Megvan a Borderlands-film Tiny Tinája

  • Írta: Baloo
  • 2021. március 3.
  • Cooltúra
Link másolása
Egyre jobban körvonalazódik a Borderlands-mozi szereplőgárdája. Jack Black, Jamie Lee Curtis, Cate Blanchett és Kevin Hart után most Ariana Greenblatt is csatlakozott a stábhoz, aki a robbantásmániás Tiny Tinát alakítja majd.

Idén nyáron Budapesten indul a Borderlands-mozifilm forgatása, amihez eddig olyan színészek csatlakoztak, mint például Cate Blanchett (Lilith), Kevin Hart (Roland), Jamie Lee Curtis (Tannis) és Jack Black (Claptrap). Most pedig arra is fény derült, hogy ki fogja alakítani a széria ikonikus bombaszakértőjét, Tiny Tinát.

Tina személyében a hasonló korban mozgó, mindössze 13 éves Ariana Greenblattot tisztelhetjük majd, aki a legtöbbek számára a Bosszúállók: Végtelen háborúból lehet ismerős, hiszen ő alakította a fiatal Gamorát. Eli Roth, a film rendezője szerint Ariana azonnal meggyőzte őket a meghallgatáson, és már alig várják, hogy láthassák a fiatal tehetséget az őrülten hiperaktív tinédzser szerepében.

8.
8.
delphijos
Hoppá. Tripla 3 különböző account-al. Nájsz. :D
5.
5.
silkgoat
hu megint a sok okos. Ezek szineszek. Ha De Niro el tudta jatszani a ketmeteres kigyurt allatot a cae fear-ben, akkor Kate-nek nem fog gondot okozni a 20 evvel fiatalabb no eljatszasa, plane hogy igazan kortalan az arca, nem veletlenul volt a tundek kiralynoje. :D
A masik vicc amikor nyihogtok hogy claptrap-et nem tudja eljatszani Jacky fiju. Hat zdmeg nem csak a hangjat hanem magat a kis kockas robotot is eljatszana siman.
Amugy is az egesz Borderland egy kibaszott orulet, szoval ha a filmben akarkik hozzak azt a beteg humort es oruletet akkor jo lesz a film. Marpedig ahhoz szineszek kellenek es nem hasonmasok.
4.
4.
Giggsy
Furcsa is lett volna, ha eltalálják egy karakter castingját. Nem annyira szar, mint az első három, de ez is mellé ment.
2.
2.
user101
Mindet játszottam, singlében és coopban is... Szeretem, de a film szar lesz és kész... :)
1.
1.
markoci555
A Borderlands készítői kissebfajta csodát műveltek egy ilyen karakterrel, nemtom más hogy van vele, de irritálónak kéne lennie papíron (számomra), mégis rohadt poénos az egész, főleg a Torgue-s izomaggyal a kalandos kiegészítőben - a voice acting nagyon jó. És ez élőben szerintem rohadtul vissza fog ütni, és *** lesz, de ne legyen igazam. (egyik bosszúállók filmet se láttam, szóval fogalmam nincs mit tud a kiscsaj, de egy ilyen szerepet szerintem nagyon nehéz lesz eljátszani, úgy hogy ne legyen irritáló)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...