Ősszel érkezik a Crysis Remastered Trilogy

  • Írta: szlav
  • 2021. június 1.
  • Bejelentés
Idén ősszel ismét lesz rá alkalmunk, hogy maximális erőre kapcsolva felhúzzuk a nanoruhát, a Crytek ugyanis bejelentette a Crysis Remastered Trilogy érkezését. A felújított csomag a teljes trilógia számozott epizódjait tartalmazza majd.

Eddigi is sejtettük, hogy a németek nem állnak meg a Crysis Remastered után, a múlt hónap végén pedig gyakorlatilag már biztossá vált a dolog, hiszen a Crytek ekkor már nyíltan teaselte a Crysis 2 Remastered érkezését. A vártnál azonban nagyobb dobásra készül a fejlesztőcsapat, idén ősszel ugyanis a teljes trilógiát kiadják újra, alaposan kifényezett változatban.

A Crysis Remastered Trilogy a legendás FPS-trilógia mindhárom számozott epizódjának egyjátékos kampányát tartalmazza majd (a Crysis: Warheadről, úgy tűnik, elfeledkeztek), természetesen modernizált és kicsinosított változatban. Szerencsére azok sincsenek átverve, akik már megvásárolták az első rész felújított változatát, a csomag epizódjait ugyanis egyenként is beszerezhetjük majd.

Az ősszel érkező gyűjtemény PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre érkezik. Az újgenerációs konzolok nem kaptak önálló verziót, de természetesen Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön is futtatható lesz az összes epizód.

12.
zimonyini
Ez nagyon nagyon jó hír, főleg a Crysis 2 miatt, de a multiplayert vártam volna a legjobban. :( Elég csalódott vagyok, gyerekkorom legmeghatározóbb multi élménye a 2.
11.
Kisjack241
Alig várom! A masodik részt rongyosra játszottam ps3-on, de amióta ps4 van nem vettem elő. Ha még jobban is fut majd, imádni fogom. A harmadik részben nagyon szerettem az íjászkodást, jó lesz újra játszani.
10.
delphijos
Magát remaster-t nem érzem én se lehúzásnak, de az hogy kiadják az első részt, és utána bejelentik a trilógiát…. Ezt azért nagyon aljasnak érzem. Lehet hogy meg lehet venni őket külön, de élek a gyanúperrel hogy aki megvette az 1-et, és szeretné mellé ám 2. 3. részt is, egész biztos többet fizet majd mint amennyibe a trilógia fog kerülni egyben.
9.
dcba
#3: En nem erzem lehuzasnak, pl a sajat esetem, en abszolut megtagadom, hogy felinstallalodjon a gepemre az Origin az EA szemete, igy nekem pl a 3 nem elerheto.

A masik, hogy nem szivesen veszek jatekokat digitalisan (PCn tudom ez az egyetlen megoldas, sokszor nem is szivesen teszem meg, ha egyatalan hajlando vagyok), igy en orulnek egy trilogia csomagnak lemezen konzolra. Megvan a 2 meg a 3 PS3-ra de azok nem lettek valami jok, igy orulnek egy normalisan futo es kinezo remasternek PS4-re, habar latva az elso Crysis minoseget, ettol nem kell felnem, hogy megtortenik.
8.
crytek
#7: Azt én is várom már a bejelentése óta, de félő hogy csak ilyen left for dead féle botok elleni lesz..
Pedig valóban lehetne akár egy külön gameként is kiadni valamit abban a "világban"
Series X-en most maxoltam ki a Crysis 1-et és a 3-at (jó a 3-at nem mert a már nem létező multi miatt azokat az acsikat már nem lehet kiszedni) és most megy a 2. része.. ezredszerre :)
De ezért jó ez a C1-2-3 remastered újra végig lehet majd vinni immáron valós acsimaxokkal :)
7.
kryszisz
#5: Mindenki fanyalog, de én speciel örülök neki, mert a 3. rész megfelelő gép híján nekem totál kimaradt, plusz az első 2 sem most volt, jó lenne újrázni. Bár ahogy hallom az első rész a megjelenéskor borzalom volt PS4-en, úgyhogy azért csak óvatosan szemezek majd vele. Azért a Hunt single kampánya remélem elkészül majd, pár streamet láttam belőle, és a hangulat valami brutális, el tudnék képzelni ebben a miliőben egy pár órás horror mókát.
6.
Fanboi
Switchre.. A crysis remasterek. Ezt elrakom humorosba. :D
Komoly lesz remasternek nevezni egy olyan verziót ami az alap eredeti játékokat sem fogja hozni.
5.
crytek
#3: Hogy a pénzkeresés kinek jó? Mondjuk jelen esetben egy olyan cégnek ami majdnem csődbe ment korábban.
Így meg ezekkel csak az hoz nekik 5-10 millió $-t hogy 1 évig csak epicen kapható és ehhez 1 db-ot se kell eladniuk. Szóval eleve már megérte nekik sokszorosan. Az pedig hogy switch és ps5 és series x miatt új tulajok garnadája szerezheti be a játékot.
Ezáltal pénzügyileg stabilak lesznek és tudnak foglalkozni egy új játék készítésével amin már dolgoznak. Én merem remélni hogy nem megint only multi lesz hanem single
4.
Gerzson95
Lehet, hogy megveszem poénból switchre. XD
3.
Chdz
Nekem nem hiányzik. Azon kívül, hogy újra lehúznak mindenkit, minimális befektetéssel, az kinek jó? Meh.
2.
crytek
Remélem epic pénzből már lesz büdzsé egy új single fps-re....
1.
Shao Kahn
Remélem megjelenik PC-n dobozosan is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...