Xbox Game Pass - köszönet a játékosoknak

  • Írta: Baloo
  • 2020. december 21.
  • Videó
Link másolása
Egy másfél perces kis videóval búcsúztatja az idei évet az Xbox Game Pass csapata, amiben röviden összeszedték, hogy milyen változások történtek 2020-ban a szolgáltatásban, valamint köszönetet mondtak a játékosoknak a támogatásért.

Karnyújtásnyira vagyunk az év végétől, így elérkezettnek látta az időt az Xbox Game Pass csapata, hogy Megan Spurr közösségi vezetővel az élen összegezzék a 2020-as esztendőt, illetve hogy köszönetet mondjanak a játékosoknak, amiért továbbra is lelkesen támogatják a szolgáltatást.

Valóban nem semmi évet tudhat maga mögött az Xbox Game Pass, hiszen idén nem csak a szokásos Microsoft-nagyágyúk kerültek be az előfizetés kínálatába, de többek között az EA Play is felár nélkül elérhetővé vált az Xbox Game Pass Ultimate előfizetőinek.

Szintén extra költségek nélkül férhetnek hozzá az Ultimate-tagsággal rendelkezők az androidos eszközeiken xCloudhoz. Emellett az év egyik legnagyobb meglepetésfelvásárlásának köszönhetően olyan Bethesda-játékokkal is bővült a Game Pass, mint például a The Elder Scrolls V: Skyrim - Special Edition, vagy a 2020-as DOOM: Eternal.

60.
60.
crytek
Vihetnének valami fejlesztést a pc-s történetbe...sok olyan game van ami jelzi acsikat de pc-n nem adja őket. Ezeknél lehetne a game pass felületen ,hogy rohadj meg te szemét ha pc-n tolod kimaradsz az acsikból. Tök jó walking simek vannak könnyen ezrezhetőek azt pc-n semmi :(
59.
59.
crytek
Friss címek érkeznek

eFootball PES 2021 Season Update (Android and Console) – January 7
Injustice 2 (Android, Console, and PC) – January 7
The Little Acre (Android and Console) ID@Xbox – January 7
Neoverse (PC) ID@Xbox – January 14
Torchlight III (Android and Console) ID@Xbox – January 14
What Remains of Edith Finch (PC) ID@Xbox – January 14
YIIK: A Postmodern RPG (PC) ID@Xbox – January 14
49.
49.
Ooorky
#47: Nekem egy szimpla vergődésnek tűnt.
46.
46.
tirpa
#43: Az nagyon jó ár. Engem érdekelne honnan vetted. Bár csak jövő júniusban jár le.
44.
44.
Ooorky
#43: Wasteland trilógiát akarom kitolni majd egyszer, ahhoz felesleges 18 hónapot megvennem :-)
43.
43.
godach
#42: Legközelebb ha kell, 23 ezerért vettem 17+1 hónap Ultimatet. Teljesen legálisan.
42.
42.
Ooorky
#40: Másfél hónapja lesem, de nem akarja beadni.
Most vettem Konzolvilágnál 7700ft-ért 3 hónapot, de nem aktiváltam még be.
41.
41.
Őrnagy
Miért kell törölni a legérdekesebb hozzászólásokat? Fél lnapig nem vagyok jelen, máris lemaradok egy csomó informatív kommentről!
40.
40.
crytek
#39: Random,totál random. Próbálkozni kell minden nap. Van hogy 2 hétig semmi aztán engedi megvenni. Én nem vagyok új belépő 2018 vége óta game passozom kb 12-15 alkalommal vettem eddig 200-300ft-os game pass-t. Ebből 2x volt olyan hogy 3 hónapra adták...
22.
22.
kryszisz
#20: Lehet ment némi Xanax is a Jim Beam mellé azt picit megtekerte szegényt.
20.
20.
delphijos
Olyan talpig férfi vagy, hogy valami nagyon durvát szívhattál este...
3.
3.
Őrnagy
Jó a cucc, mindig kínál valami érdekeset.
2.
2.
akbar0423
Én köszönöm azt a rengeteget szórakozást amit a szolgáltatás nyújt nekem! Így tovább!❤️
1.
1.
crytek
Mi köszönjük a folyamatosa 300ft-os árat!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...