetővé váltak a mai naptól.

Jó hír, hogy akik eddig is birtokolták az alapjátékokat PC-n, azoknak a definitív kiadás ingyenesen fel fog bukkanni a Steam-könyvtárukban, így költségek nélkül élvezhetik az újrázásokat - a Mafia II esetében ez 4K-s, minden DLC-vel megpakolt kiadást jelent.

Sajnos a Mafia III motorjával remake-elt első részre még várnunk kell augusztus 28-ig (most már legalább hivatalosan is meg lett a dátum erősítve), de addig is előrendelhetjük - akár különállóan, vagy a Mafia: Trilogy részeként is bezsebelhetjük. Ez egyébként az összes részre érvényes, valamint akik eddig is birtokolták bármelyik részt a sorozatból, azok kedvezményesen upgrade-elhetnek a Mafia: Trilogyra.

Az első két részhez kapcsolódó előzeteseket fentebb láthatjátok, a harmadik epizódét pedig ebben a cikkünkben találjátok meg.

17.
DarkLord
Á, de jó hogy a sima Mafia 3 mentése ps4-en nem szuperál a Definitive mentésével... erre azt akarja, hogy újrakezdjem. Egyébként a kezdete nagyon jó a 3-nak is és becsapós is egyben, mert az ember azt hitte ilyen lesz, majd végig :D Azt lemegy az a 1-1,5 óra az elején és rájövünk, hogy 10-en x óráig ugyanazt fogjuk ismételni. Egyszer végigszenvedtem elég volt belőle, de szerettem volna a DLC-ket is végigtolni, azt meg ugye nem lehet egyből, hanem el kell jutni a "sztoriban" bizonyos részekig, hogy elkezdhessük. Így , mikor tudom a dlc-ket kitolni azt nem tudom, mert a fenének sincs kedve újra élni ezt az egészet :D
16.
Neotechtr
#15: Nekem eddig bugfree volt a 2, de majd még megyek benne.
15.
Ultimate
#14: Gyakorlatilag a 3 összevetéseit nézve a neten (na nem azokat az idiótáka akik az ingame videókat vetik össze) kvázi megváltoztatták a színt, rondább mint az eredeti Mafia 3....Cserébe állítólag mocskosul bugos lett....
De a kettő....Konkrétan a forgalom a pofám elött lezuhan az úttestről a semmibe....Amúgy kb egy hd textúrapakk az egész.....
14.
Ultimate
Gyerekek ebben nem lesz köszönet. A látvány javult de egy iszonyatos bugtenger lett a 2.... A 3-at még nem néztem mert nem izgat de állítólag ott még a látvány sem javult sőt, és hasonlóan mocskosul bugos....
13.
user101
Szerintem a második rész nem volt olyan rossz, bár tény és való, hogy jelentősen elmaradt minden téren ( kivéve a grafika minősége ) az elsőtől. Azt nem tudom, hogy az első definitive-t is oda fogják-e adni ingyen, mert szerintem újra tolom akkor a teljes sorozatot... :) Azért mégegyszer nem fizetnék ki szívesen 40 júrót egy grafikai mod-ért ... :(
12.
Brenor
Úgy néz ki ugyanolyan nagy csalódás a Mafia 2, mint 10 éve. Kár érte!
11.
RangerFox
Ingyen megéri a 2. Rész Ps-re, úgyis kimaradt anno.
10.
PiszkosFred
#9: Mindenki megkapja, csak idobe telik, amig megjelenik a konyvtaradban. A legbiztosabb megoldas onmagad megnyugtatasara (es a jatek telepitesere), ha megkeresed a Mafia II Def. editiont a steamen! Ott lesz a felirat, hogy a konyvtaradban van es onnan telepitheted is addig, amig a steam kliens nem jeleniti meg nalad is. (bar legtobbszor egy teljes logout-login megoldja ezt is).

https://store.steampowered.com/app/1030830/Mafia_II_Definitive_Edition/
9.
Palack20
Most lehet en ertettem rosszul a leirtakat de ugy olvastam akinek megvan a 2 es 3 az megkapja ingyen ezt az uj verziot a steam konyvtarba. Furcsa mod nekem csak a 3 melett jelent meg ez a 2-nel a regi verzio maradt. Tud elrol valaki valamit?
8.
Dízel
Ezeknek semmi értelme, esetleg akinek kimaradt pótolhatja egy csomagban. Az első rész lesz a nagy durranás, de azért azt a hangulatot nehéz lesz visszaadni bármilyen grafikus motort tesznek alá. Azért az az atmoszféra, a színvilág nagyon addiktiv volt.
7.
Kawada
Mint a leprást, úgy fogom kerülni ezt a 2 részt. Sajnos az 1-et várom is és félek is tőle...
6.
hajbel
Van már kint teszt 2-ről, nem csinálok itt reklámot más oldalaknak. Grafikailag szinte alig változott, viszont megnőtt a gépigény, bugos, optimalizálatlan a PC-s verzió. Ott folytatja a tizenhármas hangár, ahol a mafia 3-nál abbahagyta.
5.
Neotechtr
#3: Az egy rohadt gagyi játék sajnos. Amúgy az első sokak szerint jobb, mint a GTA3, de a második rész is jó. Inkább azokat nézd, a 3 az nem olyan.
4.
Guba32
Lesz ebből dobozos verzió?
3.
Norbiii
Ma fia, holnap lánya? :) Na viccet félretéve,a Mafia 3 elé nagy reményekkel ültem le, és egy darabig tetszett is, de sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon egysíkú játék lett, mintha minden küldetés ugyanaz lenne kb. Még sok van belőle, majd adok neki esélyt.
2.
joshfeed
Egy Hidden & Dangerous 1-2 is jól jönne tőlük ha már ehhez hozzányúltak.
1.
Slik
kivancsi vagyok az elsobe tesznek e fedezekrendszert vagy valami hasonlot mert lehet egy mai jatekosnak mar tul fapados lenne a megyek es lovok
amugy nagyon szepen felujitottak, remelem tanulnak munka kozben es ha lesz egyszer mafia 4 nem fog a 3 sorsara jutni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...