Így fest majd a böngészős xCloud

  • Írta: fojesz
  • 2021. február 15.
  • Képek
A The Verge szerezte meg az első screenshotokat a Microsoft xCloud böngészős verziójáról. A jelek szerint a szolgáltatást már nagyban tesztelik ebben a formában is, hamarosan pedig még több ember számára válhat elérhetővé a próbaváltozat.

A The Verge értesülései szerint a Microsoft megkezdte a cloud gaming-szolgáltatásának böngészős tesztelését. A lap úgy tudja, jelenleg a cég munkatársai próbálgatják a rendszert, ami hamarosan a publikum előtt is megnyithatja a kapuit - a redmondiak korábban azt ígérték, hogy valamikor tavasszal számíthatunk a böngészős premierre.

Az xCloud jelenleg csak az androidos eszközökön érhető el, a böngészős kiadással azonban a PC-sek és az iOS-esek is rávethetik majd magukat az Xbox Game Pass kínálatára a felhő segítségével. Az első képlopatok alapján a böngészős változat nem ígér nagy varázslást: a launcherben találunk játékajánlót, külön rovatban gyülekeznek a félbehagyott játékaink, indításra pedig értelemszerűen teljes képernyőben indulnak majd a címek, amelyeket kontrollerrel irányíthatunk egyébként.


Az eddigi infók alapján az xCloud a Chromium alapú böngészőket támogatja, azt viszont nem tudni, hogy pontosan milyen minőségben futtatja majd a játékokat. Mivel a szolgáltatás alatt dolgozó szerverek egyelőre az Xbox One S teljesítményéhez vannak belőve, kezdetben ne legyenek túlzottan nagy elvárásaink - a "next-gen frissítést" az idei évre ígéri a Microsoft.

3.
3.
delphijos
Biztos egy csomó címmel remek lesz, de nemrég rápróbáltam a City Skylines-ra ( ha már GP ) . Ugye mod-ok kilőve már ez hatalmas mínusz , nekem az UWP-s appokra jellemző szegényes konfig se jön be, ehhez képest a hétvégén 6 euróért vesztegették Steam-en, nekem ennél a cimnél ég és föld volt a különbség. De persze egy jó kis Forza kört szívesen nyomnék IPad-on, szóval nem lesz ez rossz de kicsit fura hogy pont PC-n pont az MS store cuccai a legfapadosabbak a hülye UWP miatt.
2.
2.
crytek
Finom lesz. Várjuk 300ft nem pénz érte :)
1.
1.
Na ezt már várom, mert előbb tudnám laptopon jól hasznát venni az xCloudonak, mint amennyit a telefonnal fogok játszani ever.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...